2017. március 30., csütörtök, Zalán napja
Lugas, Lugas Külpolitika
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/faradt-olaj-1299211/
Lugas

Fáradt olaj

A Mol esete az Inával – Véget ér a végtelen történet?
A felemás helyzet megértése végett érdemes feleleveníteni, hogy az egész 2003-ban, Ivica Račan baloldali kormánya alatt kezdődött. Akkor vásárolta meg a Mol az Ina első, 25 százalékos részvénypakettjét.

Nem akárhonnan kaptak karácsonyi ajándékot a horvátok: Genfből. Andrej Plenković kormányfő december 24-én este hatkor tárta a nyilvánosság elé, hogy elutasították Horvátország keresetét, amelyet a magyar olajtársaság ellen nyújtott be az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságánál (UNCITRAL) 2014-ben. Azt kívánta vele elérni, hogy a testület nyilvánítsa semmisnek a horvát olajtársaságra nézve kedvezőtlennek tartott, 2009-ben kötött részvényesi szerződést, mert az korrupcióval született. Plenković egyben azt is bejelentette, hogy kormánya úgy döntött, visszavásárolja a Mol birtokában lévő 49,08 százalékos Ina-részvénypakettet. Ez a hír „muzsika” lehetett a horvát füleknek, hiszen az évek óta tartó hírverés az Ina irányítási jogaival, következésképpen a horvát nemzeti vagyonnal való visszaélés körül már olyan szintre jutott, hogy a tárgyilagosságra törekvő megszólalások e kérdésben hovatovább hazaárulásnak minősültek.

Az egység azonban, amely olyan töretlennek mutatkozott a „magyarokkal” szemben (a túlnyomórészt baloldali-liberális beállítottságú horvát sajtóban csak így aposztrofálták a Molt), most kezd felbomlani. Már annak a lehetőségnek a megítélése sem egyöntetűen pozitív, hogy a nemzeti olajtársaság ismét kizárólag horvát tulajdonba és irányítás alá kerüljön, az pedig még kevésbé, hogy miből történjen. Érdekes, hogy a megegyezést most inkább a balliberális oldal sürgeti, amely évekig eredménytelenül tárgyalt a Mollal.

A felemás helyzet megértése végett érdemes feleleveníteni, hogy az egész 2003-ban, Ivica Račan baloldali kormánya alatt kezdődött. Akkor vásárolta meg a Mol az Ina első, 25 százalékos részvénypakettjét. Az 1964-ben, zágrábi székhellyel megalapított olajtársaság 1980 és 1990 között élte fénykorát. Az egykori Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság legnagyobb vállalata volt 32 ezer alkalmazottal, mintegy ötszáz töltőállomással, műtrágyagyárral, petrolkémiai üzemmel és olajfinomítóval, kiterjedt hazai és nemzetközi (Maghreb-országokban, a Közel-Keleten, Szibériában) kutató-termelő tevékenységgel. Horvátország 1991-es kiválása után azonban egészen más helyzet állt elő. Az Ina elvesztette az időközben szintén függetlenné vált jugoszláv tagköztársaságokban működtetett üzemeit, töltőállomásait. 1993-ban pedig állami vállalatból részvénytársasággá alakult. A gondok 2001-től kezdtek mutatkozni: a cég komoly pénzzavarba került, egyes források szerint naponta egymillió dollár veszteséget termelt.

Ennek az óriási deficitnek nem kizárólag a vagyon- és kapacitásvesztés volt az oka, hanem az új helyzethez való alkalmazkodás hiánya és az is, hogy második legnagyobb horvát vállalatként a politikai pártok, elsősorban a több ciklusban kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) kifizetőhelyévé vált. A bajok azonban istenigazából 2009-ben kezdődtek, amikor is a Mol az inkriminált részvényesi szerződéssel – a legnagyobb tulajdoni hányaddal, de nem többségi tulajdonnal rendelkező félként – megszerezte a teljes körű irányítási jogokat.

Ugyanebben az évben született a megállapodás a Mol és a horvát kormány között a gázüzletágról, miszerint a horvát állam visszavásárolja az Okoliban lévő gáztározót, a gázforgalmazást leválasztják az Ináról, s a horvát kormány később azt is megvásárolja. Mindkét megállapodás racionális lépés volt a felek részéről. A részvényesi szerződés lehetővé tette az Ina gazdálkodó szervezetként való működtetését, ami nagymértékben növelte a jövedelmezőségét. Más kérdés, hogy a megtermelt jövedelem visszaforgatását az alaptevékenységbe a horvát költségvetésben kialakult szükséghelyzet időnként megakadályozta, s azt osztalékként fizették ki.

A gázüzletág leválasztása lehetővé tette a kormány számára, hogy továbbra is ellenőrzése alatt tartsa a lakossági gázárakat, a Molnak pedig azt, hogy megszabaduljon a piaci ár alatti gázértékesítés okozta veszteségtől. Korrupció gyanúja miatt azonban ezeket a megállapodásokat a baloldali ellenzék 2010-ben megtámadta. Kezdeményezésére parlamenti bizottság alakult az Ivo Sanader vezette konzervatív kormány szerepének kivizsgálására ebben a horvát nemzeti érdekeket sértő ügyben. A bizottság hat hónap után úgy fejezte be pályafutását, hogy egyetlen pontban sem tudta összhangba hozni a kormány és az ellenzék álláspontját. Ami ez után következett, az a horvát belpolitikai viharok pontos leképeződése: kölcsönös vádaskodások jobb- és baloldal között, letartóztatási parancsok, vádemelések a miniszterelnök, Sanader, helyettese, Damir Polančec és Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója ellen. A balliberális politikai szekértábor a hazafiság fokmérőjévé tette az Ina–Mol-ügyben elfoglalt álláspontot, a sajtó pedig – a Molt a magyarsággal azonosítva – sajátos elidegenítési kampány részévé a két ország között.

Mindez termékeny talajra talált a privatizációt – egyébként joggal – negatívan megélő horvát közvéleményben. A szakszervezetek mindenkor kaphatók voltak tiltakozó megmozdulásokra például a sziszeki olajfinomítóban, amelyet a megváltozott piaci körülmények miatt a közös igazgatótanács nem akart a jelenlegi módon tovább üzemeltetni. Egy, a Sanader ellen, Hernáditól kenőpénz elfogadásának ügyében született, nem jogerős ítélet alapján nyújtotta be genfi keresetét a horvát kormány. Az UNCITRAL azonban a beterjesztett bizonyítékok alapján nem találta megalapozottnak, és elutasította azt. Sanadert, aki egyszerre eszköz és cél is volt ebben az ügyben, meghurcolták, jogerősen elítélték, majd az ítéletet procedurális okokból semmisnek nyilvánították, és az egész pert visszautalták első fokra.

Későbbi utóda a HDZ elnöki székében és Horvátország miniszterelnökének posztján, Tomislav Karamarko szintén, legalábbis részben, a Mol–Ina-affér áldozata lett. Előre megmondta, hogy Horvátország el fogja veszíteni a döntőbírósági ütközeteket, és okosabb lenne mielőbb kilépni az egészből, mert a két vereség milliárdokba kerülhet. (A másik döntőbírósági eljárást, a Mol horvátországi beruházásaival kapcsolatos horvát kormányzati kötelezettségvállalások betartásáról a Mol kezdeményezte a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) 2013-ban.)

Az Ina-részvények visszavásárlása sem lesz olcsó. Ennek a lehetőségnek a felvillantásával a Plenković-kormány kényszerhelyzetbe manőverezte magát. Tény, hogy ezáltal kiiktatna egy támadási felületet, amelyet a balliberális oldal folyamatosan felhasznál ellene. A most asztalon lévő megoldás, hogy a jelenleg teljesen állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Művek (HEP) 25 százalékos részvénypakettjének eladásából finanszírozza a visszavásárlást, azonban könnyen újabb csapdának bizonyulhat. Nem tudni például, mennyit ér a HEP. Tény, hogy pillanatnyilag jól áll, de a teljesítménye nagyon függ a víz­energiától, az pedig hidrometeorológiai tényezőktől, amelyekre nincs befolyása. Az eladás ellen a HEP-dolgozók máris sztrájkot helyeztek kilátásba.

A másik fontos kérdés, hogy mit kezdenek az Inával. Attól, hogy ismét állami tulajdonba kerül a cég, még nem kapja vissza régi fényét. A világban, így például az Ina számára korábban oly fontos Földközi-tenger mentén az utóbbi évtizedekben végbement változások nem teszik lehetővé a visszatérést tevékenységének régi színhelyeire. A 2004-ben felfedezett nagy szíriai olajmezőről hanyatt-homlok, a fúróberendezést is hátrahagyva kellett elmenekülnie, s remény sincs arra, hogy a közeli jövőben visszatérjen. Az eltúlzott finomítói kapacitás ugyancsak tény marad: a horvát piac a felét sem igényli a jelenlegi mennyiségnek.

A Mol nem tehet arról, hogy Sziszeken nincs más munkalehetőség, csak a finomító. A fiumei finomítóban megkezdett korszerűsítést a Mol nélkül is folytatni kell, máskülönben az eddigi ráfordítások is veszendőbe mennek. A jelenleg folyó adriai offshore fúrások finanszírozása is szép summa. Az Ina ismételt áruba bocsátása pedig nem kecsegtet sok reménnyel, már csak azért sem, mert változatlanul kevés az érdeklődő. Orosz jelentkező volna, de nem annyira az Ina, mint inkább az fontos számára, hogy a közép-európai gázpiacot hermetikusan lezárja az adriai gázterminál létesítése iránt érdeklődő konkurencia (például Katar) elől, továbbá azért is, mert gyakorlatilag már „bekerítette” Horvátországot, a Gazpromnyeftyé a szerb olajvállalat, a Nis. A Zarubezsnyefty üzemelteti a boszniai Szerb Köztársaságban, a horvát határon, Bosanski Brodban lévő olajfinomítót.

A további orosz terjeszkedéshez egyébként Brüsszelnek is lenne egy-két keresetlen szava. Ám ha mégis sikerülne keresztülvinni egy ilyen akvizíciót, akkor is érvényes a mondás, hogy aki fizeti a cigányt, az rendeli a zenét. Bárki venné is meg, az irányítás joga nélkül nem fog beruházni az Inába.

Hirdetés

Kiemelt

Szupersebességű kommunikáció lézerrel

Hamarosan nagy teljesítményű lézerekkel továbbíthatják az adatokat a Föld és a nemzetközi űrállomás között.

Poszt-trauma

Lassan a máglyán kötnek ki íróink

Agyrém a Harvard egyetem angol szakán.

Ezúttal Frei Tamás kapott egy méretes taslit Deutschtól

A kamuriportok mágusa csak azt kapta, amit érdemelt.

Na, miért ölelgette Demszky az Echo TV riporterét?

Mélyen a szemébe is nézett.

Kiállt az MSZP a milliárdos mellett

Közben trollkodtak is egyet.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!