2017. augusztus 19., szombat, Huba napja
Lugas, Lugas Tudomány
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/halal-hegye-nagy-haboru-egymillio-aldozata-tizenot-kilometerert-1996381/

A halál hegye – A Nagy háború egymillió áldozata tizenöt kilométerért

Nagy háború – Egymillió áldozat tizenöt kilométerért
Két és fél év hihetetlen szenvedésének és véráldozatának vetett véget az első világháborúban szövetséges Osztrák–Magyar Monarchia és Németország közös hadi sikere: az olasz frontot egy csapásra romba döntő caporettói áttörés. A napokban a helyszínen jártunk az Isonzó expresszel. Az ütközet századik évfordulójához közeledve érdemes felidéznünk: az Isonzó menti harcok számunkra nem csak a folytonos hátrálást és védekezést jelentették.

Bár a századik évforduló csak október 24-én lesz esedékes, az Alpok hegycsúcsai által ölelt, Isonzó menti kis település lakói már most a centenárium lázában élnek. A szlovéniai Kobarid – ahogy az olaszok hívják: Caporetto – egyik meredek utcáján például felnagyított korabeli felvételek hívják fel a nagy háború errefelé történt eseményeire a figyelmet.

Az időutazás a nyilvános tárlat végállomásán, a Kobaridi Múzeum falai között folytatódik. A második emeleten Jože Šerbec, az intézmény igazgatója fogadja nagy méretű terepasztal előtt a csoportokat. Pörög az időmérő, amelyet 1917. október 24-e nulla órára állítottak be: a jelen másodpercei alatt történelmi órák telnek el. Ez alatt elönti a terepasztalt a kék szín, mely az Osztrák–Magyar Monarchia népeiből verbuvált és a velük szövetséges német csapatok mozgását jelzi. A barnássárga olasz foltok egy darabig védekeznek – villognak az ütközeteket jelző sárga fények –, majd felszívódnak, lefolynak és eltűnnek a hegyoldalakról. Rövidesen kékké válik minden. Lezajlott a szemünk előtt a Monarchia és a magyar hadtörténet egyik jelentős, ám ma sem közismert győzelmét hozó ütközete, a 12. isonzói csata, vagy ahogy másként nevezik: a caporettói áttörés.

A smaragdzöld vízű Isonzó völgyét Kobariddal szemben határoló hegyvonulat, a Kolovrat gerincén lépten-nyomon első világháborús állások maradványaira bukkanhatunk. Kanyargó futóárkok, mélyített lőállások, amelyekről a völgy végigpásztázható. Egyre többet állítanak helyre ezekből. Leszaladhatunk a mélybe vezető beton csigalépcsőn, majd a felvezető árkokon hátrafelé.

S ha már elég volt a felfedezésből, felülhetünk az 1947-ben állított jugoszláv (most szlovén) és olasz határkő tetejére. Elmerenghetünk az elénk táruló látványon, a méltóságteljes csúcsokon és azon, hogy milyen félelem és döbbenet lehetett úrrá az olasz katonákon, amikor az áttörés első reggelén váratlanul rájuk törtek a német rohamosztagok. Erwin Rommel, a későbbi sivatagi róka volt az egyik fiatal parancsnok, aki itt próbálta ki átütő sikerrel a második világháborúban általánossá vált villámtámadás taktikáját. Az olasz fronton a caporettói ütközet reggelén közel két és fél év állóháborúja, félelmetes anyagcsatái értek véget, amelyek közel egymilliónyi katona – köztük több százezer magyar – vérét és életét követelték. S mindezt nagyjából 15 kilométerért. Mindössze ennyit jutottak előre az olaszok irtózatos áldozatok árán az isonzói front déli és középső szakaszának karsztmezőin.

Hol voltak már az eredeti tervek Trieszt, Laibach (Ljubljana) vagy éppen a magyar alföld elfoglalásáról? Méterekben mérték a hadi győzelmet. S egyre inkább a kivéreztetés került előtérbe. Aminek meg is lett az eredménye, hiszen a 11. olasz támadás után nyilvánvalóvá vált: a következőnél már összeomolhat a Monarchia arcvonala. Még egyszer a Monte San Gabrielét már nem tudták volna megtartani a főként magyar nemzetiségűekből álló, megtépázott csapatok

Ez volt az a magaslat, amelyet a Monarchia hadvezetése hivatalosan is védhetetlennek minősített. Amelynek a csúcsát tíz méterrel alacsonyabbra szabdalták le a több ezer olasz ágyúból származó lövedékek, és ahol a holttestek hihetetlen tömegétől megrendült IV. Károly megfogadta, hogy befejezi a háborút. Monte San Gabriele volt az olaszok szerint is „az a Moloch, amely három-négy naponként fal fel egy ezredet”. A Monte del Morte, a halál hegye, ahol a felrobbant srapnelekből származó gyilkos fémgolyókat a földről még száz év múltán is seperni lehet.

– A Monte San Gabriele megtartása azért volt létfontosságú, mert közben a háttérben már megkezdődött az ellentámadás előkészítése – magyarázza a kitartás fő okát az Alpok hágóin át robogó Isonzó expressz utasainak Stencinger Norbert, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány munkájában részt vevő történész. A vonat immáron harmadszor vitte a múlt héten az egykori frontvonalra az érdeklődőket.

Forrás: Margittai Gábor

Magyar hagyományőrzők bemutatója az Isonzónál. A caporettói csoda az
olaszok Mohácsa volt

Az idén felszállt 410 utasból tucatnyian már harmadszor járják végig a Doberdón és Kobarid környékén az egykori harctereket. A szokásos végállomás, az 1915-ös olasz hadüzenet után sokáig a legfontosabb hídfő szerepét betöltő Görz város elérése előtt a modrejcei osztrák–magyar katonai temető meglátogatása miatt a különvonat megáll egy időre.

A festői völgyben lévő gúlán a magyar és szlovén parlament elnöke helyezi el a megemlékezés koszorúit. Az expressz utasai pedig csendben és elfogódottan sétálnak a másfél ezer katonának végső nyughelyet adó kis temetőben, melynek kapuján a Santa Lucia hősei felirat olvasható német nyelven. A jelenleg Most na Soči névre hallgató Isonzó menti kisváros elesett védőit temették el ide a háború alatt. Ugyanakkor a völgy az egyik fontos gyülekezőhelye volt azoknak a német és osztrák–magyar hadosztályoknak, amelyek Caporetto felé az olasz állások áttörésére készültek.

– Ötven-száz kilométerre a front mögött halmozták fel a hatalmas mennyiségű hadianyagot, így például az ausztriai Klagenfurt medencéjében. A Monarchia vasúti kapacitásának egyharmadát kötötték le a szállítások – ad bepillantást az előkészületekbe Hrubos-Takács Róbert történész az expresszen előadását hallgató érdeklődőknek. Hogy az olaszok a készülő támadásból semmit se sejtsenek, trükköket alkalmazott a közös hadvezetés. Otto von Below, az összevont haderőt vezénylő tábornok például többször látványos szemléket tartott a dél-tiroli frontszakaszon, hogy magára vonja az ellenség figyelmét. A csapatmozgások álcázására a magyar katonák egy részének is bosnyákká kellett válniuk öltözetben, vallásban és viselkedésben egyaránt, hogy semmi ne utaljon az első vonalban a csapatok változására.

A trükkök beváltak, az olaszok jóval délebbre várták az általuk is sejtett válaszcsapást. Át is csoportosították a hatalmas létszámú haderőt, a 28 hadosztályból mindössze kettőt hagytak Caporetto térségében. Az ott maradtak még a támadás napjának első két órájában sem sejtettek semmit. A szokásos szórványos lövöldözés célja most szintén a megtévesztés volt. Aztán hirtelen megnyíltak a pokol kapui. Hat órán át zuhogtak a hegyekből az olaszokra a lövedékek és gránátok, végigsöpört rajtuk egy pusztító gáztámadás. A meginduló rohamcsapatok sokktól lebénult ellenséget találtak, a még élők sokszor hamar megadták magukat. A helyzetet jól jellemzi Bertalan Árpád hadnagy vakmerő haditette.

A 19 éves magyar tiszt egy mindössze 15 főből álló járőrcsoporttal számolt fel a támadás megindulásakor több géppuskafészket és egy tüzérségi üteget, miközben közel ezer olasz hadifoglyot ejtett.

Az előrenyomulás mértéke már az első napon 25 kilométer volt. Közel egy hét után nagyjából kétszáz kilométerrel odébb, a Piavénál, Velence alatt állt a hét német és három osztrák–magyar hadosztályból álló 14. hadsereg. A 12. isonzói csata tízszeres veszteséget hozott az olaszoknak, a 340 ezer katona zöme inkább a hadifogságot választotta. Felmérhetetlen mennyiségű volt a zsákmányolt hadianyag és élelmiszer: a támadók még hónapokig olasz konzervet ettek. A caporettói csodát – ahogy az olaszok nevezték – nagyban elősegítette az is, hogy 1917 őszére kapituláltak a románok, az orosz fronton megszűnőben voltak a támadások – és a Monarchia a harmadik fronton is felülkerekedett, még ha a németek segítségével is.

Mégis hamarosan a vesztesek oldalára kerültünk. Ugyanakkor az olaszok is csak látszatra könyvelhették el győzelemként a háború végét. A történészek felhívják a figyelmet arra, hogy az antant által megígért területek töredékéből sem részesült az Olasz Királyság, feleslegesnek bizonyult a hatalmas véráldozat. A hódítási tervek megmaradtak. Nem véletlen, hogy alig telt el egy bő évtized, és a két halálos ellenfél – Olaszország és Magyarország – ismét közeledett egymáshoz.

Negyvenhatosok szederfája

Nemcsak az érdeklődő magyarok száma növekedett meg az isonzói front egykori harcterein az utóbbi években, számos más változás is segíti a látogatók megemlékezéseit. Tavalyhoz képest például szembetűnő a magyar nyelvű eligazító táblák megszaporodása, főleg a doberdói helyszíneken. A Budakeszi Kultúra Alapítvány segítségével és a Honvédelmi Minisztérium támogatásával valósult meg ez a fejlesztés. A legtöbb magyar áldozatot kívánó csaták helyszínei is egyre inkább bekerülnek a hazai köztudatba. A San Martino del Carso falucskában hihetetlen szenvedéseket átélő szegedi 46-osok – az olasz hagyományőrzők által helyreállított – gúláján például rengeteg új nemzetiszín szalag lobog.

A tüzérségi támadások következtében a faluból annak idején semmi sem maradt, mindössze egy csonka szederfa törzs hirdette a templomdombon a növényzet korábbi jelenlétét. A rengeteg belövés nyomait őrző facsonkot a katonák hazaküldték, lássák otthon, miben van osztályrészük. A „46-osok fája” később visszakerült San Martinóba, majd most ismét Szegedre szállították. A Tisza-parti város küldöttsége ugyanakkor új szederfát ültetett a régi helye mellé. A csemete most a békét és az újjáéledő reményt hirdeti.

 

Kiemelt

Kiütés Debrecenben

Először nyert a Debrecen a labdarúgó NB I-ben: két döntetlen és három vereség után pénteken a 6. fordulóban 4-1-re legyőzte a Vasast.

Poszt-trauma

Barcelonában imádták a migránsokat

„Fogadjuk be őket most!”

Méghogy nincs összefüggés a migráció és a terrorizmus között?

Mi ez, ha nem egy újabb bizonyíték?

Gyurcsány pokolian megsértődött

Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni?

Vágó: Császy és Tátrai is becsületes, derék ember

Nem baj, hogy a Kúria teljesen másképp döntött.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!