Lehűl a víz, bezárnak a strandok. A nyaralók vészesen megritkulnak egy kiadós szeptemberi eső után, a vendéglátósok pedig Balaton-szerte levonják a tanulságokat a távozó szezonról, mi működött, és mi kevésbé. Melyik bor fogyott a legjobban, és ki volt a legmegbízhatóbb beszállító. Badacsonyban az idei nyár végén a felszínre kerültek az eddig megbúvó feszültségek a több évtizede itt dolgozó, hagyományos vendéglátók és az új hullámos fiatalok között. Milyen irányba menjen a régió? Milyen távlati céljai legyenek, hogyan akarja megfogalmazni magát, és mit akar nyújtani a vendégeknek? Ha pedig mindez letisztult, akkor el lehet gondolkozni azon is, milyen vendégkörre számíthat, hogyan profitálhatnak jobban az itt élők abból, amit ez a különleges adottságú vidék nyújtani tud.
Badacsonyban az elmúlt években rengetegen indítottak vállalkozást, ami nagyban színesítette a gasztrokínálatot a megszokott kikötő melletti rizlingsor és a nem túl szívderítő bódék adta lehetőségen túl. Van díjnyertes hotel (Bonvino), felkapott, látványos borászatok és borteraszok (Istvándy Borműhely, Laposa Birtok, Pláne Badacsony, frissTerasz), új hullámos étterem (Kishableány), borfesztivál, színes hostel, ráncba szedett kemping, gasztroplacc, strandbüfé (Kalóz) és egy nagyon könnyen megközelíthető strand. Fel lehet sétálni a Kisfaludy-kilátóhoz, megcsodálni az Egry József Emlékmúzeum festményeit vagy az egyedülálló kilátást a hegyről.
– Sokféle kiindulópont van Badacsonnyal kapcsolatban. Az előző rendszerben a régióra jellemző tömegturizmusnak Badacsony emblematikus példája lett. A mondanivaló ugyan átalakult, ám 27 évvel a rendszerváltás után még ma is azt érezzük, hogy nagyon lassan haladunk előre, holott a szolgáltatási olló egyre csak nyílik – tapasztalja Laposa Bence, a Kishableány, a frissTerasz tulajdonosa, a Balatoni Kör elnöke, aki szerint az álláspontok legalább közelednek egymáshoz. De el kéne jutniuk odáig, hogy a klasszikus, a múlt század első felének Badacsony-képe felváltsa a „Zimmer frei”-vonalat a fejekben. Büfékre, rizlingsorra szükség van, ahogyan új helyekre is. A megjelenés és a kínálat viszont más lapra tartozik.
A badacsonyi vita kicsiben a Balaton egészére is érvényes, sőt akár más régiók lassú gasztronómiai és turisztikai átrendeződésére is. – Egy darabig hallgat az ember, és a sok munka mellett nem is ér rá foglalkozni az egésszel. Örülünk, hogy vannak új hullámos helyek, és annak is, ha hirdetik magukról, milyen minőségi ételt készítenek, de nem értem, hogy miért az a következő mondat: rajtuk kívül mindenki más rosszul csinálja, és szemetet ad – áll ki a régi vendéglátósokért Rieger Zoltán, a Bázis Büfé tulajdonosa, aki szerint nem fair ráhúzni a vizes lepedőt az összes büfésre, hiszen ők is ugyanúgy törekednek a minőségre. Azért adnak hekket, mert a fogyasztók 96 százaléka azt kéri, és nem azért, mert például a szürke harcsához háromszoros áron lehet csak hozzájutni. Igaz, hogy egy argentin, importált hal hátulsó fertályáról beszélünk, mégis folyamatosan, jó minőségben be lehet szerezni, és nincs benne sok szálka, így a gyerekek is meg tudják enni.
– Ötven éve vagyok itt, a szüleim ’68-ban nyitották a büfét. Jó lenne, ha a helyiek el tudnának látni minket két-három hónapra, de olyan termelőt sajnos nem lehet találni, aki ekkora mennyiséggel el tudna látni biztonságosan. Ráadásul kivitelezhetetlen mindent frissen készíteni, mert iszonyatosan megnőne a várakozási idő – teszi hozzá Zöld Lajosné Zsuzsa, az Alapozó-Falatozó tulajdonosa, aki legszívesebben csak sült balatoni keszeget árulna. Ha lenne. Kardos Gábor, a Balatoni Kör szóvivője szerint a régió vonzereje a mai napig kifejezetten természeti: a vendégek nem a szolgáltatások minősége miatt látogatnak ide, ám a turisztika ott kezdődik, hogy az emberek az időjárástól függetlenül is eljönnek.
– Rendszerváltásra lenne szükség a vendéglátásban, mert jelenleg nincs versenyelőny annak az oldalán, aki értéket teremt. Szezonális diákmunkával oldják meg a nyarat, nem helyieket alkalmaznak, és multiktól rendelik az alapanyagokat. Sokszor ráadásul a tulaj sem balatoni, így még a keletkező profitot is elviszi máshová, nem balatoni ügyeket támogat vele. A stratégiai léptékű beruházások elengedhetetlenek.
Tapasztalat, hogy nem mindenki rajong a tolongós, félmeztelenül is verejtékben fürdő sorokért, főként a Budapestről érkező nyaralók szívesen felkeresnének nívósabb, drágább helyeket is. De vajon Budapestről kell-e szólnia a Balatonnak? Az akarattyai magaspart legszebb kilátásával büszkélkedő Kisfaludy sétányon augusztusban, a település önállósodásának évfordulóján megnyílt a The Rusty Coffee Box nevű konténerkávézó. Sokan ujjongva fogadták, hiszen a szuper kilátás és az egyedi külső a csupasz izzókkal, fekete-fehér cementlappal és rusztikus nyers fafelületekkel „eladják” a hét-nyolcszáz forintos kávét, ám akadnak, akik egyenesen a Balaton megerőszakolását látták benne. Hiszen minek megy oda az, aki a pesti életérzést, dizájnt és a tájhoz kicsit sem köthető termékeket keresi? Hol maradnak a helyi értékek?
Krisztin N. László, Badacsony polgármestere rossz üzenetnek tartja a nyilvános vitát, hiszen a turizmus az egyetlen szektor, amely előreviheti a települést. Biztató viszont, hogy 2013-ban egy széles körű egyeztetést követően a település kijelölt egy követhető utat maga előtt, még akkor is, ha várható volt, hogy ezen az úton lesz egy-két döccenő. Kálóczi Kálmán, A Balaton Világörökségéért Alapítvány képviselője viszont pártolja a párbeszédet még akkor is, ha a felek nem mindenben értenek egyet. Elmesélte, hogy hatvan éve, amikor a Balatonról mint régióról gondolkodtak, Badacsonyt kirándulóhelynek jelölték ki. Ekkor még nem volt itt sem gáz, sem pedig csatorna, a tömegturizmus egyik központjaként működött, ahol meg lehet ebédelni.
Ezért épültek ki az étkezők és a rizlingsor, az akkori „koncepció” hatása a mai napig érvényesül. Szerinte sem egyszerű idecsábítani a többet fizető vendégeket, ám ebben a Balaton-felvidék világörökségi helyszínné való nyilvánítása segíthet. Mint fogalmaz: pozitív mítoszt kell teremteni.
– Badacsony eljutott arra a pontra, hogy arculatot válthatna. Azok a települések pozicionálják magukat jól, amelyek ezen már sikeresen túl vannak, és ezt el is tudják hitetni. Balatongyörök, Szigliget és Füred megtette – emlékeztet Kardos Gábor.
A sokszor mintaként emlegetett Füreden például az első lépés a büfésor ledózerolása volt, helyére létrehoztak elegáns üzletsorokkal, kávézókkal, fagylaltozókkal egy sétányt, ami már teljesen más minőség. Fontos hozzátenni, hogy ilyen léptékű változások és infrastruktúra-fejlesztés csak az állam segítségével érhető el.
– Vannak közös kulcsszavak, ahonnan el lehet indulni. Ezek pedig a termőterület kiváló adottságai és a borok. Igaz, hogy nyáron strand is van, de ne strandként, hanem borvidékként kezeljük Badacsonyt – összegez Tóth Ádám, a Pláne Badacsony borterasz tulajdonosa, aki, ha tehetné, melegebb éghajlatra száműzné a vurstlit és a bazári hangulatot.
A település polgármestere szerint, ha nem vigyáznak, és nincs konszenzus, akkor nemhogy Füred nívóját nem érik el, még a végén Siófok sorsára juthatnak, ahol sokáig a bulizó fiatalokra építették a város imázsát, majd meggondolták magukat – de sajnos túl későn.
– A jövő egy olyan szekér, amelyet az idősek építettek, a fiatalok húzzák, de egyelőre még a korábbi évjáratok kezében van a gyeplő – emlékeztet egy megkapó metaforával Krisztin N. László. Pusztán metaforákból persze nem lesz megújulás – még akkor sem, ha szívesen hangoztatják, hogy Badacsony védjegy.
A szőlő békéje
Kalmár László a Badacsonytomaj történetében azt írja, hogy miután a rómaiak i. e. 12–9 között megszállták a Dunántúlt (Pannóniát), hogy feltartóztassák a keleti népek terjeszkedését nyugat felé, a hazájukra emlékeztető Balaton vidékén szőlőt is műveltek. Erre utalnak a Veszprém közelében lévő Balácapusztán feltárt római villa festményein a szőlőművelést ábrázoló jelenetek is: láthatunk a falra létrán mászó szüretelőt, a vállán kosárban szőlőt cipelő alakot, szőlőfürtöket, szőlőlugast, de a régészek sarló alakú metszőkéseket is ástak ki ebből a korból. A hagyomány Probus római császár (uralkodott 276–282) nevéhez fűzi a pannóniai szőlőkultúra megteremtését, ugyanis korábban a szőlővesszőt tilos volt kivinni a birodalomból, Probus viszont megparancsolta a légióinak, hogy békeidőben telepítsenek szőlőt. A rómaiak után, a VIII. századból is őriz szőlőmagot a Balatoni Múzeum, Badacsony és az itt készülő bor azonban csak a XVIII–XIX. században kezdett ismertté válni. A XVIII. századtól pontos feljegyzéseket vezettek, kinek mekkora birtoka volt, mennyi bora termett. Az első világháború alatt és az azt követő időkben a legnagyobb szőlőbirtokkal rendelkező Esterházy-uradalom olasz hadifoglyok szaktudására támaszkodva kezdte kialakítani a máig látható, hatalmas kőbástyákkal megtámasztott teraszrendszert, melyeken maximálisan sikerült kihasználni a hegy különleges klímáját. A hadifoglyok kezét dicséri, hogy ezek a falak máig is állnak. A Badacsonyt övező jó hírnévnek negatív következményeként ebben az időben kezdtek felaprózódni a szőlőterületek. A második világháborút követő időszakban a nagybirtokokat államosították, és létrejött az állami gazdaság, így a terület megmenekült a további felaprózódástól, ám az ültetvényeket ekkor átalakították, és alkalmassá tették a gépi művelésre, ami viszont a termőhelyre is hatással volt.