Loványi Esztert keresem a NEO Magyar Segítőkutya Egyesülettől. A telefonszáma mellett figyelmeztetés – csak sms –, amit nem értek meg, hívom. Persze nem veszi fel. Küldök sms-t is, erre perceken belül válaszol, Mányik Richárd kutyakiképzőhöz irányít, mint írja, ő a témában a leghitelesebb. Richárdot a Monor melletti Vasadon keresem fel otthonában. A kerekes-székes férfi beszélgetésünk után kezembe nyomja Loványi Eszter Kuku és barátai című mesekönyvét. Kinyitom, csak ekkor esik le a tantusz: Kuku hallássérült gazdájának igyekszik megkönnyíteni az életét. Jelzi a zajokat – ha csörög az ébresztőóra, sms érkezik, kopognak vagy csöngetnek az ajtón. De ha tűz ütne ki, és megszólalna a füstjelző, akkor is számíthatna rá Eszter, aki súlyos hallássérüléssel született, és Kukuval együtt csöppent bele a segítőkutyák világába.
Munkatársi „státusz”
Mányik Richárd története más. Az átlagos fiatalok életét élte tizenhét évesen, amikor egy szombat este két barátjával autóbalesetet szenvedett. Richárd ült hátul, társai nem sérültek, ő viszont több műtéten is átesett, és bár reményre adott okot, hogy fölépült, járt, de aztán romlott az állapota, és kerekesszékbe kényszerült. Balesete után sajnálkozva néztek rá ismerősei: „De kár érted, mi minden lehetett volna belőled!” Ő meg nagy szemekkel nézett vissza rájuk: de hát nekem ezután is lennem kell valakinek, gondolta…
– Amikor a testvérem nógatott, hogy menjünk sétálni, úgy éreztem a kerekesszékben magam, mintha engem sétáltatnának – mondja. – Megfordult a biológiai ritmusom, hajnalig olvastam, aztán persze napközben meg aludtam. Ezt a kutya később helyretette, reggel hat órakor már hozta a labdát, hogy mehetünk sétálni, tematizálta a napomat, így hamarosan beállt az egészséges ritmus – egymáshoz alkalmazkodunk. Rehabilitációm során Németországba kerültem az 1990-es években, ott láttam, hogy nem csak a vakoknak lehet segítőkutyája. Akkoriban alakult meg itthon a Kutyával az Emberért Alapítvány, amelyhez csatlakozva nekem lett elsőként mozgássérült-segítő kutyám Magyarországon.
A kutya hitette el velem, hogy értek a nyelvén, és részt tudok venni a kiképzésben is. Kétezer-tizenegyben társaimmal megalakítottuk a NEO Magyar Segítőkutya Egyesületet, amely speciálisan képzett segítőkutyáival megkönnyíti a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedését. Úgy gondolom, ha nem így alakul a sorsom, akkor sem csinálnék nagyon mást, legfeljebb kábítószer-kereső rendőrkutyák kiképzésével foglalkoznék. Munkatársaimmal rendszeresen járunk iskolákba, óvodákba és munkahelyekre is érzékenyítő tréninget tartani. Erre nagy szükség van itthon: furcsa, de megfigyeltem, hogy bár a bevásárlóközpontban nagy segítség a másik ember, mégis, olyankor ketten vagyunk elszigetelve. Akkor kettőnkhöz nem szól senki. De ha kutyával vagyok, odajönnek az emberek segíteni.
Az utóbbi években számos tudományos vizsgálat igazolta a korábbi sejtést, hogy a kutya-ember kapcsolatban sokoldalú terápiás erő rejlik. A kutya feltétlen szeretete, együttműködési készsége akaratlanul is jobb kedvre deríti, aktivitásra készteti a magányba, depresszióba süppedt embert. A vakvezetők képzésének közel fél évszázados múltja van Magyarországon, a mozgássérültek segítésére betanított első ebek viszont csak a közelmúltban álltak szolgálatba. Az eredmények magukért beszélnek – nem véletlen, hogy a Kutyával az Emberért Alapítvány speciálisan kiképzett segítőire gyakorlatilag munkatársként tekintenek az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben.
Nagy Mária, az intézmény pszichiátere elmondja, hogy a terápiás kutyák szorongáscsökkentő hatása mérhető. A betegek is beszámolnak a kutyával való kapcsolat megnyugtató élményéről, és a vizsgálatok szintén bizonyítják, hogy a szorongás oldása fájdalomcsökkentő hatású. A terápiás kutya finoman dolgozik, és különösen érzékeny az emberi érzelmekre, mindez alkalmassá teszi a beteg és környezete támogatására.
Vizsgázott rohamjelző
Mégis, szinte alig találkozunk velük az utcán. Pedig Magyarországon közel félszáz szervezet foglalkozik segítőkutyák kiképzésével, többségük azonban adományokból és pályázati forrásból gazdálkodik. A rendszer kiszámíthatatlansága miatt csak nehezen tudnak előre tervezni, egyetlen kutya kiképzése is több millió forintba kerül… A segítőkutyák iránti érdeklődés viszont az elmúlt években kifejezetten növekedett. A rendszer lefojtottságát mutatja, hogy vizsgázott vakvezetőből jelenleg százötvenhét van, miközben harmincezer vak ember él az országban, a látássérültek száma pedig meghaladja a kétszázezret.
Személyi és mozgássérült-segítő kutyából csupán huszonegy található itthon, a hallássérülteket kísérő ebek száma hét. Cukorbetegek vagy epilepsziások részére jelenleg több rohamjelző kutyát is képeznek, de még csak egyetlenegy vizsgázott.
Működésüket viszont legalább egyértelmű rendelet szabályozza, amely szerint a fogyatékkal élőket segítő, erre kiképzett kutyák szájkosár nélkül mehetnek be élelmiszerboltba, szállodába, étterembe, uszodába, moziba, színházba és oktatási intézményekbe.
Neveli a környezetét
– Magyarországon pontos szabályok biztosítják a belépést ezekre a helyekre, ennek ellenére még mindig gyakran keveredünk vitába biztonsági őrökkel – mondja Mányik Richárd. – Német ismerősökkel beszélgetve érdekes látni: ők irigylik, hogy a világon egyedülálló szabályrendszerünk van, mi meg irigyeljük, hogy náluk szabályok nélkül is természetes a kutyák jelenléte. Ott esett meg velem, hogy egy alkalommal nagyon megéheztünk: hat magyar ember közrefogta a kutyust, és az asztal alá „rejtettük” a gyorsétteremben. Azt hittük, ügyesen becsempésztük, de egyszer csak jött a pincér, hogy a kutyának hozhat-e vizet. Pontosan látta, mi történt, mi meg közben felfedeztük, hogy a szomszéd asztal alatt is van egy négylábú. Ott a kutya jelenléte természetes.
Mint ahogy a fogyatékossággal élők is magától értetődően közlekednek az utcán. Tapasztalataink alapján azt hihetnénk, hogy Nyugat-Európa országaiban nagyobb az akadályozott személyek aránya, pedig ez nem igaz, csak Magyarországon a sérültek nem szívesen mozdulnak ki. Ennek egyik oka, hogy a többség nem tudja, hogyan viselkedjen, zavarba jön, vagy levegőnek nézi a „szerencsétlenkedőt”, esetleg túlkompenzál, és még akkor is segít, ha arra semmi szükség. A bezártság és az ingerszegény környezet viszont kifejezetten rosszul hat a sérült személyekre.
Loványi Eszter, aki gyógypedagógusként és szociológusként a segítőkutyák bevonásával tartott szemléletformáló programok hatékonyságát vizsgálja, kutatásai alapján úgy véli, hogy az úgynevezett érzékenyítő foglalkozások látványos, pozitív változást hoznak a fogyatékossággal élő személyek megítélésében. Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral együttműködve a közeljövőben konferenciát is rendez a témában, melyen munkatársaival bemutatja, hogyan járulhatnak hozzá a segítőkutyák a sérült emberek társadalmi beilleszkedéséhez.
Sérültekkel beszélgetve, nagyothalló, gyengénlátó és mozgáskorlátozott is megerősítette, hogy kimozdulni, kapcsolatot teremteni sokszor a legnehezebb számukra. De a kutya éppen erre motivál.
– Ha kerekesszékkel kimegyek az utcára, megbámulnak. Ez volt az első, amit megtanultam – mondja Péter. – Viszont ha a kutyámmal vagyok, akkor már az okos négylábú vonja magára a figyelmet, mert segít bevásárolni, és felveszi a pénzérmét vagy a kulcscsomót is a földről. Először nem is akartam segítőkutyát. Csak elveszi a munkámat, mert nehezen, de azért fel tudom kapcsolni a villanyt, kínszenvedések árán becsukom az ajtót is, viszont ha egy segítő mindezt megcsinálja helyettem, akkor még kevesebbet fogok mozogni – gondoltam. Aztán rá kellett jönnöm, hogy a kutya neveli a környezetét. Muszáj sétáltatni, és ha már kimegyünk, akkor az emberek odajönnek hozzánk beszélgetni, ami pozitív hatással van rám, ezért legközelebb már kedvem is lesz kimozdulni.
A NEO Magyar Segítőkutya Egyesület munkatársainak nagy része maga is sérült, négylábú segítőtárssal rendelkező szakember, akik naponta belülről is szembesülnek a hiányokkal. Elsősorban mozgás- és hallássérülteket segítő hangjelző kutyák, terápiás és speciális személyi segítők kiképzésével és alkalmazásával foglalkoznak. Ilyen Risza is, az óriás uszkár szuka, Domi segítőtársa. Az óvodás kisfiú autizmussal él, nehezen barátkozik, és nem szereti a váratlan helyzeteket. Ha a játszótéren odamennek hozzá, rögtön aggodalmaskodni kezd, mert attól tart, hogy elveszik a játékait. De ha Risza is vele van, a kutyus büszke gazdájaként könnyebben feloldódik, és szinte észrevétlenül kialakul a közös játék. Ezért mindenhova, még óvodába is együtt járnak.
– Nem a fajta dönti el, kiből lesz jó segítőkutya, hanem az egyedek tulajdonsága – tudom meg Mányik Richárd vezető kutyakiképzőtől. – Rengeteg fajtával dolgozunk, és mindig a gazda igényei alapján dől el a választás. Ha gyermek mellé kerül a kutya, akivel eljár óvodába, iskolába, jó választás az óriás uszkár, mert az nem hullatja a szőrét, így megelőzhető a konfliktus az intézménnyel, és allergiás reakcióktól sem kell tartani. A kis testű állat praktikusabb, könnyebb vele mozogni, bár megbotlani is könnyebb benne, és jobban kell rá vigyázni az utcán.
Miután felmértük az igényeket, kezdődhet a kiképzés. Háromnaposan indul a kutyák tesztelése, hathetesen megint megnézzük, milyen a feladatmegoldó képességük, hogyan reagálnak az új dolgokra. Mert más típusú kutyára van szüksége egy látássérültnek, ahol a segítőnek ellen kell tudni állni fizikailag is a testével, megállítva a gazdát, és jelezve, ha akadály van. A hangjelzőnek magától kell elindulnia. Kopognak az ajtón, vagy megszólal a csengő? Ilyenkor a kutya indítja az akciót, odamegy a gazdához, és az ajtóhoz vezeti. Nem úgy a mozgássérült-segítő, amelyik a gazdája szavára hajtja végre a feladatokat.
A cukorbetegeknek különösen érzékeny segítőre van szükségük. A rohamjelző kutya álmából is felriasztja a gazdáját, ha kiszagolja a bajt, és epilepsziás roham esetén sem várja meg a négylábú, amíg a gazdája összeesik. A figyelmes kutya apró jelekből már órákkal a roham előtt látja és jelzi is a bajt. Nemhiába abból él, hogy megfigyeli az embert. És boldog, ha együttműködhet. Kifelé házőrző, befelé barát. Vasadon is ezért fogad eszeveszett ugatás, de pillanatok alatt gazdájukra figyelő, kezes báránnyá változnak az ebek. Miután felmérik, hogy kivel van dolguk, rövid ismerkedés után tisztes távolságban leheverednek. Teszla a gazdája lába elé fekszik, fejét a kerekesszékben ülő férfi talpához nyomja. Barátságosan figyel.