A kereszténység kétségkívül Németországhoz tartozik. A zsidóság kétségkívül Németországhoz tartozik. Ez a mi keresztény-zsidó történelmünk. De már az iszlám is Németországhoz tartozik. – Christian Wulff egykori német köztársasági elnök 2010-es, a német egység napjára időzített mondata azóta is hullámokat gerjeszt pró és kontra. Wulff tézisét alátámasztja, hogy a muszlimok egyre inkább a német társadalom intézményes részévé válnak: civil szervezetekbe tömörülnek, kórházakban, börtönökben, menekültszállókon végeznek szociális tevékenységet, láthatóan egyre több részvételi lehetőséget kérnek maguknak a közösség életében. Másrészt viszont megjelent a szélsőségesség hangja is közöttük.
A menekültszállásokon gyakoriak a nemzeti-vallási ellentétekre visszavezethető tömegverekedések és erőszakos cselekmények, és attól sem boldog a többségi társadalom, hogy radikálisabb muszlim csoportok a mindennapi életet érintő szigorú iszlám előírások és törvények elfogadását követelik. A jobboldali populista pártok erre idejekorán felfigyeltek, politikájuk egyik központi elemévé téve az iszlámellenességet. Hollandiában Geert Wilders Szabadságpártja, Ausztriában Heinz-Christian Strache FPÖ-je és újabban a márciusi németországi tartományi választásokon mindenhol két számjegyű százalékot besöprő AfD is iszlámellenes pártként határozza meg magát.
Vitára kényszerülve
Eddig leginkább olyan viták zajlottak az iszlám kapcsán a német sajtóban, hogy mit lehetne tenni azért, hogy az óvodák-iskolák menzái a muzulmán étkezési előírásoknak is megfeleljenek; vajon meg kell-e védeni a szólás és a művészet szabadságát a muzulmán túlérzékenységgel szemben; vajon el kell-e fogadni a hidzsábot és a burkát. Időközben a német állam több egyetemen is iszlám kutatóközpontot hozott létre, ahol az iszlám liberálisabb irányzataihoz tartozó kutatók több új, unortodoxnak számító teológiai nézőpontot dolgoztak ki, visszatetszést keltve a konzervatív muszlimok körében, akik német állami iszlám kidolgozásával vádolják őket.
A nagy számban Németországba érkező muzulmán vallású migránsok miatt egyre inkább sürget az idő, hogy létrejöjjön valamiféle konszenzus – a muszlim vallású ideérkezők integrációja ugyanis nagyban azon múlik, hogy mennyire tudják összeegyeztetni hagyományaikat és vallásukat a többségi társadalom értékeivel. És fordítva.
Vajon valóban része az iszlám Németországnak? És ha igen, melyik formájában?
Ezt a kérdést tette fel egy április végi konferencia Frankfurtban, a város egyetemének iszlám tudományokkal foglalkozó tanszékének szervezésében, éppen az AfD iszlámellenességről határozó stuttgarti kongresszusával egy időben. A konferenciára a szervezők szerint a krémek krémjét hívták előadni, számos nézőpontból megközelítve a németországi iszlám kérdését.
De hogy is áll most az iszlám Németországban, melyek a kiindulási pontok? Thomas Volk, a kormányzó kereszténydemokrata CDU Konrad Adenauerről elnevezett pártalapítványának fiatal munkatársa idén január közepén hosszabb elemzést jelentetett meg a témáról. „A több mint egymillió menekült nagy része Szíriából, Afganisztánból, Irakból érkezik. Közös bennük, hogy muzulmán vallásúak. Ha ebben az ütemben folytatódik a menekültáradat, Németország – megelőzve Franciaországot – hónapokon belül Európa legnagyobb muzulmán közösségének otthona lesz az EU-n belül” – állapította meg Volk még a migránsok ide-oda szállításáról szóló uniós–török alku előtt.
A mostani konferencián kijelentette: érezhetően láthatóvá vált az iszlám az országban. Míg a német szövetségi bevándorlási hivatal számai szerint 2009-ben még csak a lakosság öt százaléka volt muzulmán, 2030-ra ez felmehet hét százalékra. Volk szerint ennek a becslésnek mára múzeumban a helye, hiszen csak 2015-ben negyedével nőtt az addigi körülbelül négymilliós muszlim lakosság. Úgy látja, a tömeges migráció miatt a németországi iszlám összetétele is lassan megváltozik, heterogénebb lesz, az eddigi 63 százalékos török hegemónia könnyen átalakulhat arabbá.
„Olyan nincs, hogy az iszlám. Többféle megközelítése, értelmezése van a vallásnak. De nem minden kulturális-etnikai megjelenésmódja kompatibilis a szabad, demokratikus alapokon nyugvó renddel” – írja a freiburgi egyetemen iszlamológiából diplomázó Volk, aki szerint az iszlám sokszínűsége, sokirányzatúsága fontos érték, amelyet érdemes erősíteni. Nem úgy az iszlamizmust, melyet politikai ideológiának tart, és semmilyen körülmények között nem tartja összeegyeztethetőnek Németország alkotmányával. „Az iszlamizmus legtöbb áldozata ráadásul muszlim” – írja. Volk szerint ennek erősödése, a terrortámadások valószínűleg a szélsőjobb és az iszlámellenesség további térnyerését hozzák magukkal.
„Ma már nincsenek királyok, szóval vitázni kényszerülünk” – kezdte az iszlám európai jelenlétének történeti áttekintését Hamideh Mohagheghi, a paderborni egyetem iszlám teológiai központjának 39 éve Németországban élő, Iránból származó munkatársa. A jogász-vallástudós fekete fejkendőben, bézs sálban idézte fel a porosz királyok bölcsességét: Nagy Frigyes a XVIII. században azzal a feltétellel fogadott be katolikusokat a protestáns Poroszországba, ha azok rendesen viselkednek, a normális magaviselet szerinte ugyanis nem vallásfüggő. Frigyes Vilmos 1732-ben húsz muszlim török katonája számára muzulmán imaházat építtetett Potsdamban, hogy „őfelsége mohamedánjai” gyakorolni tudják vallásukat.
„Az elmúlt évek vitái, a téma átpolitizáltsága azt mutatja, nem egyértelmű az iszlám európai elismerése, különös tekintettel arra, hogy egy ideje demonstratívan a középkor óta rendszeresen kifosztott, gettókba zárt, majd a holokauszt során legyilkolt zsidóság gyökereit, örökségét is felhozzák a keresztények mellé” – fogalmazott Mohagheghi. Úgy látja, bár a ma Európában elő muszlimok rengeteg helyről, rengeteg nézettel érkeztek a kontinensre, máig monolit tömbként tekintenek rájuk: „A muzulmán egy címke, középkori vallást értenek rajta, képtelenséget az európai értékek és a demokrácia elfogadására, helyenként politikai motivációkkal.” Érthető, hogy Európa nem akar új középkort: elég volt, amit a kereszténység és az inkvizíció égisze alatt századokon át elkövettek, véli a tudós.
„Fontos lenne megértetni a muszlimokkal, hogy vallásuk nem tiltások és előírások sorozata, Európával pedig azt, hogy az iszlám nem veszély, hanem lehetőség.”
Mohagheghi elmondta, az ókori görög örökséget részben arab fordításokból ismerjük, de a humanizmus, a reneszánsz, a felvilágosodás gyökerei is mind az iszlámból jönnek. „Ki kell engedni a palackból a dinamizmus ma még bezárt hagyományát!” – vonta le a tanulságot az előadó.
„Nyitott iszlám kell”
A konferencia leghíresebb előadója a 72 éves Bassam Tibi volt. A göttingeni egyetem professzorát az iszlamológia megteremtőjeként szokás emlegetni. Tibi azok közé tartozik, akik a nyugati és keleti civilizáció megbékélését hirdetik. „Remélem, nem sértődnek meg, de nem Németország volt az álmom” – kezdte előadását a közel-keleti gyökereire számos alkalommal büszkén hivatkozó politológus. Elmesélte: a hatvanas években antiszemitaként jött Németországba, ám a frankfurti iskolából érkező tanárai – Adorno és Horkheimer – ezt gyökeresen megváltoztatták. Ma Frankfurt lakosságának 35 százaléka nem német, akkoriban még csak pár száz arab élt a városban. Bár nem érezte magát rosszul Németországban, már akkor is többre vágyott – és a nyolcvanas években harvardi felkérés nyomán ez meg is valósult. „Családunk a 17 vezető szír szunnita család egyike, és már elnézést, de nem Dortmund, hanem a Harvard a mi nívónk.”
Tibi felváltva adott elő angolul, németül, néha franciául. Mint mondta: annyit beszélt már életében, hogy vannak szavak, amelyek bizonyos nyelven jutnak először eszébe, és feltételezi a közönségről, hogy ért a nyugati kultúrnemzetek nyelvén. „Igen, idesorolom a németet is” – tette hozzá. Tibi szerint az iszlámot illetően két szélsőségesség van Németországban, az egyik Christian Wulff és Angela Merkel, akik gyakorlatilag kritikátlanul azt mondják, hogy az iszlám Németország része, a másik pedig az iszlám ellen heccelő AfD. Tibi szerint ideje észrevenniük a politikusoknak, hogy 661 óta nincs egységes iszlám.
A korábbi államfőre és Merkelre utalva megjegyezte: csak akkor mondhatjuk, hogy az iszlám Németország része, ha hozzátesszük azt is, melyik: a felvilágosult, a progresszív, a szalafista vagy az iszlamista.
„Az afrikaihoz hasonlóan kell egy európai iszlám is. Hiszen német iszlám nincs, az csak egy német iszlámmodell, a franciához hasonlóan” – jelentette ki a professzor. Tibi elmondta, 1992-ben kidolgozta az európai iszlám öt alapfeltételét. Ezek a következők: az állam és egyház szétválasztása szekuláris alapon; a demokrácia és a népszuverenitás elfogadása (vagyis annak beismerése, hogy nem Allah dönthet csak, hanem a nép is); tolerancia más vallásokkal és más iszlám közösségekkel kapcsolatban; a vallások közötti pluralizmus elfogadása; az emberi jogok tiszteletben tartása. „Nyitott társadalomnak nyitott iszlám kell, és ehhez reformokra van szükség.” A sikeres integrációhoz azonban nemcsak a muszlimoknak kell megváltozniuk, hanem a németeknek is ténylegesen be kell őket fogadniuk. „Hogy például én ne csak egy szír legyek német útlevéllel” – mondta Tibi, aki saját példáját hozta fel: úgy érzi, bár ő mindent megtett azért, hogy elfogadják, a munkásságát érő elismerés hiányában mégsem érzi azt, hogy hazájaként tekinthetne Németországra.
A legnagyobb médiafigyelmet Aiman Mazyek, a németországi muszlimok központi tanácsának első embere kapta. Az Aachenben született média-tanácsadó arról tartott előadást, milyen Németországot kíván magának az itt élő muzulmán közösség. Először is felrótta az általa „bionémetként” emlegetett többségi társadalomnak, hogy az olyan, muszlimokat érintő sztereotípiák, mint az iszlamizmus és a terrorizmus, a mai napig aktívak, miközben ők nem gondolnak minden „bionémetet” menekültszállást gyújtogató szélsőjobboldali aktivistának. Herkulesi feladat ezen változtatni, de muszáj lesz.
Mazyek szerint 2001. szeptember 11-ét követően új, szomorú fejezet nyílt a muszlimok életében: mindennapos a diszkrimináció, nyílt gyűlölet éri őket a munkaerőpiacon, lakáskeresés közben – és botrány, hogy ez még ma is tart. „Emlékeztetnék arra, hogy Európát a más kultúrákra való nyitottság tette naggyá. Az iszlám 1400 éves története mutatja, sokat hozzá tudunk tenni egy társadalomhoz. Nem csupán befizetett adót. Orvosokat, mérnököket, sőt világbajnok focistákat.” Nyitott, toleráns, befogadó ország képe lebeg előttük: Mazyek azt kérte, nézzünk Spanyolországra, Szicíliára, Máltára, de akár Boszniára is, ahol számos arab–muszlim ember és hagyomány él a mai napig.
A politikusi slágfertigséggel fogalmazó Mazyek úgy látja, a zsidó-keresztény Nyugat fogalma csak arra jó, hogy kirekessze a többi vallást Európából. „Keresztény, ortodox papok áldották meg a szerb csetnikek fegyvereit, amelyekkel később 8700 boszniai muzulmánt gyilkoltak le a srebrenicai mészárlás során. Ez is járjon ott a fejekben, amikor népirtásról van szó, ne csak a holokauszt! Vagy amikor Aszad Aleppót bombázta.” Az előadó elmondta, az itt élő muszlimok abból indulnak ki, hogy Németországhoz tartoznak. „Ismerjük a történelmét, és tanulunk belőle. De miért nem hallunk a keresztény templomokban olyat, hogy isten áldja meg az itt élő muszlimokat is?” Szerinte nincs szükség izmusokra, csak jó szándékra és megértésre: „Nem iszlám á la Lenin, hanem iszlám á la Gandhi kell.” Hogy ez sokak számára mennyire nehéz feladat, arról arab viccet mesélt el előadása végén. „Istenem, segíts jó emberré válnom!” Mire Allah így válaszol: „Na, ez a legkeményebb dzsihád!”
Kultúrmuszlimok többségben
A konferencia zárszavában Susanne Schröter, a frankfurti egyetem etnológiaprofesszora, a téma legelismertebb németországi ismerője arról beszélt, hogy valóban van egyfajta globális iszlamizálódás, mégpedig a fundamentalista, vahabita irányzaté, amelynek agresszív terjeszkedését szaúdi–katari pénzből finanszírozzák. „Ennek Európában nem lenne szabad teret engedni, le kell nyomozni az Öböl menti államokból érkező pénzeket. Ennek torz mellékterméke az Iszlám Állam, amikor bűnözők az iszlámot használják eszközként ahhoz, hogy hozzáférjenek nemzetközi forrásokhoz.”
A többséget szerinte nem ők, hanem olyan „kultúrmuszlimok” alkotják, akik a legtöbb keresztényhez hasonlóan csak ünnepnapon járnak templomba, és az istenhez való viszonyuk nem a napi ötszöri imádságban és a ramadán betartásában mutatkozik meg, hanem ennél személyesebb jellegű. Schröter szerint fontos hangsúlyozni, hogy nagyrészt az európai felsőoktatási intézményekben folyó munkának köszönhetően egyre inkább teret nyer az iszlámnak egy liberálisabb, felvilágosult, humanista irányzata is, amely a Koránt a mai kornak megfelelően értelmezi. Az iszlámkritika és a szekularizáció pedig szintén megjelent már a modern irányzatokban.
Az iszlamizálódás és a szekularizáció nem megy együtt.
A seriáról – amely eredetileg az Allahhoz vezető utat jelenti csak, de ma a fundamentalista térnyerés miatt inkább egyfajta szigorú iszlám jogrendszert értünk rajta – Schröter azt mondta: azokban az országokban, ahol ezt alkalmazzák, csorbulnak a nők, a kisebbségek, a homoszexuálisok, az iszlámot elhagyni kívánók jogai, utóbbi két csoportra még halálbüntetés is vár. Bassam Tibi európai iszlámot sürgető felvetésére Schröter azt mondta, tudomásul kell venni, hogy Európában a muszlimok csak nemzeti hatáskörben tudnak szervezkedni. Német iszlámra pedig igenis szükség van.
„Tudatnunk kell velük: a mi értékeinket be kell tartaniuk. Olyan nincs, hogy egy vallás iránti tiszteletből elvegyünk egy-egy jogot a társadalomtól. Ehhez azonban először magunkkal kell megbeszélni, hogy melyek is pontosan ezek az értékek.” Szerinte sok muszlim nem akar nyíltan beszélni a problémákról, a felelősséget a többségi társadalomra, a sajtóra tolják, holott az ő dolguk lenne tisztázni a többségi társadalom felé, pontosan hogyan is értelmezik a Koránt. Schröter szerint, ha az iszlámra nem politikai ideológiaként, hanem ábrahámi vallásként nézünk, az igenis Németország része.
Szerző a Mandiner rovatvezetője