Ön polgármesterségre készül egy olyan erdélyi városban, amely évtizedek óta hektikus pontja a magyar–román együttélésnek. Miért olyan fontos a románság számára Marosvásárhely?
– Marosvásárhely helyzetét a XX. század kontextusában kell értelmezni. Az 1918-as trianoni döntés után a román asszimilációs politika elsősorban a határ menti városokat igyekezett etnikailag meghódítani. A magyar arisztokráciától elvett földbirtokokat arra is felhasználták, hogy a Partiumba román falvakat telepítsenek, megtörve a határ közelében található magyar tömböt. Ezzel akarták biztosítani, hogy egy esetleges revíziónál legyen nemzetiségi érv, amellyel cáfolni lehet a magyarországi területi igényeket. Nagyvárad, Arad, Temesvár esett a leghamarabb áldozatul: az Alföld peremén fekvő nagyvárosok zömmel magyar lakossággal. Ugyanilyen fontosnak bizonyult Kolozsvár elrománosítása, amely szintén magyar többségű település volt. Kolozsvár esetében az is sokat nyomott a latban, hogy az erdélyi magyarság kulturális, szellemi központjaként működött.
Ennek a bázisnak a kiiktatása részben sikerült, hiszen a kolozsvári magyarság ma húsz százalék alatt van, tehát már nem beszélhetünk kimondottan magyar öntudatú polgárságról. Annak is köszönhetően, hogy a központi hatalom el volt foglalva ezeknek a városoknak az elrománosításával, Marosvásárhely viszont jó ideig megúszta. Aztán jött a sztálini rendszer, amikor Románia szovjet nyomásra elfogadta a Maros Magyar Autonóm Tartomány létét. 1968-ig maradt meg ez az átmeneti státus, amely szintén hosszabb kifutást biztosított Marosvásárhelynek. Aztán megindult nálunk is a román betelepítés: az 1990-es évek elejére a városnak már közel fele román nemzetiségű. Ezt kihasználva, a titkosszolgálat háttérmunkájával 1990-ben bekövetkeztek a véres márciusi események, amelyeknek elsődleges céljuk a titkosszolgálat újjáélesztése volt. Igazolván, hogy a román államon belül nemzetbiztonsági problémák adódtak a magyar kisebbség törekvései miatt. A konfliktus egy napig tartott, amiből látszik, mennyire gerjesztett volt a folyamat. De a több évszázados román–magyar együttélésnek valójában nincsenek véres epizódjai…
Kritikus pont
– …és Avram Iancu szabadcsapatainak pusztításai?
– Valóban történt egy-két elszigetelt negatív esemény, mint például 1849-ben Nagyenyed magyarságának lemészárlása, de ezek tömeges jelenséggé nem váltak soha. Nincs az a fajta gyűlölet, az a fajta mélyen beivódott agresszivitás, mint a délszláv térségben, ahol évszázadokon át képesek irtani egymást a szomszédos népcsoportok. A román–magyar konfliktus elsősorban a politika szintjén létezik, a mindennapokban az együttélés kényszere is azt hozza, hogy ne legyenek konfliktusok. Sok a vegyes házasság, ami eleve megnehezíti a nyílt összeütközéseket, de nincs is hagyománya ennek, mivel egyik nép sem olyan kultúrájú, hogy évszázadok után is bosszulgassa a sérelmeit. Természetesen az 1990-es „fekete március” – a vásárhelyi magyarellenes pogrom – hatása ma is érződik. A román hatalom számára most is fontos pont Marosvásárhely, mert ez az utolsó igazán nagyvárosi jellegű település, ahol a magyarság kulturálisan és gazdaságilag még meghatározó, és akár elitszerepre is törekedhet.
Elképzelhető, hogy egy magyar polgármester Marosvásárhelyen – még akkor is, ha tiszteletben tartja a román állam érdekeit meg a román nemzet itteni szándékait – bizonyos körökben azt a reflexet váltja ki, hogy a város az erdélyi magyar kisebbség védőbástyája maradhat. Természetesen kulturális téren Marosvásárhely nagyon erős az erdélyi magyar közösségen belül, talán Kolozsvárt is túllépi, a rendezvények számát tekintve mindenképpen. Marosvásárhelyen él Erdély legnagyobb magyar közössége is, mintegy hatvanezer fő – mégis csak tavaly sikerült a harmadik magyar tannyelvű gimnáziumot elindítani. Az orvosi egyetem körüli viták is mutatják azt, hogy van egy kritikus pont, amelyen nem akar a román hatalom továbblépni. Mindezek a politikai konfliktusok véleményem szerint ahhoz köthetők, hogy az erős magyar elit kiépülése nem érdeke a román államnak.
Ez lehet fontos tétje a mostani helyhatósági megméretkezésnek. Marosvásárhelyen a magyar vezetés egyszerűen nem érdek. Nálunk az állambiztonságra azonban nem a magyarok jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem a korrupció. Romániában olyan méreteket öltött ez, hogy az ország húsz százaléka elvándorolt: a Ceaușescu-rezsim 23 millió állampolgárából ma már csak 18 millió él a határokon belül. Fél magyarországnyi lakosság tűnt el 25 év alatt, ami hosszú távon ki fog hatni a román gazdaságra.
Harmonikusabb együttélés
– Ha már számokról beszélünk: egyes vélemények szerint az ön vásárhelyi győzelméhez arra van szükség, hogy az összes vásárhelyi magyar önre voksoljon, de még a románok közül is jó néhányan. Milyen esélyt lát a győzelemre?
– A vásárhelyi képlethez tartozik, hogy eltelt 16 év, amikor román polgármester regnálásához volt köthető a városvezetés, és ma már meglehetősen nagy az elégedetlenség mind a magyar, mind a román közösségben Dorin Florea tevékenysége miatt. A román korrupciót kihasználva ő erőteljes belső hatalmi kört épített ki. Ami első pillantásra ronthatja az esélyeket, ugyanakkor javíthatja is, hiszen az elégedetlenek száma nagyra nőtt a 16 év alatt. Azt kell kommunikálnunk, hogy van valós esély a váltásra. Mindennél jobban szemlélteti ezt a román pártok megméretkezési hajlama, hiszen eddig mindig az volt a felállás, hogy Floreának ne csináljanak nagy konkurenciát, nehogy egy magyar visszakerüljön a városvezetés élére. Román oldalon ez a tabu megdőlt, most már elegük van a korrupciós klientúrarendszerből, amely a város fejlődését akadályozza.
A korrupció persze nyilván nem volna lehetséges az állami szervek szemhunyása nélkül… Míg a régióbeli nagyvárosok – Kolozsvár, Nagyszeben, Brassó, Beszterce – is jelentősen feljöttek, és mindegyik megőrizte lakosságát, sőt minimálisan növelni is tudta azt, addig Marosvásárhely körülbelül negyvenezer embert vesztett. Lakosságának több mint 25 százalékát! Részben kivándorlás, részben más városokba költözés miatt – a munkahelyek tartós hiánya oda vezetett, hogy az emberek megelégelték a szegénységet és az alacsony béreket. Rengeteg elmaradt fejlesztés, tönkrement közszállítás, hulladékkezelés – ez mind azt váltotta ki, hogy egyre többen akarják Vásárhelyen a változást, és már átlátnak ezen a Potemkin-szerű városvezetésen. Az nagy hátrány, hogy a fiatal, változást kívánó választóréteg jelentős része elvándorolt. Mindenesetre jelentős esélyt ad egy magyar polgármesterjelöltnek, hogy román oldalon is feltűnt Florea reális konkurenciája.
– A magyar oldal viszont – meglepő módon – képes volt a megegyezésre, és ezúttal elmaradt az erők szertartásos szétforgácsolása.
– 2015 őszén a magyar pártok közös megegyezés alapján előválasztást szerveztek, amelynek során sikerült elnyernem a választók bizalmát, és ezt a bizalmat kell sikerre vinni június 5-én. Úgy gondolom, hogy 2016 Romániájában már nem uralkodik az a félelem, hogy Marosvásárhely olyan látványos politikát tudna megvalósítani, amely a román érdekeket háttérbe szorítaná, de ez nem is célom. Az a cél, hogy minél harmonikusabb legyen az együttélés. Viszont az is fontos, hogy a magyar közösség elnyerje mindazokat a jogokat, amelyek járnak neki. Olyan banális kérdésekről beszélünk, mint például a kétnyelvű utcanévtáblák kötelezettsége, amelyet a román alkotmány előír ugyan, de a román polgármester nem volt hajlandó eddig megvalósítani – elsősorban választási okokból. Ezen is lehet változtatni rövidesen, hiszen a törvény megengedi. 2016-ban tehát van reális esély a váltásra.
A megmaradás kulcsa
– Ezt így látja a marosvásárhelyi magyarság is?
– A helyi magyar társadalom egyik nehezen feldolgozható csalódottsága, hogy az elmúlt 16 évben nem sikerült polgármestert állítania. Ez legtöbbször nem a közösségen múlt, mivel politikai csatározások osztották meg a magyarságot, vagy olyan elkeseredettség lépett föl, hogy az emberek nem mentek el szavazni. Megszűnt a bizalom az érdekképviseleti szervezet és a közösség között. Nagyon nehéz ma visszatérni úgy a közösség elé, hogy kijelentjük: megújul az RMDSZ. Erre az a válasz, hogy te fiatal vagy, ismerünk, rokonszenves vagy, de az RMDSZ-ben – meg azokban, akik a hátad mögött vannak – nem bízunk. Emiatt döntöttünk úgy, hogy független státusban próbálkozunk. Az első az elvesztett bizalom helyreállítása, e nélkül nem lehet továbblépni. Másfelől Magyarországon már jó pár éve helyreállt a politikum és az egyház viszonya, ami Erdélyben még várat magára.
A politikai vezetők jó része – elsősorban itt az RMDSZ-re gondolok – igyekezett az egyházaktól független státust kialakítani, ami az oktatástól kezdve mindenre kiterjedt. Elsőre úgy tűnt, hogy ez nagyobb mozgásteret biztosít, de lévén az erdélyi emberek még mindig alapvetően konzervatív beidegződésűek – és ez nem probléma, sőt előnyt jelenthet, hiszen szerintem a nyugat-európai társadalmak válsága részben ahhoz köthető, hogy az egyházakat kizárták –, véleményem szerint a keresztény értékek helyreállítása nagyon fontos lenne. Ez egy közösség szempontjából a megmaradás kulcsa.
Egy mai fiatalnak azt mondani: azért, mert magyar vagy, vállalj három gyermeket – nem biztos, hogy számára ez elfogadható érv. Neki gazdasági vagy erkölcsi érvekre van szüksége. A nagyszülők társadalma még a morális érvre épült. Régebben nem volt probléma, hogy kétszobás házban tízen lakjanak. Most nem ezt a modellt kell visszahozni, félreértés ne essék, viszont meg kell értetni az emberekkel, hogy a társadalom alapja a család. Enélkül nem lesz erdélyi magyar jövő – de nem lesz román jövő sem. Vissza kell vezetni a keresztény kultúrát és nevelést. Ha nem sikerül, akkor olyan kultúra veszi át a helyét, amely arra tanít, hogy azt csináljuk, amit jónak látunk. Ami egy társadalomban meglehetősen veszélyes tendencia. Marosvásárhelyen ezt kell elkerülni, a közösség bizalmát visszaadni, és munkahelyeket teremteni.
A városnak nagy a gazdasági potenciálja, de abban a helyzetben vagyunk, mint a Funar alatti Kolozsvár: Florea is megfékezte Vásárhelyt. Florea eltűnése pedig ugrásszerű fejlődést jelent majd a város számára.