A távolabbi előzmény legalább 2014-re megy vissza, amikor a frissen megválasztott Bergoglio a Vatikánban személyi és szerkezeti átalakításokba kezdett. Széles egyetértés mutatkozott abban a kérdésben, hogy hasznos lehet az Apostoli Szignatúra prefektusának, Raymond Leo Burke bíborosnak az elmozdítása. Nem ő volt az egyetlen a XVI. Benedek által kinevezett elöljárók közül, akinek távoznia kellett.
Így mások mellett 2014 novemberében Ferenc pápa visszahívta Burke bíborost, és a legfelső bíróság élére Dominique Mamberti érsek került. A konzervatív amerikai főpapot, Raymond Leo Burke-öt viszont a pápa nyugalmasnak tűnő „állásba” helyezte: ő lett a Szuverén Máltai Lovagrend új bíboros védnöke. Sokak szerint ez „felfelé bukás” volt, csak éppen nem a legkörültekintőbb, hiszen fiatal és aktív, a hatvanas éveiben járó püspök részesült a kegyben, s került „elfekvőbe”.
De így is sokakat meglepett a döntés, ugyanis Raymond Leo Burke szokatlan szókimondásáról volt ismert. És mivel szép egyházi pályája ellenére is mentes maradt minden karriervágytól, időnként szinte az esélytelenek nyugalmával fogalmaz meg csípős kritikát. Az egyház ősi hajómetaforáját például merészen fejlesztette tovább, és egy interjúban a Ferenc pápa vezette katolicizmust kormányos nélküli hajóhoz hasonlította. Élesen felszólalt a rendkívüli püspöki szinódus során a házasság szentségének újraértelmezése ellen is, majd többször is pontosítást vagy magyarázatot kért az Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítással kapcsolatban.
Három bíborostársával először tavaly szeptemberben nem nyilvános levélben kérte a pápát a buzdítás néhány kijelentésének magyarázatára vagy pontosítására, majd, mivel nem kaptak választ, a szöveget nyilvánosságra hozták. Nem öncélú akció volt ez: a tanítóhivatalnak előbb-utóbb nyilatkoznia kell a szentségteológia kérdésében. Ha ugyanis az irgalmasság jegyében a teológia elfogadhatónak tartja a házasság felbonthatóságát, akkor ezzel a véleménnyel át kell gondolni általában a bűn fogalmát és a többi szentséget is.
Az elváltak áldoztatása a házasságon kívül a bűnbánat szentségét és az oltáriszentséget is érinti.
Burke bíboros a National Catholic Registernek úgy nyilatkozott tavaly november közepén, hogy a püspököknek és a bíborosoknak kötelességük rámutatni, ha a pápa tévedéseket tanít, és kérniük kell arra, hogy javítsa ki a hibát.
„A hagyománynak része a római pápa helyreigazításának gyakorlata. Ez nyilván nagyon ritka dolog” – mondta. És valóban, a közelmúlt egyháztörténelmében nem sok példa volt ilyesmire, és a tanítóhivatal jelentős presztízsvesztesége nélkül aligha nyilváníthat véleményt a bíborosi kollégium. Persze arra vonatkozóan nemigen van adat, hogy a rend patrónusának, Burke bíborosnak különösebb szerepe lett volna a nagykancellár elmozdításában.
A sajtóhírekből rekonstruálható máltai botrány ugyanis Albrecht Freiherr von Boeselager nagykancellár meggondolatlanságával kezdődött. A német báró a lovagrend afrikai és ázsiai egészségügyi és humanitárius missziói során talán szemet hunyt rendje önkénteseinek és megbízottjainak „jótékonysági óvszerosztása” fölött. Úgy tűnik, mintha a nagy múltú lovagrend jelmondatának két mellérendelő viszonyban álló kijelentése – a hit védelmében és a szegények szolgálatában (tuitio fidei, obsequium pauperum) – ellentétbe kerülhetne egymással.
A másik megoldás pedig, hogy a hit tartalma változott meg. Az igazság közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Egyrészt a báró úgy nyilatkozott, hogy nem volt tudomása a katolikus egyház hagyományos tanításával nehezen összeegyeztethető óvszerosztási akcióról. Másrészről pedig, ahogyan fogadatlan prókátorai vélték, akár azt is gondolhatta Freiherr von Boeselager, hogy az elmúlt években megváltozott az egyház tanítása a kérdésben, napjainkban már semmi baj az ajándék gumikkal.
Elemzők ugyanis arra emlékeztettek, hogy míg XVI. Benedek pápa úgy nyilatkozott, hogy az óvszer nem válasz az AIDS elleni harcra, addig Ferenc pápa 2015-ben afrikai lelkipásztori körútjáról visszatérőben kazuisztikus okoskodásnak nevezte a „szabad-e óvszert használni?” kérdést, nyilvánvalóan az AIDS terjedésével összefüggésben. Ám ezzel a nyilatkozatával sokak szerint zöld utat adott a fogamzásgátlás korábban az egyház által elítélt módjának. Persze nem egészen ez történt, de a félreérthető kijelentés sajtótálalása – amely ellen a Szentszék túl sokat nem hadakozott – mégiscsak ez volt.
A most lemondatott Matthew Festing azonban nem gondolta úgy, hogy a lovagrendnek óvszerosztással kellene színesítenie egészségügyi jótékonykodását, és az eset nyilvánosságra kerülése után – akár tehetett a kellemetlen incidensről von Boeselager, akár nem – eltávolította a nagykancellárt. Ez azonban súlyos döntés volt, hiszen a Boeselager család hagyományosan erős támasza a lovagrendnek.
Nem meglepő tehát, hogy Albrecht Freiherr von Boeselager méltánytalanságnak tartotta eltávolítását, és közvetlenül a pápához fordult jogorvoslatért. A hivatalos közlemény szerint a Szentszék a lovagrend iránti gondoskodás jegyében járt el. Hogy a pápa mit gondolt az óvszerosztás kérdéséről, és mit nem, az ebből az esetből egyelőre nem derült ki, viszont 2016 decemberében kinevezett egy öttagú bizottságot a helyzet kivizsgálására.
A vizsgálat lefolytatására Silvano Tomasi érseket, a jezsuita Gianfranco Ghirlandát, a Pápai Gergely Egyetem korábbi rektorát, Jacques de Liedekerke belga kánonjogászt, a rend tagját, Marc Odendall befektetési bankárt, a vatikáni pénzügyi felügyelet tagját, valamint Marwan Sehnaoui-t, a lovagrend libanoni tagját kérte fel. Vagyis az ötfős testületből kettő „belsős” volt, a Szuverén Máltai Lovagrend tagja.
De korábbi megnyilvánulásaik alapján valószínűleg a bizottság többi tagja sem kifejezetten az óvszerhasználat elkötelezett harcosa. Silvano Tomasi például a Vatikán ENSZ-nagyköveteként komoly nyilatkozatháborúba került, amikor a világszervezet 2014-es jelentésében össztüzet zúdított a katolikus egyházra a homoszexualitással, az abortusszal és a művi fogamzásgátlással kapcsolatos álláspontja miatt.
Tomasi érsek a dokumentumra reagálva kifejtette, hogy az ENSZ-bizottságot olyan nem kormányzati szervezetek próbálják befolyásolni, amelyek pártolják az egyneműek házasságát. A máltai lovagrend 79. nagymestere, Matthew Festing azonban úgy vélte, a vizsgálóbizottság felállítása nem más, mint a rend szuverenitásába való beavatkozás. Ezért nem is támogatta a munkáját.
A máltai lovagrend vezetőjének lemondatásával kapcsolatban van egy másik összefüggés is, amelyre a Crux internetes folyóirat 2017. január 13-án hívta fel a figyelmet: Austen Ivereigh arra emlékeztetett, hogy Ferenc pápa kapcsolata nem a legfelhőtlenebb a máltai lovagrenddel, ugyanis 2008-ban éppen a máltaiak igyekeztek elmozdítani Buenos Aires II. János Pál pápa által frissen megválasztott érsekét, Jorge Mario Bergogliót.
A játszma rendkívül bonyolult. Pillanatnyilag a Szentszék szempontjából a máltai vihar kommunikációs hibának vagy – az Amoris laetitiához hasonló – óvatos változtatási kísérletnek tűnik. Bármi legyen is a háttérben, az nem valószínű, hogy Burke bíboros tétlenül nézné az általa patronált szervezet lefejezését.
Sólyom a királynak
Végső soron az Ordo Melitensis egy sok száz éves, terület nélkül maradt állam. Amikor 1530-ban elvesztették Rodosz szigetét, a Szicíliai Királysághoz tartozó Máltát kapták meg, s cserébe, jelképes megváltásul a nagymesternek évente egy sólymot kellett küldenie az uralkodó számára. A lovagok kitartóan és sikeresen küzdöttek az iszlám hódítókkal szemben, legnagyobb sikerüket az 1571-es lepantói csatában érték el. A tengeri katonai szolgálat azonban sohasem szorította ki másik fontos hivatásukat, a szegények, betegek, elesettek védelmét. A máltai ispotályban minden lovagnak szolgálnia kellett. Különös játéka a sorsnak, hogy napjainkban Európában talán legfontosabb tevékenységük a mohamedán migránsok ellátása.
A máltai lovagrend a történelem folyamán sorra vesztette el birtokait, és az erősödő nemzetállamok között a nemzetek feletti szervezet jelentősége is csökkent. Utolsó nagy védekezésre 1798-ban Napóleon kényszerítette őket, ám a francia lovagok inkább az ostromzárat kiépítő uralkodóhoz húztak, így a máltaiak végül szigetük elhagyására kényszerültek.
Ezzel azonban a minden vagyonától megfosztott rend nem szűnt meg, csak átalakult a szerkezete: nemzeti egységek alakultak ki. Szuverenitását se vesztette el, bár I. Pál cár jogellenesen alkalmatlannak minősítette Ferdinand von Hompesch nagymestert, majd kinevezte magát a rend vezetőjévé. De a korábbi nagymestert a bécsi udvar is el akarta távolítani, ezért 1799-ben lemondatták. Ezt azonban a Szentszék nem fogadta el, és a lovagrend hosszú története, jogállása és törvénykönyve alapján egyértelmű, hogy belső ügyeibe egyedül a Szentszék avatkozhat be.