Huszonhárom év szünet után újraindult a kompközlekedés a Tiszán Dombrád és Cigánd városok között. Bár most még szerény a forgalom, az idegenforgalmi fejlesztéseket követően nagy jövő előtt áll a Bodrogközt és a Rétközt összekötő járat.
A 3500 lelkes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombrádot a Tisza választja el a 2500 lakosú, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándtól. Már 1784-ben is működött itt átkelő, legutóbbi időszakában pedig 1994-ig szállította komp az utasokat a két part között. Utána 80 kilométerre nőtt közúton a távolság a két városka között, az azóta megépült Tiszakarádi közúti híd ezt 15 kilométerre csökkentette.
Nyártól újraindult a kompközlekedés a folyón. Dombrád önkormányzata a kikötő felújítására 16 millió forintot nyert uniós pályázaton, a teljes kompberuházás értéke állami támogatásból a vízi és a szárazföldi létesítményekkel együtt meghaladta a százmillió forintot. Dombrádról aszfaltút vezet a Tisza-parti üdülőterületig, a végén elágazással, amely a komp lejárójához fut. Lent a parton, a vízen ring a komp a hozzákötött hajóval. Bertalan Ferenc kapitány egy szeletelt kenyérrel és barackkal megrakott tálca mellett morog, mint egy sokat próbált tengeri medve.
Kevés az átkelő, de a bicikliút megnyitásával népszerűbb lesz a komp
– Tegnap rettenetes napunk volt! Csupán egy dombrádi illetőségű ember ment a komppal Cigándra, hogy ránézzen az ottani ingatlanjára, nem törték-e fel, majd két óra elteltével visszahajózott ide. Ha ő nem lett volna, meg sem moccantunk volna. Százforintos jeggyel, sofőrként és autónként ötszáz forintos tarifával bárki elmehet itt, de elmaradnak az emberek.
Mivel egy nagy könyvben rögzítik az utasszámot, azért kiderül, hogy vannak erősebb napok is, amikor 30-35 utasuk is van. Amikor a menetrend felől érdeklődöm, a kapitány nem hazudtolja meg önmagát, és azt mondja: „Ez nem kívánságműsor, ha van utas, egész órakor indulunk Cigándra, majd vissza.” Bertalan Ferenc Budapesten dolgozott egy hajózási társaságnál, de a nyáron a budapesti szemeteshajóról lerakták ide az újonnan átadott komphoz. Debreceni lakosként ez még jól is jött neki, ráadásul úgy volt, hogy hetes váltásban dolgozik majd. Sajnos váltókapitányt nem találtak még a komphoz, így egyfolytában dolgozik. Nyolcszáz túlórája halmozódott fel, amit az ígéretek szerint kifizetnek neki.
Fehér füstfelhőket pöfögő segédmotorján megérkezik Bodnár Barnabás matróz. Ő a szomszéd faluból, Tiszakanyárról jár ide. Huszonkét évesen, 1983-ban lett matróz Budapesten a vízügynél olyan hajókon, melyekkel az ivóvíz-szolgáltatáshoz nélkülözhetetlen csápos kutakhoz hordta a munkásokat, fúrómestereket, szondázókat. Egy székre huppanva még most is sóhajtozik, ahogy mondja:
– Azt vettem észre, hogy nem engem küldtek el a beígért hajóvezetői vizsgára, hanem a kisfőnök keresztfiát, így munkahelyet váltottam. Hazajöttem a szülőfalumba, Kemecsére. Nyíregyházán a gumigyárban dolgoztam, majd 1987-ben felszereltem a rendőrséghez, s hosszú éveken át járőr, majd körzeti megbízott voltam Dombrádon meg Tiszakanyáron. Miután leszereltem, a tiszai vízi rendészetnél Balsától Záhonyig hajókat, kompokat, horgászokat ellenőrizve húztam le tíz évet. Aztán 2005-ben elmentem nyugdíjba, s most úgy döntöttem, hogy újra matróznak állok.
– Megéri, mert itt van helyben – magyarázza. Aztán elmeséli azt is, hogy a dombrádi polgármester kérésére összeszedett még öt embert, köztük közmunkásokat is, és idén tavasszal elmentek egy kéthetes budapesti matróztanfolyamra. Ott megtanították a csörlőhasználatot és a kötélkötések formáit. Hat embernek ad munkát a komp.
– A Sopron hajón volt a szállásunk, amely a Parlamenttel szemben, a budai oldalon volt kikötve. Világszintű látvány tárult elénk esténként. Egy óra alatt kilencvennyolc hajót számoltam meg, ahogy elhaladt előttünk. Itt egy év alatt nem halad el annyi – tér vissza mondatával a komor valósághoz. Reggel lepókhálózza a hajót, és ellenőrzi a közmunkásokból lett matrózok munkáját. – A farkaskötést megint fordítva csinálták – biccent oda a kapitányhoz. Csodák csodájára négy biciklis turista érkezik.
Éppen időben, lassan tizenkettőt üt az óra. Felkászálódnak, és a víz felé veszik útjukat. Megyünk velük mi is. Viharvert kicsi hajó és 13 és fél méter deszkapadlózatú komp vár ránk. A Kis-Dunát ötven lóerős traktormotor hajtja, amely a kapitány szerint „gyenge, mint a harmat”. Maga a hajócska utoljára a dömösi révnél, előtte pedig a hídépítőknél a Megyeri híd építésénél segédkezett.
Cigánd polgármestere nincs bent a hivatalában, és később sem hív fel minket. Korábban Dombrád polgármesternőjét is kerestük személyesen. Ő sem volt bent a hivatalában, és ő sem hívott vissza minket. A két városka lakóit faggatva abban egyetértenek, ha most még kevés is az utas, van jövője a kompnak.
– Meg kell várni a végét – mondja Gégény Sándor, aki Dombrádon harmincegy éve üzemeltet csárdát. Beszámol arról, hogy elmúltak a boldog békeidők, elmaradtak a vízitúrázók, sokkal kevesebb a turista, mint régen. És hiába történt régen a ciánszennyezés, még most is károsan érinti a környéken működő vállalkozásokat. Úgy vélekedik, hogy vonzóvá kellene tenni a környéket, több fejlesztésre lenne szükség.
Már jövőre is nagyobb forgalmat jósol: Rakamaz, illetve Tokaj és Tiszabecs között kerékpárutat építenek ki a Tisza töltésén, nemsokára átadják a Nyíregyháza és Tokaj között vezető kerékpárutat, és hamarosan elkészülnek a Tiszát és a cigándi víztározót, valamint Kisvárdát és a szabolcsveresmarti tározót összekötő szakaszok is. Jövő tavasszal a dombrádi kompot is üzemeltető Mahart elindítaná a Tokaj és Cigánd, illetve Dombrád között közlekedő hajójáratot. Ráadásul a kompról bármikor és viszonylag gyorsan le lehet választani a hajót, ami ezzel alkalmassá válik turisták hajóztatására is. A tarifatáblázat már most is gazdag: lovas kocsinak hajtóval csak 800 forint lenne, de még lóháton se ment itt át senki.