Katalónia függetlenségpárti része aligha talált volna megfelelőbb személyt arra, hogy a szuverén állam szószólójává váljon. Pep Guardiola, aki jelenleg a Manchester City labdarúgócsapatának trénere, korábbi FC Barcelona-focista, majd a világverő klub legendás edzője, elvállalta a függetlenségpártiak rendezvényén a „sztárvendég” szerepét. Nem kell ecsetelnünk, hogy Guardiola nevét Barcelonában aranyba foglalják. Az edző mindig azok közé tartozott, akik korábban sem rejtették véka alá, hogy kiállnak a tartomány önrendelkezési jogáért. Ha tudott időt szakítani, még Münchenből, a Bayern kispadjáról is hazalátogatott, hogy részt vegyen a függetlenségpárti rendezvényeken, tömegtüntetéseken.
A barcelonai megmozduláson negyvenezren tisztelték meg jelenlétükkel a Montjuic hegy lábánál megrendezett eseményt, ahol Guardiola kijelentette: „Tizennyolcszor próbáltunk meg dűlőre jutni (Madriddal) a referendum megtartásáról. A válasz minden alkalommal nemleges volt. Nincs más lehetőségünk, mint szavazni, kinyilvánítani véleményünket ebben a fontos kérdésben. Felhívjuk a nemzetközi közösséget, hogy támogasson minket. Az egész világ demokratáihoz fordulunk, hogy segítsenek nekünk küzdeni azokért a jogokért, amelyek Katalóniában veszélyben vannak, mint a véleménynyilvánítás szabadsága és a szavazáshoz való jog.” Végül felhangzott a kérdés, amelyre október első napján a tartomány lakosainak válaszolniuk kell: „Akarja-e ön, hogy köztársaság formájában Katalónia független állammá váljon?”
A rendezők fogása bejött: nyilván amúgy is tudósítani kellett volna az eseményről, így viszont a világmédia egymás sarkát taposva tájékoztatott a bejelentésről, amelyet Guardiola három nyelven – katalánul, spanyolul és angolul – tett meg. A világsajtó ilyen címekkel tudósított a beszédről és a tüntetésről: „Guardiola engedetlenségre szólítja fel a katalánokat”, „Október elsején dől el jövő”, „Madrid jóváhagyása nélkül szavaznak a katalánok”. Madrid politikai elitje mindig is határozottan ellenezte a katalán elszakadási törekvéseket, nagyjából így reagált: „Annyiszor jelenthetik be a referendumot, ahányszor akarják, ám az soha nem válik végrehajthatóvá.” A konzervatív párti Mariano Rajoy kormánya szerint csak újabb katalán propagandaakciót láttunk. De azért elég visszafogott volt a madridi válasz, ugyanis nem akartak újabb muníciót adni a függetlenségpártiaknak.
A központi kabinet álláspontja világos, amelyet megerősített az alkotmánybíróság döntése is: Spanyolország egységes állam, a tartományok önrendelkezésről tartandó népszavazása törvénytelen. De ha a referendumot egész Spanyolországban rendeznék meg, az már legális volna. Tehát nemcsak Katalónia, hanem az egész spanyol lakosság véleményét kellene kikérni az északi tartomány függetlenségi szándékairól. Az eredmény nyilván borítékolható.
Volt már a kérdésről egy katalán népszavazás, mégpedig 2014. november 9-én, amelyet a függetlenségpártiak elvesztettek, és gyorsan átnevezték konzultációs referendumnak, amelynek döntése nem bír kötelező jelleggel. Madrid és az alkotmánybíróság még ezt is törvénytelennek tekinti. Engedetlenségi váddal eljárást kezdeményeztek a tartomány akkori vezetői ellen. Most Barcelonában legalább a jogi fegyverzetüket tökéletesítik. A helyi katalán parlament augusztusban szándékozik elfogadni egy elszakadási törvényt, amely kimondja, hogy „a katalán nép politikailag független”, tehát szabadon rendelkezhet sorsával.
A függetlenségpártiak szerint, akik Barcelonában kormányon vannak, ez az új törvény felette áll a spanyol alkotmánynak. Ez feladja a leckét a jogtudósoknak. Madrid már meglebegtette válaszát: a 2015-ben végrehajtott reform az alkotmánybíróságot felhatalmazza arra, hogy megvonja a jogokat a nem engedelmeskedő tartományi képviselőktől. De továbbmenve, a legfőbb jogi szerv még azt is megteheti, hogy felfüggeszti a katalán autonómiát, és átveszi az ügyek intézését a tartományban. Ezt biztosan nem akarják a katalánok.
A fővárosiak meglátása alapján ezen a ponton fog meghátrálni Katalónia.
Ha a függetlenség kinyilvánításával végződne a népszavazás – új törvény írja elő, hogy 48 órán belül ki kell kiáltani a független Katalóniát, nehogy valami jogi fifika ennek útjába álljon –, akkor azt nemcsak Madrid, hanem szinte az egész nemzetközi közösség elvetné. A madridi parlamentben ebben a kérdésben szinte teljes az egység. A konzervatív Néppárt, a szocialista tömörülés, a centrista Cíudadanos véleménye gyakorlatilag megegyezik.
A Podemos, a baloldali radikálisok álláspontja, ha akarom, hideg, ha akarom, meleg. Ők vezetik Barcelona városát, amely nagyon baloldali, az egyik fellegváruk. Vezetőjük, Pablo Iglesias, óvatosan nyilatkozott a kérdésben: „Az egyoldalú referendum lehet egy legitim mozgalom eredménye, de mi azért harcolunk, hogy Katalónia Spanyolországban maradjon. Ha ez mégsem megy, akkor kizárólag törvényes, nemzetközileg elismert és jogilag alátámasztott módon kell lebonyolítania a népszavazást.”
A mondat utolsó felével Brüsszel tökéletesen egyetért, amelyet a katalán kormányfő, Carles Puigdemont a belga fővárosban tett közelmúltbeli látogatása sem tudott megváltoztatni. Az Európai Unió csak olyan elszakadást tud figyelembe venni, amely az adott ország alkotmányos rendjét tiszteletben tartja. Ha a kiválás esetleg mégis megtörténne, akkor Katalóniának arra kell számítania, hogy újból végigjárja az Európai Unióba történő felvételi folyamatot.
A katalánoknak ezt mind mérlegre kell majd tenniük október elején. A központi kormánnyal az egyik legfőbb vitapont az, hogy a mintegy harmad magyarországnyi területű, 7,5 millió lakosú Katalónia a spanyol nemzeti jövedelem ötödét adja, miközben a fejlesztési pénzekből ennél jóval kisebb mértékben részesedik, magyarán Madrid kizsákmányolja. Mariano Rajoy kormányfő váltig állítja, hogy bármikor kész a tárgyalásokra a katalán kabinettel, amely még nem jelezte ennek szükségességét. Sok szakértő gazdaságilag tartja kockázatosnak a katalán vállalkozást. Hogyan valósul meg a gazdasági belső szálak szétgombolyítása, amikor még Nagy-Britannia is, amely negyvenéves közös múltat ápol az Európai Unióval, ilyen nehézségekbe ütközik? Egyáltalán elég lesz-e a katalán költségvetésre a bevétel? Hogyan bontják szét a hadsereget? És ezek csak az elsőre felmerülő kérdések…
A sok dilemma azért a közvéleményben is lecsapódik. Persze, hogy akarják a függetlenséget, de beláthatatlan áron? A nagy dérrel-dúrral beharangozott referendum könnyen lehet, hogy elbukik. A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok is ezt támasztják alá: a katalánok 48 százaléka a Spanyolországban maradás, míg 45 százalék a függetlenség mellett voksolna, s 62 százalékuk úgy látja, csekély az esélye a teljes önrendelkezés kivívásának. A barcelonai politikai pártok zöme függetlenségpárti, legyenek azok bal- vagy jobboldaliak.
Ők a referendum megrendezésének ígéretével vívták ki helyüket a helyi parlamentben: ha lebonyolítják a népszavazást, akkor teljesítették ezt. Az eredmény már a nép kezében van. De maradt egy fontos kérdés, amire a katalán drukkerek még Pep Guardiolától sem kaptak választ: az rendben van, hogy elhagyjuk Spanyolországot, de nem lehetne valahogy megoldani, hogy az FC Barcelona továbbra is a spanyol első osztályban focizhasson? Mert annál nincs jobb érzés, amikor Messiék verik a királyi gárdát, a Real Madridot.