Sokkolta Európát a 2016-os év, amikor is a Földközi-tengeren életüket vesztő menekültek száma soha korábban nem tapasztalt mértéket öltött: akkor több mint ötezren vesztek a hullámokban, míg egy évvel korábban 3700-an haltak meg Líbia és Európa partjai között. 2017 első hat hónapjában legkevesebb 2300-an estek áldozatul, ezek a számok ráadásul csak megközelítőlegesek, pontos adatokkal ugyanis senki nem rendelkezik.
A Közép-Afrikából származó menekültek tömege az instabilitás, a kiszolgáltatottság, a mélyszegénység, az éhezés és az etnikai vagy vallási üldözöttség miatt hagyja el hazáját, s a hivatalos menedékkérelmi eljárás helyett az embercsempészekre bízza az életét.
A „legbiztosabb” út Európa felé tehát a Földközi-tengert átszelni próbáló lélekvesztőkön vezet, a hivatalos eljárásnál még így több az esély az öreg kontinens elérésére, hiszen a közép-afrikai országok zöme – a rossz életkörülmények ellenére is – biztonságos országnak számít a nemzetközi megegyezések szerint. A menedékkérelem igénylésére így minden bizonnyal elutasító válasz érkezne. A migránsok érdekeit képviselő szervezetek a 90-es évek óta rögzítik a halálos tragédiák és az épségben átjutó menekültek aktuális arányszámait.
Mostanra egyre többen látják be, hogy kontraproduktív az unió által az embercsempészet ellen indított, Sophia elnevezésű földközi-tengeri hadművelet, a líbiai partokhoz közeli vizeken járőröző hajók jelenléte ugyanis inkább csak bátorítja az Európába készülő bevándorlókat. A program 2014-ben, azaz a migrációs válság kirobbanásakor kezdődött, miután a római kormány – a magas kiadásokra hivatkozva – megszüntette az olasz tengerészet Mare Nostrum névre keresztelt humanitárius és katonai műveletét.
Ezt váltotta a Frontex, azaz az európai határ- és partvédelmi ügynökség két akciója, a már említett, az embercsempészetet felszámolni igyekvő Sophia és a határvédelmi funkciót betöltő Triton művelet. A baj csak az, hogy a nem kormányzati szervek, azaz az NGO-k attól tartottak, hogy a változás – vagyis az életmentő tevékenységet is végző Mare Nostrum által maga mögött hagyott űr – következtében további több ezer ember fulladhat a tengerbe, hiszen a Frontex akcióinak az életmentés nem elsődleges feladatuk.
Ettől kezdve gombamód alakultak a térségben tevékenykedő civil szervezetek: elsőként 2015-ben megjelent a máltai székhelyű MOAS (Migrant Offshore Aid Station), ezt követte az Orvosok Határok Nélkül (MSF), majd pedig a Save the Children is saját hajóval jelent meg a Földközi-tengeren, a sok kisebb NGO-ról nem is beszélve. A civil szervezetek sokasodó száma pedig magától értetődően növelte a mentési műveletek komplexitását is. A tengeren ugyanis nemzetközi jog kötelezi a hajókat, hogy az, amelyik a legközelebb van a bajba jutottakhoz, köteles azonnali segítséget nyújtani, a mentési erőfeszítéseket pedig a tengerészeti hatóságok koordinálják.
A Földközi-tenger középső részén ezért többnyire az olasz parti őrség a felelős, amely – a hivatalos eljárás szerint – engedélyt ad a szerencsétlenséghez legközelebb lévő hajónak a beavatkozáshoz. A valóság azonban az, hogy a legtöbb esetben az NGO-k hajói találnak rá a süllyedő lélekvesztőkre, és értesítik a hatóságokat arról, hogy mentési akciót kell végrehajtaniuk. Ezt követően a menekülteket valamelyik dél-olaszországi kikötőbe szállítják, onnantól pedig az olasz belügyminisztérium hatáskörébe tartozik a migránsok sorsa. Éppen ezt elégelte meg az elmúlt hetekben az olasz kormány, amely mindenáron igyekszik elérni azt, hogy a környező országok is fogadják a bevándorlókkal teli mentő hajókat. A baj csak az, hogy Róma még 2014-ben, a Triton és a Sophia létrehozásakor – jelentős gazdasági-pénzügyi kedvezményekért cserébe – megállapodott Brüsszellel abban, hogy minden, a nemzetközi vizeken kimentett embert olasz partokra szállítanak.
A hét elején viszont Olaszország megakadályozta a július 27-én lejáró Sophia művelet mandátumának meghosszabbítását, egyértelműen azzal a céllal, hogy más országokat is a migránsok befogadására kényszerítsen.
Olaszország ugyanis valóban megtelt: a befogadóközpontok kapacitása éppúgy véges, mint a helyiek tűréshatára. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint év eleje óta több mint 105 ezren érkeztek az Európai Unió területére, és ebből közel 89 ezer bevándorló Olaszország területén ért partot. Ennek következtében az olasz kormány egyre vehemensebben követeli a többi uniós országtól, hogy a szavakban kifejezett szolidaritás mellett gyakorlati segítséget is nyújtsanak, eddig azonban ebből nem sok minden valósult meg.
Olaszország márpedig hamarosan, legkésőbb jövő tavasszal parlamenti választások elébe néz, Róma tehát érthető okokból igyekszik az állampolgárok kedvében járni, akiknek már elegük van a köztereken és kapualjakban éjszakázó menekültekből és a maguk után hagyott mocsokból. A befogadóközpontokat ugyanis a bevándorlók kedvük szerint elhagyhatják, így a legtöbben a kikötők körüli városokban szétszórva, olykor kéregetve töltik napjaikat, és várnak a menedékkérelmük elbírálására.
A nem kormányzati szervek mentési munkálatai éles vitákat váltottak ki az elmúlt hónapokban. Elsőként Carmelo Zuccaro szicíliai főügyész fogalmazott meg kritikát az NGO-kkal kapcsolatban: egy interjúban azt állította, hogy a civil hajók összejátszanak az embercsempész-hálózatokkal. Nem sokkal később hasonló álláspontjának adott hangot Fabrice Leggeri, a Frontex vezérigazgatója, szerinte ugyanis a fő probléma, hogy a migránsok úgy érzik, elég mindössze annyit tenniük, hogy gumicsónakkal kieveznek a nyílt tengerre, a hajóknak ugyanis kötelességük megmenteni őket – ez pedig az embercsempészek malmára hajtja a vizet.
A kérdésben maga az olasz kormány is megosztott: míg a külügyminiszter elítélte az NGO-k tevékenységét, addig a miniszterelnök megköszönte azt. A nemzetközi humanitárius szervezetek sincsenek azonos véleményen: míg az UNHCR kiállt az NGO-k mellett, addig a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) részlegesen támogatta a Frontex érveit.
A civil szervezetek ellentmondásos megítélése mögött elsősorban a legitimitás kérdése áll, pontosabban: kinek van joga beavatkozni a menekültek megmentésébe? A Frontex – ahogy a feladata is megköveteli – az európai uniós tagállamok határellenőrzéshez és a szuverenitás gyakorlásához kapcsolódó jogát hivatott őrizni. Az NGO-k azonban teljesen más nézőpontból közelítik meg a helyzetet. Álláspontjuk szerint ugyanis, ha a nemzeti kormányok képtelenek bizonyos alapvető jogok, mint például az élethez való jog garantálására, akkor muszáj a civil társadalomnak közbelépnie.
Ez a hozzáállás sem tekinthető újdonságnak, hiszen számos esetben az állam tétlensége ad okot arra, hogy a civil szféra beavatkozzon például a szegénység elleni küzdelembe vagy a kisebbségi jogok védelmébe. A mediterrán térség válsága ráadásul bizonyos mértékben lehetővé teszi az NGO-k számára, hogy a határokon átnyúlóan megkérdőjelezzék az államok kontrollját és ellenőrzési jogát – ami természetesen a nemzetállamok ellenállását vonja maga után. Mindenesetre a nyár java része még hátra van, és szakértők szerint a Földközi-tengeren való átkeléshez szükséges éghajlati feltételek mostantól lesznek igazán tökéletesek.
Az embercsempészek még több menekültet indíthatnak útnak Líbia felől. Eközben az Európai Unióban még csak most látnak hozzá az érdemi vitához, és bár egyre többen hangoztatják, hogy a megoldás Líbia stabilitásában rejlik, ám egyelőre még csak nem is körvonalazódik, hogy mivel lehetne ezt mihamarabb biztosítani.