Megértem, hogy időnként egy-egy szó nyílként hasít az emberekbe, „kiveri náluk a biztosítékot”. Az érzelmi viszonyulás nap mint nap szembenézésre, szembenállásra késztet a nyelvi produktumokat tekintve.
Természetesen mindenkinek lehet szófóbiája, nemszeretem-kifejezése, bár magam igyekszem tárgyilagos maradni az értékítéleteket illetően, azonban én is vegyes érzelmekkel tekintettem a kerékpáromról a hazaúton az egyik óriásplakátra. Jutinasi.
Jutalomfalat, azaz jutalomnasi a kedvenc háziállatainknak. Öles betűkkel. Mindannak ellenére éreztem enyhe borzongást, hogy tudom: a rövidülés és az -i kicsinyítő-becéző képző használata az egyik legproduktívabb szóalkotási mód a beszélt nyelvben. Régóta tárgyalják már a szakirodalmi források.
Egyrészt negédes stílusú, az édi nyelvbe tartozó kifejezésnek tartják: zelli (zeller), petri (petrezselyem), pari (paradicsom), hogy csak a zöldségek világából hozzak elöljáróban néhány példát. A csonkult, rövidült szótő és az -i, -csi, -ci kicsinyítő-becéző képző szárnyal a napi kommunikációban, akár tetszik, akár nem.
Természetesen a játékosság is felfedezhető benne, gyakran rímes az összekapcsolás, és az így létrejött kifejezés általában valamely szeretett, kedvelt tárgyunkat, dolgunkat, élőlényünket nevezi meg. Ugyanakkor a gyakorta használt szavakat tudatosan vagy tudattalanul is sokszor megrövidítjük az egyszerűségre, rövidségre törekvés jegyében. Innen pedig csak egy ugrás annak továbbképzése.
Nehéz volna megmondanunk, melyik volt az első ilyen szavunk, csak annyi biztos, hogy maga a szórövidítés vagy -csonkítás az Árpád-korban is előfordult, az pedig közismert, hogy a nyelvújítás idején igen divatos, termékeny szóalkotási mód volt.
Aztán a diáknyelvben és a bizalmas társalgásban, szaknyelvben (műhelynyelvben) több és több tagja nyert polgárjogot, és ma már egyre inkább terjed a formálisabb kommunikációs helyzetekben, kinek-kinek vérmérsékletére, illetve nyelvi értékmérésére bízva. Bár a cigi, fagyi, szabi, Balcsi szavak legfeljebb a szónoki stílusból zárhatók ki.
A rövidült és továbbképzett szavak a leginkább egyeleműek: köszi, reci (recepció), tízi (tizenegyes), gari (garancia), depi (depresszió), bilcsi (billentyűzet), bünti (büntetés), turi (turkáló), ruci (ruha). Az összetételek mindkét tagja megkaphatja a képzőt: vidikazi (videókazetta), üzirözi (üzenetrögzítő), mobcsitelcsi (mobiltelefon).
Csak az utótagot látjuk el -i képzővel: melegszencsi (melegszendvics), öngyi (öngyilkos), multikulti (multikulturális), marhapöri (marhapörkölt). Néha mellérendelő az összetétel: habzsi-dőzsi (habzsolás-dőzsölés). A minőségjelzős szószerkezetek a következőképpen rövidültek: vegyigyümi (vegyes gyümölcs), örihari (örök harag), koviubi (kovászos uborka).
Ezek esetében az egybeírást az indokolja, hogy olyan minőségjelzős összetétellé váltak, amelynek az előtagja önállóan nem használatos. Időnként előfordul, hogy még egy képző járul az így keletkezett szavakhoz: bubis ásványvíz, talizik (találkozik), talizás, szolizik (szoláriumozik).
Természetesen gyakran irónia tárgya ez a szóalkotás, az interneten például gügyögő nyelvre átírt tananyagot olvashatunk. Földrajz: „A Fölcsi a Napcsirendszerrel együtt a Tejcsiuccsirendszer nevű gali része. A Tejcsiuccsi lényegében egy ezüstös sáv, amely az egész éjszakai égcsin áthúzódik, és főleg olyankor figyizhető meg, amikor tiszta a levi és kicsi a párcsitarcsi.”
Irodalom: „Petcsi Sanyi híres magyar kölcsi, Kiskörcsin szülcsizett 1823-ban. Híres verijei a Reszket a bokcsi, a Nemcsi dal, a Szepti végén.” Valóban borzasztóan hangzik. Lackfi János Véletlen címmel egész verset írt – kizökkentve nem keveseket a komfort-zónájukból: „csomizom a ruciba / a habtestem / tinibugyi gumija / bemélyedten / kukisali parival / az étrendem / szoli moci tekila / az én trendem”.
Sokakat bosszant, de nem lehetnek száműzöttek ezek a szavak addig, amíg ilyen népszerűségnek örvendenek. Az már inkább lehet vita tárgya, ha életkorához, szituációhoz, szövegkörnyezethez nem illően kezd el valaki így „bratyizni” a nyelvvel és a hallgatóságával.