2017. november 24., péntek, Emma napja
Lugas, Lugas Kritika
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/fejbe-kolinto-tajekozodas-2168992/

Fejbe kólintó tájékozódás

Szemtanú a rendszerváltás idején

Füzi László könyvéből semmi tárgyi újdonságot nem tudunk meg élete kettévált történetéről, semmi olyat, ami mindnyájunk életét így-úgy hasonlóan ne határozta volna meg – mégis, amiként mindezt végiggondolja, a legmerészebb írásokkal vetekedhet emlékirodalmunkban. De talán a világirodalomra is kiterjeszthetem mindezt. Hazánk egyik legtöbbet olvasó embere, aki tájékozódási igényében mégis kimondja: nem tudok semmit, nem értek semmit. Pedig egy életen át legjobb szándéka szerint tette, amit leginkább szeretett, és ma sem változtatná meg, ha tehetné sem, a múltját. Mi történt hát vele? De kérdezhetném: mi történt velünk, mindannyiunkkal?

Le meri írni: Bécstől pár kilométerre nőtt fel, és soha nem gondolta, hogy eljuthat valaha – még csak nézőként se – abba a másik világba. Tanult nyelveket, lelkesedés nélkül, rosszul iskolázva. Ami fontos könyv a világirodalmat és gondolkozást illeti, megkaphatta magyarul is. Az értelmiségi elit alkotás helyett fordításra kényszerült. A második világháború kitörése óta ezzel aranyozódott a kalicka. Majd a késő Kádár-korban a „veszélyesebb” szövegek is elérhetővé váltak becsempészéssel.

Ebben kényszerültek gondolkozni a legbrilliánsabb szellemek és a mindennapi emberek egyként. Még Szentkuthy Miklós szerteágazó fantáziavilága is bezártan élt utóbb ebben a foncsorozott ketrecben. Legkedvesebb kultúrája, a spanyol barokk már nem érzéki tapasztalat nála sem: „szép albumokból néztem ki.” Ezt a bezártságot gondolja végig ez a könyv.

Füzi László két példaképmesterét, az ennek ellenében tájékozódó Németh Lászlót és Bibó Istvánt is a „semmit sem értünk” tapasztalata fogja járomba. Amikor Németh László atyai barátsága megérintett, akkor fogalmazta meg a Füzi idézte tájékozódási magatartásnormát: „A derű a szellem uralma a lelken; az objektívé a szubjektíven. Ez a derű nem azt jelenti, hogy az embernek jó kedve van, vagy hogy jól megy a sora, hanem hogy akármennyi ok lenne a nyögésre, s akármilyen Jóbot csinál a sors belőle, ő megvédte a külső csapások s önnön hajlamai ellenében, amit az embernek, amíg képes rá, meg kell védeni.”

Ekkor fejezi be Németh László az Irgalom végső fogalmazványát, ekkor kapcsolódik Füzi László az ország egyik legjobb folyóirata, a Forrás szerkesztésébe, én pedig ekkor kezdem egy nemzeti klasszikus, Szabó Lőrinc életművének feltárását.

Németh László nekem írt szavaival: „a kritikus pályája a tehetsége mellett elsősorban a szegődésétől függ – hogy mire teszi fel magát.” Szóval tettük, amit kellett. Füzi László pedig ott volt, ahol kellett, Lakitelektől Kirgíziáig tudott mindenről, amiről értesülni lehetett, és utal is ma ezekre. Tájékozódni akartunk, de a tájékozódás csak fejbe kólintott. És ki meri közülünk kimondani, amit valaha Kassák fogalmazott meg a maga evangéliumi útján: „én láttam párist és nem láttam semmit”? Füzi László most ezt ismételgeti szemtanúként, több száz oldalon. Hogyan? Számvető hajlama a hiányokból táplálkozhat. Montázst szövök belőle, én is mondhatnám, de azt hiszem, minden „kortárs” ugyanezt ismételhetné a történelem egészében. Ha merné kimondani.

Mennyire szabad a mindennapjaiban, ezen tűnődik. Nehéz bevallania, hogy napi kényszerek viszik előre, betáblázott napok, hetekre előre lefoglalt időpontok, állandó küzdelmek a megélhetésért, a napi létkörülmények biztosításáért, küzdelem néha magáért a munkáért.

Azt gondolja, ha egyetlen pillanatra sem tud kilépni abból, amiben él, valóban nem is szabad. Tudja, egyetlen pillanatra sem tud kilépni abból, amiben él. Azt mondja, akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, amikor a rendszerváltás történetét szeretné elmondani, cserbenhagyja emlékezete, így mindaz, amit abban az időszakban átélt, elemeire esett szét. Bár akkor semmi másról nem volt szó, mint az átalakulásról, a változásokról, az új idők kihívásairól, távlatos jövőképet senki nem vázolt fel, annyi minden történt velük és körülöttük, hogy a jövővel nem is tudtak foglalkozni, mindig az előttük álló kérdések kötötték le őket. Ki mondja meg, hogyan történik a történelem, s hogy a történelem formálásában mi az emberek szerepe?

A nyolcvankilenchez vezető emberi küzdelmek, vállalások nem voltak fölöslegesek, még akkor sem, ha egyes modellek megteremtői ezekről semmit nem tudtak.

Mintha Ninive és Palmyra sokszor szétlőtt romjai között sétálnánk. És közben tudjuk, ezekben épült történelmünk és kultúránk.

(Füzi László: Az idő keresése. Pesti Kalligram Kft., Budapest, 2017, 476 oldal. Ára: 3990 forint)

Hirdetés

Kiemelt

Európa Liga: Szalai piros lappal „tért vissza”, a Hoffenheim kiesett

A közel három hónapos kényszerpihenő után visszatért magyar válogatott labdarúgó csapata, a Hoffenheim 3-1-re kikapott a Braga vendégeként.

Poszt-trauma

Feledy Péter a közmédiát ekézte

„Pitibb”, de a mindennapi életet befolyásoló dolgok hiányoznak

Vona legújabb fordulata

Mikor füllent a Jobbik elnöke?

Dollármilliókat áldozott a legénység kiképzésére Soros György

Szemináriumok, tanfolyamok, közvélemény-formálás.

Árulkodó kép Kennedyről

Örökkévalóság fekete keretben.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!