Bár a múlt héten, amikor a görögországi Olümpiában meggyújtották az olimpiai lángot, a szokásoktól eltérően az azt fogadó ország első embere, Dilma Rousseff brazil államfő távol maradt az eseménytől, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetői váltig állították, hogy semmi baj sincs az augusztusi világraszóló sportesemény megrendezése körül. Csak semmi pánik, minden működni fog – ez volt a fő üzenete a görög antik stadionban rendezett ünnepségnek, amelyen Thomas Bach, a szervezet német elnöke is felszólalt.
De elkészültek-e a riói sportlétesítmények?
A tervezettnél még kicsit jobban is állunk – jelentette ki a közelmúltban tartott sajtóértekezletén Dilma Rousseff, akinek természetesen derűlátást kellett sugallnia. A független szakértők szerint is Rio de Janeiróban 98 százalékban elkészültek a sportlétesítmények, ami a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság kaotikus véghajrájához hasonlítva valóban meglepő eredmény. Kevesebb mint száz nappal azelőtt, hogy augusztus 5-én a legendás Maracanã Stadionban elkezdődne a riói olimpia, még az atlétikai pálya borítását kell lefektetni. Nem is ezzel van a baj, hanem a kerékpárpálya parkettázásával: a hozzáértők szerint ezzel hamarabb is elkészülhettek volna, hogy alaposan teszteljék.
A Guanabara-öböl szennyezettségével, ahol a vitorlásversenyeket rendezik, nem tudnak mit kezdeni. Ahol a tervezetthez képest jelentős az elmaradás, az a riói metró négyes vonala. Ez a 16 kilométeres szakasz kulcsfontosságú az egész olimpia zökkenőmentes lebonyolítása szempontjából. Ez a metróvonal köti össze a város ipanemai, déli részét és a Copacabana strandjait a modern, nyugaton fekvő Barra da Tijuca negyeddel, amely számos sporteseménynek ad otthont. Ha elkészül a metró, akkor az út 13 percet vesz igénybe, míg gépjárművel csúcsforgalomban két óra. A város közlekedési illetékesei akár mérget is vennének arra, hogy a metró minden állomása elkészül időre, de vannak, akik igencsak kételkednek ebben.
A versenyeken 10 500 sportoló vesz részt, a világból verbuválódó szurkolólétszámot, amely ellátogat az olimpiára, úgy 450 ezerre teszik. Bár Rio jelentős eredményeket ért el a bűnözés visszaszorításában, azért veszélyes város maradt: a kábítószer-kereskedelem, a prostitúció egyik brazíliai központja, ahol a nyomor táplálja a bűnelkövetést. Hogy az ideérkező turisták zavartalanul és sértetlenül tölthessék el a három hetet Rióban, arról nyolcvanezer rendőrnek kell gondoskodnia, ami a négy évvel ezelőtti, londoni olimpián szolgáló biztonságiak létszámának pont a duplája. A brazilok büszkék arra, hogy országukban jelentős terrorcselekmény, mint a közelmúltbeli párizsi vagy brüsszeli merényletek, eddig nem történt. Ám ők sem ringathatják magukat ebbe az álomba, hiszen a terroristák bárhol lecsaphatnak. Még novemberben a francia fővárosban elkövetett borzalmas mészárlás után az egyik, az Iszlám Állam soraiban harcoló francia dzsihadista megüzente: „Brazília, te leszel a következő célpont!” Nem kell pánikba esni ezektől a fenyegetésektől, de azért nem árt helyén kezelni az ilyen kijelentéseket.
A mostani politikai válság érthetően a második vonalba sorolta a Zika-vírust, amelynek egyik gócpontja Brazília. A tigrisszúnyogok csípésével terjed a vírus, amely egyes feltételezések szerint a várandós anyák magzatánál kisfejűséget okoz. Az egész latin-amerikai térségben a mikrokefáliával, kisfejűséggel született csecsemők száma egy éve látványosan megugrott. Eddig mintegy 1,5 millió brazil betegedett meg a trópusi kórtól, amelynek tünetei észre sem vehetők, vagy egy enyhe influenzával vethetők össze. A brazil egészségügyi szakemberek ugyanakkor állítják, hogy a Zika nem fog gondot okozni az olimpia idején. Erre az időszakra a csökkenő hőmérséklet következtében a szúnyogok szinte teljesen eltűnnek, mert nem kedvez nekik a déli féltekén tapasztalható sokkal frissebb téli időjárás.
Amikor 2009-ben odaítélték Riónak az olimpia rendezési jogát, akkor senki sem gondolta, hogy az előretörő ország, amely rohamléptekkel dolgozta le korábbi elmaradottságát, hét év múlva soha nem tapasztalt gazdasági és politikai válságban lesz. Az országot példátlan gazdasági visszaesés sújtja: az 1930-as nemzetközi válság időszakáig kell visszamennünk, amikor is Brazília ilyen mértékű recessziót szenvedett el. A fiatal brazil demokrácia, amely a katonai diktatúra után csak 1985-ben vette kezdetét, a legsúlyosabb politikai válságával kénytelen szembesülni azt követően, hogy Dilma Rousseff elnök ellen két hete a parlament kétharmada jóváhagyta az elmozdítási eljárás megkezdését. Ha a szenátus is támogatja ezt a lépést – erre a szavazásra május 10-én kerül sor –, akkor 180 napra felfüggesztik az államfő mandátumát a vádak kivizsgálására. Ekkor az alelnök veszi át ideiglenes elnökként az ország ügyeinek intézését. Ha a szenátus többsége a vizsgálat folytatására szavaz – jelenleg ennek van a legnagyobb esélye –, akkor Dilma Rousseff nem nyithatja meg az olimpiát.
A vizsgálat lezárultával a szenátus újra szavaz, kétharmad esetén leválthatja az elnököt. Eredeti mandátuma végéig, amely 2018 utolsó napjáig szól, az alelnök lép az államfői tisztségbe.
Miért kell most Dilma Rousseffnek poklot járnia?
Eltávolítási folyamatának megkezdését a parlament azzal indokolta, hogy első mandátuma végén, 2014-ben meghamisította az államháztartási adatokat, így festve elnökségéről kedvezőbb képet. A brazil politikai elemzők rámutatnak egy tényre: az országban eddig nem volt olyan államfő, aki ne élt volna ezzel a manipulációs eszközzel. Igaz, talán kisebb értékben, mint Rousseff. A politikai válságnak megágyazott a Petrobras hatalmas, túlnyomóan állami tulajdonú olajvállalat két éve zajló korrupciós ügye, amely az egész politikai elitet érinti. Nincs olyan parlamenti párt, amely ne keveredett volna bele. Egy kis kitérő: az államfő ügyében döntő 65 fős parlamenti bizottságból, amely parlamenti szavazásra bocsátotta a Dilma-ellenes eljárást, 32 főt már megvádoltak a Petrobras-ügyben. Tolvajok ítélkeznek egy hamisító felett – így kommentálta a brazil sajtó túlnyomó többsége az előttük zajló bohózatot.
A Petrobras által létrehozott korrupciós hálózatba főleg olyan nagy építőipari cégek juttattak pénzt, amelyek busás állami megrendelésekhez akartak jutni. Ez így működött több évtized óta. A volt elnök, Luiz Inácio Lula da Silva is belekeveredett a korrupciós ügybe, és az alelnök, Michel Temer ellen is készül a vádirat. Az azért nehezen volt hihető, hogy Dilma Rousseff nem lenne érintett, ugyanis 2003–2005-ig energiaügyi miniszter volt, így ezzel a pozícióval betöltötte a Petrobras felügyelőbizottságának elnökségét is. Tehát látnia kellett, hogy mi folyik a vállalatnál. Ami késik, nem múlik: múlt hét közepén a legfőbb ügyészség bejelentette, hogy megvádolja az államfőt, mégpedig az olajvállalat korrupciós ügyeiben való részvétellel.
A Munkáspárt, amely egyébként Rousseff pártja, egyik volt szenátori csoportjának vezetője, Delcídio Amaral tett rá terhelő vallomást.
Gondoljunk bele: ha minden úgy folytatódott volna, mint Lula elnöksége idején, 2001–2009 között, akkor valaki is belekötött volna a hatalomgyakorlás meghonosodott, igaz, erkölcsileg nem valami felemelő elveibe? Az volt a virágkor, a 200 milliós Brazíliában tízmilliók hagyták maguk mögött a nyomort, és megkezdték felzárkózásukat a középosztályhoz. Lula 85 százalékos népszerűségi mutatóval távozott az elnökségből. A brazilok gond nélkül megválasztották általa kijelölt utódját államfőnek, így lett Dilma Rousseff Brazília első női elnöke.
Ő is igyekezett elődjéhez hasonlóan magasra helyezni a lécet, ám többnyire nem sikerült átugrania fölötte. Persze nem tudjuk, ha Lula találkozott volna ilyen gazdasági válsággal, amely jelenleg is recesszióban tartja Brazíliát, vajon elegendő lett volna-e a megnyerő karakter. Az utóbbi években a világ keresletében tapasztalható lassulás padlóra küldte a brazil termékek árát, főként az alapvető, feldolgozatlan bányászati és mezőgazdasági exporttermékekét. A kivitel jelentős visszaesése miatt korlátozni kellett a Lula-féle bőkezű szociális rendszert, aminek pont a középosztály látja kárát. Olyan, korábban ismeretlen fogalmak kaptak teret a politikában, mint a privatizáció vagy a megszorítás. Így tömegével elpártoltak a Munkáspárttól. A brazilok hatvan százaléka azt akarja, hogy Rousseff távozzon a hatalomból. Mindenért őt tartják felelősnek.
De majd jobb lesz helyette Michel Temer? Aligha. Őt ugyanúgy nem fogadják el, mint a jelenlegi elnököt, bár kétségtelen, hogy programját, amely a Híd a jövőbe címet viseli, nagy megelégedéssel fogadták nagyvállalkozói és bankkörökben. Tudják, kit akar a brazilok többsége újra az elnöki székben látni? Luiz Inácio Lula da Silvát. Neki megbocsátanak mindent, csak jöjjön vissza az aranykor! De sajnos ő már kétszer betöltötte ezt a posztot.
Gerillanő
Kockára tette az eszméiért az életét, ezt kevés mai politikus mondhatja el magáról – tartják Dilma Rousseffről hívei. A bolgár apától származó Dilma más életet is választhatott volna, hiszen kisburzsoá háttere erre predesztinálta. Ám 1964. március 31-én a nagypolitika beleszólt az életébe – ekkor történt Brazíliában a katonai hatalomátvétel. A gimnazista lány ekkor választotta a fegyveres ellenállást, és illegalitásba vonult. A hatóságok a felforgatás Jeanne d’Arcjaként írták le. 1970-ben a katonák elfogták, többször megerőszakolták, megkínozták, de így sem árulta el társait. Ezekről az évekről nem hajlandó beszélni. Később deportálták, itt családot alapított. A hetvenes évek végén már tanulni is engedték, közgazdász lett, az energetikára specializálódott. Itt tűnt fel Lulának kérlelhetetlen technokrata jelleme. 2003-ban csatlakozott a Munkáspárthoz, energetikai miniszter lett, majd két év múlva Lula rábízta kormányát, innen egyenesen vezetett az út az elnöki posztig.
Ha 240 órából állt volna a nap, az is kevés lett volna Dilmának, ugyanis ő akart mindent személyesen megoldani, gyakorlatilag a háttérben ő volt az igazságügy-, a pénzügy-, a tervezési miniszter is. Ezzel együtt egyre kevésbé vette számításba még az építő kritikákat is, nem tartott igényt párttársai véleménynyilvánítására, nem hallgatta meg a társadalom különböző csoportjait. Amikor a Michel Temer-féle Brazil Demokratikus Mozgalom Pártja a múlt hónapban kihátrált a koalícióból, e hátba szúrással megpecsételődött Dilma sorsa. A középen álló kis párt harminc évig minden kormánykoalíciónak részese volt. Az alelnök nem látott más utat, mint az árulást, hogy felkapaszkodhasson Brazília elnöki posztjára. Dilma Rousseff ezért kiált alkotmányos puccsot, mert a parlament hozzájárult Temer tervéhez: „Van erőm és van bátorságom ahhoz, hogy vállaljam ezt a csatát. Harcolni fogok, mint azt egész életemben tettem.”