Író akart lenni, kezdetben modellként alkalmazták, végül Friedmann Endre – vagy ahogy a világ megismerte: Robert Capa – a fotográfia történetének emblematikus alakjává vált. Tizennyolc évesen költözött Berlinbe, felvették a Deutscher Photodienst fotóügynökséghez laboránsnak, majd egy év múlva, 1932 novemberében egy kis Leicával elküldték Koppenhágába, hogy készítsen felvételeket az ott előadást tartó Trockijról. Képeit a Der Weltspiegel egész oldalon hozta.
A róla elnevezett budapesti kortárs fotográfiai központ két kiállítással is tiszteleg a zseniális fotóriporter előtt. A Robert Capa, a tudósító című tárlaton a fényképész mintegy ötven képét állították ki. Az első megbízások egyikeként a Trockijt megörökítő fotótól a halála előtti – életének szinte az utolsó pillanatában exponált – felvételéig.
Capa a XX. század több háborújában krónikásként vett részt. Először a Regards című lap szerkesztője kérte fel, hogy a spanyol polgárháborúban fényképezzen. Capa 1936 szeptemberében A milicista halála című képével vált világhírűvé. Mivel az ikonikus fotó jelenleg máshol látható, ezért a tárlaton az ezt a felvételt megelőző képét állították ki. A híressé vált milicista, Federico Borell García egy másik fotón is feltűnik, éppen egy vízmosáson ugrik át.
Capa a spanyol polgárháború után a kínai–japán háborúban, majd a második világháborúban dolgozott, aztán az első arab–izraeli és az első indokínai háború következett. Nemcsak a frontokon, a lövészárkokban, de a hátországban is fotózott. Mindig megfigyelőként, határtalan empátiával. Nem a gyilkolást mutatta be, hanem a tehetetlen embert. Azt látta maga körül, hogy a háborúban csak vesztesek vannak. A történelem fontos eseményein kívül a kisemberek megpróbáltatásait is megörökítette. A spanyol menekülteket a francia határon, a családjuktól búcsúzó katonákat, a leborotvált hajú francia nőt, akinek német katonától született gyereke, az utolsó csata során egy orvlövész által lelőtt amerikait, a francia prostituáltat, aki elfogott német kuncsaftjait követi, a tizenéves kínai katonát, a frontról érkezett leveleket olvasó angol nőket. Capa nemcsak fotózni ment egy-egy harctérre, ott is maradt, és együtt élt a katonákkal. Sanghaj bombázását és Hankow égését is végigfényképezte.
A kiállításra a normandiai partraszállásról készült fotói közül azok kerültek be, amelyeket másnap exponált, amikor a tengerparton a francia halászok az elesettek holttestét nézik, az amerikai katonák a német foglyokat kísérik. A szicíliai partraszálláskor az ejtőernyősökkel együtt ugrott ki, és nemcsak a gép fedélzetén fotózott, hanem ugrás közben is. Capa mindig benne volt az eseményekben. Ő elég közel ment hozzájuk. 1954. május 25-én Indokínában egy aknamezőn – túl közel.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ másik kiállításán a fotográfus Izraelben készült munkáit nézhetjük meg. A tárlat külön érdekessége, hogy „a valaha élt legjobb háborús fotóriporter” képeit lightboxba, világító dobozba helyezték. Capa, aki az újonnan alapított zsidó állam első éveit örökítette meg, 1948 és 1950 között három alkalommal is járt Izraelben. Lencsevégre kapta az utazást, a bevándorlók megérkezését Haifa kikötőjébe, a táborok mindennapjait, az építkezést, az élet újrakezdését. Magyar menekülteket Tel-Avivban, fiatal bevándorlókat, a gyerekeket az átmeneti táborokban, a hajó korlátján könyöklőket, a hordágyon érkezőket, a légi csapások által lerombolt házakat. A fájdalmas és bizonytalan pillantásokat, az optimista és reménykedő arcokat. A tekintetekből kiolvasható sorsokat.
(Capa Izraelben. Robert Capa, a tudósító. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest. A tárlatok november 26-áig, illetve február 28-ig tekinthetők meg.)