Napjainkban az egyik könyves sikerlista előkelő helyén áll Braganza kalandos és elgondolkodtató regénye Amrita Sher-Gilről. Amrita az egyik legismertebb magyar–indiai festőnő. De vajon tudjuk-e, ki volt Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet? Merthogy ők is magyarok, festőnők, nagyban kötődnek Indiához, és még balatoni szálak is akadnak ebben a szintén regényes művészi családtörténetben.
Farkas Erzsébet, azaz Farkas Böske 1889-ben született Nagykanizsán, ahol később Sass Brunner Ferenc nagybányai alapokon nyugvó festőiskolájában tanult. A tanítvány beleszeretett a naturalista tájképeket alkotó ismert festőművészbe, összeházasodtak. Leányuk, Brunner Erzsébet 1910-ben született, 1929-ben indultak el, anya és lánya közösen, hogy meglátogassák álmaik misztikus Indiáját. Az apa Magyarországon maradt, Sümegen hunyt el az 1960-as években. A Bengáli tűz című regény megörökítette a két asszonyt és történetüket, eszerint: először Indiában éltek, majd később magyarrá reinkarnálódtak, végül mint egykori indusok újból visszatértek előző életük színhelyére. Hosszú hajóutat követően 1930-ban érkeztek meg Sántinikétánba, azaz a béke hajlékába. Itt működött Rabindranáth Tagore magánegyeteme. A Magyarországot, Balatonfüredet és Farkas Böskét akkoriban már ismerő Tagore befogadta a magyar művésznőket. Az anya folytatta a festészetet, lánya táncművészetet, később szintén festészetet kezdett tanulni. Sass Brunner dunántúli, balatoni tájképeit felváltották az indiai tájábrázolások, több alkotásával Kőrösi Csoma Sándor emléke előtt tisztelgett.
Örökre eljegyezték magukat Indiával, művészi kalandvágyuk azonban nem hagyott alább. 1935-ben Kínát érintve Japánba utaztak. Már Indiában számos kiállításuk nyílt, de Tokióban is tárlatot rendeztek műveikből. Itt jelent meg az a Mystic India című kötet, amely méltatta munkásságukat, előszavát nem más, mint Mahátma Gandhi és Rabindranáth Tagore jegyezte. A nagykanizsai festőnők világhírűvé váltak, 1938-ban a Hawaii-szigeteken keresztül jutottak el az USA-ba, bejárták a nagyvárosokat: San Francisco, Los Angeles, New York, Chicago következett. 1938 októberében Angliában nyílt kiállításuk, majd visszatértek Indiába. A második világháború idején – ellenséges ország állampolgáraként – angol fogolytáborba kerültek, Nepálba. Legtermékenyebb éveiket az ezt követő időszakban egy himalájai nyugodt hajlékban, Nainitálban töltötték.
Sass Brunner Erzsébet 1950-ben hunyt el, lánya ezt követően gyűjteményes kiállítást rendezett tiszteletére. Brunner Erzsébet nem hagyott fel az utazó életmóddal, 1955-ben kétéves zarándokútra indult, meglátogatva a híres thaiföldi, nepáli, ceyloni kegyhelyeket. Elkötelezett segítője lett a tibeti menekülteknek, majd 1959-ben – első európaiként – megfestette a dalai láma portréját is. De minden elnyomást, diktatúrát elítélt, így az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mellett is kiállt. Ezért a magyar kultúrpolitika hosszú ideig nem is akart tudomást venni a Brunnerek indiai sikertörténetéről. Erzsébet 2001-ben hunyt el Delhiben.
Magyarországon a két festőnő életművét az 1970-es évek végén fedezték fel, az 1980-as évektől számos kiállításuk nyílt meg szülőhazájukban is. Az anya inkább tájképeket, csendéleteket alkotott. Lányánál több portrét, naturális életképet láthatunk. Mindkettejük művészetét az indiai vallásosság és a buddhizmus szelleme hatotta át. Számos képet hagytak az utókorra, melyből sokat a nagykanizsai Thury György Múzeum, néhányat pedig a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum őriz. A többi alkotás indiai művészeti múzeumok és – elsősorban a magyarországi vonatkozásúak – magángyűjtők tulajdonában található meg.
A Sass Brunner család nyaralója egykoron a Balaton mellett, Gyenesdiáson állt. Sass Brunner Erzsébet az 1920-as években a nagy tó mellett kísérletezte ki egyedi tájképfestői stílusát. Kevésbé ismert, de átütő balatoni tájképeket festett. Egry Józsefnek, a fények és színek festőjének nagy tisztelője volt, személyesen is találkoztak. A festőnő a húszas évek művészi és spirituális útkeresése során 1928 nyarát a tihanyi Akasztódomb tövében, egy sátorban töltötte. A balatoni tartózkodások alatt ideiglenesen, de megtalálta mindazt, amit később India jelentett számára: „nékem szabadság, nap és hegy kell, hol száguldhat a gondolat, a széllel versenyezve, és nincs időmérés mégsem. Szeretem a csendet, a magányt, szeretem az egyszerűséget, az észrevehetetlenséget, és nem szeretem mindazt, amit kultúrának neveznek…” – írta.
Akad egy kis kiadvány, a címe: Művészi levelező-lap album – A Balaton-part nevezetes helyeiről –, 1928-ból. Lapjain sajátos hangulatú, egyedi olajfestmények a balatoni tájról. Alkotójuk Sass Brunner Erzsébet, India magyar lánya, akit elcsábított a távoli ország, de első művészi lépéseit mégiscsak nagy tavunk mellett tette meg. Művészete ugyan Indiában teljesedett ki, de a balatoni témaválasztás még távozását követően is felbukkant képein. 1934-es Esti Balaton Gyenesdiás felől című festménye az egyik legszebb balatoni tájkép a magyar festészetben – ki gondolná, hogy Indiában született?