Magyarországon 118 ezer társasház van, közel 4,5 millió ember él bennük. A lakók tapasztalatból tudják, hogy a társasház bizalmi környezet.
Egyesek családi vagy baráti körben, mások nyugodt pihenéssel töltenék a szabadidejüket, s ha ez sérülni látszik, a tulajdonos szereti tudni, ki és milyen céllal érkezik a házba. Lakáshotel jellemzően a nagyvárosokban található, a belvárosban és a forgalmas közlekedési csomópontok közelében. A kiadó otthonok többsége budapesti.
A világot néhány év alatt meghódította az internetes szállásfoglalás és a közösségi lakásmegosztás gyakorlata, amely a lehetőségekről gyors és naprakész információt nyújt.
A szolgáltató cégek (Booking, Airbnb, TripAdvisor, Homeaway, Wimdu, 9flats) mára világméretű vállalkozássá nőttek. A booking.com csapata utazásra hív: „Irány Budapest! Megtaláltuk az Ön számára több mint 2164 szálláshely legjobb ajánlatait – a megtekintésükhöz csak a dátumokat kell beírnia!”
Az Airbnb azzal csábítja a világjárót, hogy ha helyi házigazdáktól foglal otthont a cég által felkínált 191 ország bármelyikében, akkor utazás közben is megtapasztalhatja, hogy milyen helybéliként élni.
A portál a tulajdonosokat is megszólítja: „Akár egy villát kínálsz a tengerparton, akár egy felfújható matracot a nappalid sarkában, ha készen állsz arra, hogy vendégeket fogadj, tedd fel a hirdetésedet az oldalra, hogy egész világ láthassa!”
Mindennapi kellemetlenségek
A kisebb, regionális oldalak – elsősorban a belföldi közönségre alapozva – gyakran olcsóbban kínálják ugyanazt a lakást, mint a nagyobb közösségi portálok.
A széles kínálatból valóban mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbbet: egyágyas szoba éjszakánként 3000 forinttól bérelhető, a Városliget közelében barátságosan berendezett 47 négyzetméteres lakás 12 ezer forintért lefoglalható, a belvárosban 120 négyzetméteres, két fürdőszobás, két hálószobás luxuslakás ára megközelíti a százezer forintot egy éjszakára a Wimdu oldalán.
A közösségi lakásmegosztás hatalmas népszerűségnek örvend az utazók körében, a társasházakban viszont egyre nő a feszültség: a lakáshotel működtetői ugyanis rendre kivívják az otthonukban pihenni vágyó tulajdonostársak haragját.
– Igen kellemetlen éjszakám volt a minap, negyed 12 lehetett, amikor kívülről hangos beszélgetést hallottam – meséli Blahos Rudolfné I. kerületi, Hunyadi úti lakos.
– Kinéztem a hálószobából a külső folyosóra, és láttam, hogy zseblámpával a kézben két fiatalember járkál a bejárati ajtók előtt. Összevissza keresgéltek, végre megtalálták a szállásukat, és bejutottak a lakásba is, de nem tudtak villanyt gyújtani.
Akkor visszajöttek a folyosóra, és elkezdték a villanyórákat ütögetni, talán úgy gondolták, ettől fény lesz a lakásban. Megkérdeztem őket angolul, hogy mit keresnek, és azt tanácsoltam nekik, hogy hívják föl az irodát, ahonnan a lakáskulcsot kapták.
Az ilyen kellemetlenségek mindennaposak a Hunyadi úti, 32 lakásos társasházban, amelyben két lakáshotel is működik. A külföldiek kulccsal, de helyismeret nélkül érkeznek, többnyire az éjszaka kellős közepén.
Bőröndjeiket végighúzzák a folyosón, zörögnek, beszélgetnek – nincsenek tekintettel a lakókra. Az elmúlt évben talán ha összesen tíz olyan éjszaka volt, amikor senki nem zavarta meg a családok nyugalmát – háborognak a tulajdonosok.
A lakáshotel működtetője többnyire nem is találkozik szállóvendégeivel. Az egyszerűség kedvéért közvetítőirodára bízza a kulcsok átadását, ha munkája, életvitele miatt nem tud igazodni késő éjjel vagy hajnalban érkező vendégeihez.
– Itt, a Hunyadi úton félemelet is van, ez rendszeresen megzavarja a turistákat, akik a kulcs mellé csak annyi információt kapnak az irodában, hogy a lakást az első szinten találják – mondja Blahos Rudolfné, aki az elsőn lakik. – A lakáshotelt persze semmilyen tábla nem jelzi, így már a félemeleten megkezdődik a keresgélés, és a kérdezősködés nálam folytatódik – ezen a szinten az enyém az első ajtó, ezért a legváratlanabb napszakokban is becsöngetnek hozzám.
A turista már csak ilyen: mindent látni szeretne, és megízlelni, ezért aztán minél több helyre elmegy, nem csoda, hogy éjszaka vagy hajnalban ér haza! De nekünk, lakóknak ez túl sok, előfordul, hogy a vendégek zajosak, későig fönnmaradnak, és a falakon áthallatszik a jókedvűség. Gyakran rendetlenséget hagynak maguk után, egy-egy üres üveget például a szomszéd ablakába vagy ajtajába tesznek le.
A tulajdonosok felháborodása leginkább annak szól, hogy a szállóvendégek kulcsot kapnak, így, bár a kapu állandóan zárva van, mégis rengeteg idegen jár a házban. A lakók sérelmezik, hogy éppen abban a környezetben vannak kitéve a folyamatos jövés-menésnek, amelyben ők nyugalomra és pihenésre vágynak.
Bizonytalanságot és félelmet szül bennük, hogy fogalmuk sincs, ki és milyen szándékkal jön be a házba.
A feljelentéseknek nincs foganatjuk, a bizonyítás különösen ingoványos talaj. Bár nemcsak a bulinegyedben rendszeres a dorbézolás, „civil” környezetben ugyanúgy előfordul, hogy a tulajdonos reggelente, amikor kilép lakása ajtaján, a közös folyosón szembesül az átmulatott éjszaka nyomaival.
De hogyan bizonyítható, hogy egy XI. kerületi, hatemeletes társasház második emeletén hajnali kettőkor zajongtak? És milyen hivatal fog intézkedni ilyen ügyekben az éjszaka közepén?
– A rendőrséget természetesen ki lehet hívni, de rendszeresen ez sem célravezető: mire a rendőrök kiérnek, sokszor már nem hallanak semmit, a gyerek viszont fölébred, és a család nyugalma odavész – hívja fel a helyzet tarthatatlanságára a figyelmet Weisz Gábor Miklós, a Magyar Közös Képviselők Egyesülete (MaKKE) szakmai igazgatója.
– A szomszédok nem tudnak mit tenni a vállalhatatlanul viselkedő vendégekkel, ezért jogszabályi változtatásokra és a szankciók szigorítására van szükség. Amíg a jelenlegi helyzet fennáll, a lakáshotel tulajdonosa nevetve kifizeti az egyszeri, tízezer forintos bírságot vagy a plusztakarítás költségeit. Olyan mértékű szigorításra van tehát szükség, hogy a tulajdonosnak érdekében álljon jogkövető magatartást folytatni.
Hol van a tulajdonos?
Weisz Gábor Miklós úgy véli, a lakáshotelek működése semmiképp sem elvetendő, hiszen a növekvő turizmus az ország érdekét szolgálja.
A kellemetlen vagy botrányos esetekről szóló tulajdonosi panaszok alapján azonban úgy tűnik, a közös képviselők csak futnak az események után.
A legnagyobb gond a lakáshotelek rendezetlen jogállása a társasházi közösségekben – szögezi le Weisz Gábor Miklós. A lakásukat rövid távra kiadó – tehát kereskedelmi tevékenységet folytató – tulajdonosok gyakran semmilyen szállásadáshoz kötött szabálynak nem felelnek meg. Ellenőrizetlen a helyiségek higiéniai állapota, a tulajdonosok nem biztosítják a kötelező vendégregisztrálást, egyesek azt sem ellenőrzik, hogy hányan vannak az otthonukban, ami további kérdéseket vet fel, például, hogy milyen módon bújhatnak meg emberek a lakáshotelben észrevétlenül.
A tulajdonos jelenléte alapvető elvárás volna a vendégek érkezésekor és távozásakor. Gyakran előfordul, hogy mire a társasházkezelő értesül a közös tulajdonban keletkezett károkról, az elkövetők már a repülőgépen ülnek, és vidáman utaznak hazafelé.
A MaKKE álláspontja szerint törvénymódosításra van szükség ahhoz, hogy a tulajdonosi közösségek meghatározhassák, milyen feltételek mellett fogadják el a lakáshotelek üzemeltetését a társasházakban.
Hatásos szankciókat!
– A lakóközösség már csak akkor szembesül a valósággal, hogy lakáshotel épült a közvetlen környezetében, amikor költöztető teherautó helyett gurulós bőrönddel állnak meg a ház előtt – mondja a szakmai igazgató, aki gyakorló társasházkezelőként is rendszeresen találkozik az érintettekkel.
– Nagyon sok lakáshotel működik illegálisan, miközben az üzemeltetés engedélyhez kötött és adóköteles. A közvetlen bosszúságon túl azonban látni kell a kényelmetlenségek anyagi vonzatait: ahol lakáshotel működik, drágább lesz a takarítás, a megnövekedett forgalom miatt előbb megy tönkre a zár, gyakrabban kell cserélni a kapukulcsot, amortizálódik az épület.
Messzebb mutató jelenség egy-egy ház elnéptelenedése vagy az ingatlan árának csökkenése. Vezető főorvos keresett meg a napokban, hogy a társasházban, ahol él, egy egész emeletet lakáshotellé alakítanának. Ha az megnyílik, ott nem lesz többé nyugalom. A tulajdonosok majd nyomott áron eladják az ingatlanjukat, és elköltöznek.
Rénes Anita több apartmant üzemeltet cégén keresztül. Véleménye szerint kialakítható jó kapcsolat a társasház lakóival, de ennek feltétele, hogy üzemeltetőként úgy tekintsen a lakáshotelre, mintha az a saját otthona lenne.
– Megpróbáljuk kiszűrni és kizárni mindazt, ami bennünket is zavarna lakóként a turisták viselkedésében – fogalmaz a szállásadó.
– A foglalást követően anyanyelvükön tájékoztatjuk vendégeinket arról, hogy a szálláshely társasházi környezetben található. Felhívjuk arra a figyelmet, hogy este kilenc után már ne zajongjanak, csöndesen érkezzenek a szállásra, és halkan zárják az ajtót. Ha valaki ezek után úgy döntene, hogy lemondja a szállást, mert éppen legénybúcsút szeretne tartani, akkor ezt még költségtérítés nélkül megteheti.
Érkezésükkor még egyszer megkérjük vendégeinket, hogy legyenek tekintettel a lakók nyugalmára.
A lakásokban tájékoztató anyagokat is elhelyezünk, melyek több nyelven, nagy betűkkel felhívják a figyelmet az együttélés legalapvetőbb szabályaira. Persze még így is előfordulhatnak konfliktusok, megesik, hogy valamelyik vendég kárt okoz, korábban pedig gyakori panasz volt, hogy a turisták rossz helyre csengettek be.
De a lakók neheztelését látva saját költségünkön megújítottuk a beléptetőrendszert, és hogy semmilyen kapukódot ne kelljen vendégeinknek megjegyezniük, mágneskártyát adunk nekik. Eseti javítások, kisebb felújítások költségeit is álljuk: a lakók egyetértésével, biztonságuk érdekében belső kamerarendszert építettünk ki a házban, és a világítást mozgásérzékelő lámpákra cseréltük.
Mivel kiadó apartmanjaink tetőtériek, kizárólag mi fizetjük a lift karbantartási költségeit, miközben természetesen a lakók is használják a felvonót. A lakáshotelek üzemeltetése tehát úgy is sikeres lehet, ha nemcsak az üzletemberek, de a társasházak is megtalálják benne a személyes érdekeltségüket.
A MaKKE a szigorú jogszabályi környezetben, a határozott számonkérésben, továbbá az erős szankciórendszer kialakításában látja a megoldást. De a társasházakban élők pénzével – évente több százmilliárd forinttal – gazdálkodó közös képviselőknek is fel kell nőniük a feladathoz!
A szakma megtisztulásának jó eszköze lehetne a közös képviselők kamarája, amely létrejöttével hitelesítené és garantálná a társasházkezelők szakmai, jogi és etikai alkalmasságát, jogosultságainál fogva pedig megoldást adhatna számos, társasházi együttélésből fakadó konfliktusra.