Úgy éreztem én is, és a társaságomban lévő majdnem hatvan lány is, hogy befejeztük itt a Szigony utca sarkán, amit akartunk. Ők felfrissültek – véleményem szerint – az ipari mennyiségben elfogyasztott jégkrémektől, gyümölcsöktől, szénsavas üdítőktől és ásványvíztől, én pedig jól kigondolkodtam magam, egészen a belefásultságig.
Még fotózkodtak egy sort a Muzsikus cigányok parkjában 2013 októberében felállított „240 cm magas, 50 cm élhosszúságú, egyenlő szárú háromszög alapú mészkőoszlopok” között, melyeken nyolc híres cigány muzsikus – Járóka Sándor, ifj. Járóka Sándor, Bobe Gáspár Ernő, Berki László, Pertis Jenő, Lakatos Sándor, Kozák Gábor József és Cziffra György – domborműves portréja látható, majd végre indulhattunk tovább.
A Kálvária tér felé mentünk, el a Turul Török Élelmiszer és Halal Húsbolt mellett. Mondtam nekik, hogy ha szeretik a török kaját, akkor ide jöjjenek, kiváló az áru, akár a csomagolt, akár a friss, erre én is akkor jöttem rá, amikor visszajöttem Isztambulból, és a busz ablakából kiszúrtam, hogy van itt egy török boltocska: egy az egyben ugyanaz az áru van itt is a polcokra kirakva, mint ami ott kint, nem fognak csalódni.
Kiértünk a térre, átmentünk a parkon, és megálltunk a Kálvária tér 6. számú épület előtt. Ez ma a Turay Ida Színház, a Darvasi Ilona jelmeztervező által 2000. november 11-én, a Lili bárónő című operett salgótarjáni bemutatójának napjára datálhatóan alapított társulat majdnem másfél évtized vándorszínházi lét után költözött az épületbe, 2014-ben. De előtte az épület sok minden volt, erről kezdtem el a lányoknak mesélni.
Az első színház ugyanitt 1913. augusztus 13-án nyílt meg Józsefvárosi Színpad néven, a korábban (1899 és 1908 között) másodrangú társulatával a vidéket járó vándorszínházas Micsei F. György igazgatásával, de még abban az évben mozivá (Bodográf) alakították át. Ezt a funkciót Kálvária-téri mozgó néven egészen 1933-ig töltötte be, a kor elvárásainak megfelelő tipikus üzletsori bérházmozi volt. Ezt szerezte meg 1933-ban a „külvárosi trösztvezér”-ként és „kültelki direktor”-ként is emlegetett Erdélyi Mihály, leginkább saját darabjai játszási helyéül. A több külvárosi színházat egyszerre igazgató rendező az épületben egy 548 férőhelyes színháztermet alakított ki, és felejthető darabjai és operettjei ellenére roppant fifikásan írta be magát a színháztörténetbe. A Magyar Színháztörténeti Lexikon úgy tartja számon, hogy megfordultak nála és felléptek darabjaiban a kor sztárjai, a Magyar Színháztörténet (1920–1949) így ír róla: „Saját és mások darabjait felváltva játszotta színházaiban – amelyeknek központi igazgatósága a Kálvária téren volt –, többnyire parádés szereposztásban, nagy érdeklődés mellett.
Társulatának jeles tagjai mellé rendszeresen hívott vendégeket: többek között Gózon Gyula, Gombaszögi Ella, Fedák Sári, Jávor Pál és Honthy Hanna is fellépett nála.” De még Bulla Elma, Déry Sári, Csikós Rózsi, Neményi Lili, Békeffi István, Bicskey Károly, Bilicsi Tivadar, Feleki Kamill, Makláry Zoltán is. Ezekre az előadásokra persze özönlött a színházkedvelő nép, Erdélyi Mihály nagy trükkje az volt, hogy „[a] bemutatót általában a vendégekkel tartotta egyik színházában, majd saját társulatával vitte tovább”. Roppant ügyes!
Színházát 1949-ben államosították, és bekötötték a Horváth Ferenc vezette Állami Bányász Színház vérkeringésébe, erről így ír (a rövidítések általam feloldva) a Magyar Színháztörténeti Lexikon: „A Bányász Színház, amelynek feladatául a bányavidékek színházi igényeinek ellátását jelölték meg, első bemutatóját (Szofronov: Moszkvai jellem) 1949. október 5-én Salgótarjánban tartotta. A budapesti előadások helyszíne az egykori Józsefvárosi Színház épülete volt. A Bányász Színház műsorán prózai előadások (Moliére: Tartuffe; Gorkij: Kispolgárok; Kornejcsuk: Csillagtárna) mellett operettek (Scserbacsov: Dohányon vett kapitány; Csajkovszkij–Lunzer–B. Jenbach: A diadalmas asszony) is szerepeltek. 1950 őszén a Bányász Színház Honvéd Színház néven alakult újjá.” Ezt szintén Horváth Ferenc vezette, a színház pedig kibővült feladatkörrel és kettő párhuzamosan fenntartott társulattal a színházi előadások mellett főleg a vidéki honvédalakulatok előtt és az üzemi kultúrotthonokban tartott előadásokat. Repertoárjuk vegyesen tartalmazott magyar klasszikusokat (Kisfaludy Károly: Hűség próbája), szovjet drámákat (Lavrenov: Akik a tengert járják) és a múlt század ötvenes éveinek kortárs magyar remekeit (Major Ottó: Határszélen).
Folytatjuk