2017. augusztus 19., szombat, Huba napja
Lugas, Lugas Interjú
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/ellopott-kituntetes-2014207/

Ellopott kitüntetés

Benkő László a határsávról, a szürke foltokról és a földön kívüli zenéről
Hogyan lesz diplomás közlekedésmérnökből tehetséges zenész, fúvós hangszeresből billentyűs? Miért vállalja a kilátásba helyezett nyugati siker helyett inkább a rögösebb hazai pályát? Miként lesz a szintetizátor és az elektronikus zene magyar úttörője? Benkő László, az idén 55 esztendős Omega muzsikusa 74 évesen is aktív színpadi szereplő, és betegsége ellenére a zenekar tagjaival együtt készül az évforduló méltó megünneplésére.

– Mi tartja a színpadon 74 évesen?
– Egyrészt a zene szeretete, másrészt az Omega elmúlt 55 éve, amely a zenésztársakról, a barátokról, a közös élményekről és az együtt gondolkodásról szól. És ez nem csupán idehaza majdhogynem egyedülálló jelenség, de Európában sem sok közösség mondhatja el magáról ugyanezt. Úgy gondolom, ezt a fajta együttélést csakis a földi létünk végeztével lehet majd befejezni.

– Volt kitől örökölnie a tehetségét?
– Volt. Mindkét szülői ágról már négyéves koromtól komoly hatások értek. Akkor még fel sem foghattam, mit jelent mindez, előbb kezdtem el az általános iskola első osztályát, mint a zenetanulást. Minapi élményem, hogy visszatértem oda, ahonnan pályafutásom indult, vagyis Sopronba. Ha nem is ugyanazon a helyen, de attól pár száz méterre, a Várkerületben koncerteztünk, s ez alatt előjöttek az emlékek. Anyai nagynéném által számos kapcsolódásom volt a zenével: nagybátyám a helyi postahivatal alkalmazottja volt, amely saját szimfonikus zenekart tartott fenn, nagynéném ennek korrepetitoraként dolgozott. Amúgy zongoraművésznek készült, ám az úgynevezett határsávrendelet – az osztrák határ mellett kijelölt terület, amelyet csak külön engedéllyel lehetett megközelíteni – rendkívüli módon megnehezítette a fellépéseket, valamint a zenei élettel járó háttérmunkákat. Első zenei élményem, amikor négyévesen beültettek a zenekarba; emlékszem, kottaismeret híján össze-vissza furulyáztam.

– Közlekedésmérnöki diplomát szerzett, aztán mégis a Benkó Dixieland Bandben kötött ki. Miért döntött úgy, hogy a „civil” foglalkozás helyett inkább a zenélést részesíti előnyben?
– Apám, aki az évek során egyetemi tanár lett, és a Forrai Miklós nevével fémjelzett kórus egyik alapító tagja volt, átérezte ezt a kettősséget. Már az iskolazenekarban játszottam, amikor jeleztem neki, zenész szeretnék lenni. Saját magát látta bennem, mindenesetre megjegyezte: zenélj csak, ha ezt szeretnéd; valamikor majd rendes ember lesz belőled! Ezért aztán lediplomáztam, de előtte az utolsó években – a Műegyetem mellett – jelentkeztem a konzervatóriumba is. Nagyon megfogott a zene. Amikor az egyik iskolazenekarral felléphettünk az Omega előtt, szavakkal ki sem fejezhető boldogsággal töltött el, hogy csapatban muzsikálhatok, és együtt söpörhetjük be a sikereket. Akkor még nem tudtuk, hogy a nagyok, a befutott muzsikusok az esetleges utánpótlásra gondolva rendszeresen figyelték a fiatal zenész-srácokat. Aztán bekerültünk a műszaki egyetemre, ahol Benkó Sanyi már tanársegédként tanított. Szerencsémre valaki épp akkor lépett ki a zenekarából, így trombitásként a helyére kerülhettem. Sanyi emberségére, empátiájára jellemző volt, hogy az ilyen kilépések, továbblépések sohasem szültek haragot nála, mindenkitől békével, barátsággal vált meg. Egy kérése volt csupán: ha elmentél, hozzál magad helyett két muzsikust! A kettőből egy biztosan bevált… Hasonlóan jártam én is, amikor később az Omegába kerültem.

– Miként élte meg az amatőr Omega profivá érését?
– Ezt az időszakot a sors ésszel fel nem fogható, különleges adományának tartom. Magyarország számunkra, és persze a többi zenekar szempontjából is, az egész világot jelentette, ugyanis az akkori társadalmi rendszer sajátosságait figyelembe véve kevesen élhették meg, hogy határainkon túl is megmutathassák magukat. Bármilyen furcsa, de Puskás Öcsi és Czibor ötvenes évekbeli disszidálása keltette fel és irányította az Omegára a spanyolok figyelmét. A Franco-rezsim olyannyira elhatárolódott a keleti, kommunista blokktól, hogy térképeiken szürke foltként jelölték ezt a területet. Mintha nem is létezne. Mindenképp áttörést jelentett – de a diktátor bukása, majd a királyság helyreállítása is hozzájárult ahhoz –, hogy a Palma de Mallorcán megrendezett Barbarella Fesztiválra elfogadták jelentkezésünket, s kiutazásunkat már a politika sem tudta megakadályozni. Hozzáteszem, az egész külföldi turnét, leszámítva az öt dollár napidíjat, saját költségünkön kellett megvalósítani. Úgy kapartuk össze a pénzt. Magunk sem akartuk elhinni, amikor előadásunk után visszahívtak a színpadra, hogy az Olyan szépen mosolygott című dalunkért átvehessük a harmadik helyezettnek járó díjat. Ennek köszönhetően végigturnéztuk a tengerpartot, eljutottunk Marseille-be, majd Monte-Carlóba, ahol televíziós szereplést is biztosítottak számunkra. Itt megtudtuk, hogy Párizsban már várnak bennünket, hogy egész lemezre való anyagot rögzítsenek velünk. Ehhez azonban az Interkoncert engedélye kellett, amelyet arra való hivatkozással tagadtak meg, hogy a következő héten Makón kell játszanunk… Még aznap éjjel összeültünk Monte-Carlóban, ahol papíron szavaznunk kellett: igen vagy nem. Hat-kettő arányban a nemek győztek, vagyis a lemezlehetőségről lemondva inkább a hazatérést választottuk.

– Nem bánta meg?
– Nem. Le kellett volna mondani a családról, miközben a kinti siker közel sem garantált. Mindent, az egész életemet elölről kellett volna kezdeni. Egy idegen országban az ember örökké idegen marad.

– Ekkor már Presser Gábor – amellett, hogy kiváló zeneszerző – javában veri a billentyűket az Omegában. Ön hogyan viszonyult ahhoz, hogy osztoznia kell vele ezen a szerepen?
– Sosem volt vitám Presser Picivel, más kérdés, hogy alkalmazkodnunk kellett egymáshoz. Abban az időben egyrészt hasznosíthattam fúvós múltamat, s ha a nóta megkívánta, egyidejűleg két billentyű – a zongora és az orgona – is megszólalt. Picinek egyébként élete nagy álma volt, hogy szólistaként a frontra kerülhessen. Az Omegában ezt a posztot Mecky [Kóbor János – H. I.]töltötte be, aki Mick Jaggerre hajazó mozgásával keresztül-kasul bejárta a színpadot. A dalokat Presser írta, egyet-kettőt el is énekelt, amellyel aztán a zongoránál ülve kissé előtérbe került. Nagyon fontosnak tartom a csapatmunkát: Mihály Tomi szerint a jó zenekar olyan, mint a gömb, amely a legtisztább forma. A zenekar akkor működik igazán, ha a tagok úgy passzolnak egymáshoz, hogy ezt az alakzatot alkotják.

– Magyarországon elsőként használt szintetizátort, amely Presser távozása után messzemenően meghatározta az Omega megszólalását. Mi fogta meg ebben a tisztán technikai hangszerben, illetve hangzásban?
– A szintetizátor kifejlesztésével elindult egy semmihez sem hasonlítható hangkeltés. A hangzás tömörsége, sokszínűsége bűvölt el, amely a mai napig tart nálam. Sokat tanultam Robert Moogtól, a hangszer atyjától, hiszen személyesen ismertem őt. A Ruhr-vidéken dolgozott egy műszaki-fejlesztő társaság, soraiban olyan magyar mérnökökkel, mint a Panta Rhei zenekarban is játszó Szalay testvérek, ők később a Szilícium-völgyben folytatták tevékenységüket. Az Omega Ruhr-vidéki látogatása alkalmával hamar megbarátkozott az ott látottakkal, miután a műszaki megoldások sosem álltak messze tőlünk. Később a cannes-i fesztiválon találkoztunk az éppen első lemezét bemutató Jean-Michelle Jarre-ral. Kedvesen fogadtak bennünket, több magyar előadóval is összefutottunk. Ám mégis akadt, aki közvetlen az előadás kezdete előtt elvágta a szintetizátorom zsinórját. Hogy a koncertet lejátszhassuk, Jarre kölcsönadta a hangszerét.

– Az Omega leállása után ön egymás után jelentette meg szólólemezeit. Mennyire szűkek vagy tágak a keretek egy szintetizátoralapú elektronikus zenében? Hogyan kerülhető el az önismétlés?
– Eddig összesen nyolc albumról van szó, a Lexikon sorozat első darabjánál még érezhető a Jean-Michelle Jarre-hatás, később inkább a szimfonikus hangzásra törekedtem. Ennek érdekében mellotront is használtam. A hangzás rengeteg kísérlet, napi gyakorlás eredményeként alakul ki, a lehetőségek tárháza szinte végtelen. A fejlődés során a zenei alapok megmaradnak, az irány sem változik, ám a keretek tágulnak. Szélesebbre nyílik a fantázia, kiterjed a gondolkodás. Mindig van előrelépés. Ezt a fajta muzsikát a kezdetekor inkább a sci-fi, a világűr érdekességei iránt érdeklődők ismerték és kedvelték, leginkább a földön kívüli társadalmak illusztrációjához használták, s ez engem is inspirált. Ma már olyannyira elterjedt, hogy szinte nélkülözhetetlen elem a modern zenében.

– Későbbi munkáiban aztán az űrhatás mintha hátrébb szorult volna.
– Így van. A rendszerváltozás előtti időszakban a Magyar Televízió Keveházi Gáborral, Markó Ivánnal és a többiekkel évi rendszerességgel készített táncprodukciót, amelyre instrumentális aláfestő zenét írtam. Némelyiket külföldi szakmai fesztiválokon is bemutatták. Keve valamelyik szakmai lapban felfedezte, hogy egyik filmünk megkapta a legmagasabb kitüntetést, amely szoborral és magas pénzjutalommal járt. Csakhogy erről épp nekünk, érintetteknek „felejtettek el” szólni az illetékesek, inkább maguk vették át…

– Mostanában új albummal készülnek. Mire számíthat az Omega-rajongó a Volt egyszer egy vadkelet korong kapcsán?
– Az 55 éves jubileumra készülünk. Az új anyag elképzelésünk szerint eléggé vegyes képet mutat a szimfonikus részektől a hagyományos rockzenéig. A lemezen azok a kelet-közép-európai országokból meghívott vendégek szerepelnek, akikkel az elmúlt évtizedekben találkoztunk, együtt dolgoztunk. A lengyel Czesław Niemennel évekkel ezelőtt felmerült a közös munka gondolata, ám – sajnos – néhány éve ő végleg eltávozott közülünk. Billentyűsével viszont rögzítettünk egy számot az albumra. Az egykori Csehszlovákiából az Olympic zenekart választottuk, de ott lesz a lengyel SBB zenekarból Józef Skrzek is. Ma már az NDK sem létezik, de Dieter Birr gitáros ugyancsak elfogadta a meghívásunkat. A Scorpionsszal való kapcsolatunk legendás, emellett Brian Maynek, a Queen gitárosának egy száma is Omega-átiratban kerül fel a lemezre. A zeneanyaggal, valamint a hozzá kapcsolódó koncertsorozattal méltó módon szeretnénk megünnepelni a jeles évfordulót.

Kiemelt

Kiütés Debrecenben

Először nyert a Debrecen a labdarúgó NB I-ben: két döntetlen és három vereség után pénteken a 6. fordulóban 4-1-re legyőzte a Vasast.

Poszt-trauma

Barcelonában imádták a migránsokat

„Fogadjuk be őket most!”

Méghogy nincs összefüggés a migráció és a terrorizmus között?

Mi ez, ha nem egy újabb bizonyíték?

Gyurcsány pokolian megsértődött

Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni?

Vágó: Császy és Tátrai is becsületes, derék ember

Nem baj, hogy a Kúria teljesen másképp döntött.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!