Említettük, hogy nincs egyenes adatunk arról, mikor érkezett Henningsen Vidinbe, és amit szerepéről a vidini levél keltezése körül beszéltünk, jórészt csak kombinációkon alapszik. Ő maga egyik levelében, melyet 1850 elején írt, október elejére teszi Vidinbe érkeztének idejét; ez azonban tévedés lehet, hisz szeptember közepén más adatok már bizalmas szerepben mutatják Kossuth mellett.
Egy hírlapcikkében ő maga két hónapra teszi vidini tartózkodásának idejét, s mivel tudjuk, hogy november 4-én utazott el onnan, szeptember elején kellett oda érkeznie. Egy hosszú levelében Pulszkyhoz – ami Pulszkyné emlékirataiban meg is jelent – leírja, milyen helyzetben találta az emigrációt és Kossuthot, amikor ő Vidinbe érkezett; s leírásának vannak apró részletei, amelyek határozottan szeptember elejére mutatnak.
Nem beszél ugyan nyíltan saját buzgólkodásáról – éppen azzal tudott bizalmat kelteni Kossuthban, hogy a maga személyét, szerepét lehetőleg homályban tartotta cikkeiben és leveleiben; de elmondja, miként helytelenítette ő Kossuth csüggedtségét s visszavonultságát; miként látogatta meg a többi főbb emigráns magyart, láthatólag a békülés szellemében; miként vizsgálta át a tábornokokkal Görgey hadi működését a térképek fölé hajolva, megállapítván a hadvezérnek stratégiai mulasztásait – úgy, amint a vidini levél is jellemzi Görgey hadviselését.
Kombinációk s az adatok szövegének alapos vizsgálata nélkül alig lehet az emigráció történetében a szereplők lelkéhez férkőzni, s a vidini levél is, mint eddig, idegenül állana előttünk, pártállásunk szerint vagy mint a célzatos bosszúnak, vagy pedig mint a hazafi méltó átkának műve. Új adatainkat e szomorú időszak eseményeihez a Múzeum most feltárt Kossuth-hagyatékából, a bécsi titkos levéltárból, s – főként Kossuth menekülésére vonatkozóan – lengyel levéltárakból nyertük.
A Görgey ellen emelt vád tehát lelki szükséglete volt Kossuthnak; saját megújulásának talapzata; érdes szikla, de erős. S amikor a következő hónapokban a közvélemény elfogadta a vádat, s a hazából egyre jöttek a hírek népe bánatos szeretetéről, Kossuth önigazolásának belső műve teljesen befejeződött.
A vádlott pedig, Görgey, „fiatal és mégis redőkkel teli homlokával szomorúan fordult a tömeg felé, mely árulót kiált feléje” – mint Szemere írja róla. Emlékirataiban úgy adja elő Görgey az ő végső tettét, mintha az tiszta, hideg elhatározásból, a további borzalmak elkerülése végett történt volna, anélkül, hogy önmagát és másokat bármi reménnyel áltatta volna az oroszok politikai segítségét illetőleg. Nagyjából igaza is van; de éles logikával előadott mondatai mögött az újabb adatok más dolgokat is sejtetnek.
Beniczkynek, az oroszokhoz indult követek egyikének most megjelent emlékiratai például mutatják, hogy Görgey erősen pártolta a követküldés eszméjét; Görgey épp ellenkezőleg beszél művében, s elhallgatja azt is, hogy az oroszok rideg hivatalos válaszuk mellett sok biztatót meséltek a követeknek. S éppen, mert Görgey hallgat róluk, van ezeknek jelentőségük ítéletünkre nézve. A hadvezér azon levelei, melyeket már mint az oroszok foglya írt, szinten mutatják, hogy nem volt némi bizonytalan politikai remények nélkül.
Mint a vidini levél vádja, mely egyedül Görgey nyakába varrja az egész felelősséget, épp oly idegenül hat ránk most már Görgeynek levele Klapkához, mit már az orosz táborból írt s amelyben az ellen fakad ki, mint játszotta át Kossuth július hó végén a fővezérséget az ő megkerülésével Dembinszky, majd később Bem kezébe s mint lett ezzel a bukásnak egyedüli oka. Amikor ő az aradi utolsó éjszakán Kossuthtal szemben állt, tele ellenséges indulattal, meg volt arról győződve, hogy orosz tervei többet érnek Kossuth minden politizálásánál, csak energikus elszántsággal rögtön végre kell azokat hajtania.
S ezzel egyúttal sújthat Kossuthon is, mert hisz nem Görgey maga, hanem Kossuth fővezére vesztette el az utolsó nagy csatát. Kétségtelen, hogy Görgey őszintén beszél, mikor azt mondja, hogy ő nagyot és nemeset akart; az indulat csak segítette őt elhatározásában. De azért, hogy, a világpolitika útjaival ismeretlenül, önállóan s mások ellenére cselekedett, politikai hibát követett el s viselnie kellett a felelősséget.
A világosi fegyverletétel hírét Bécsben csak röviddel késte meg az angol diplomáciai lépés, amellyel Palmerston békülésre figyelmeztette Ausztriát. Nem döntő dolog, de ismerve az akkor igen éles angol-orosz ellentétet, azt a gondolatot ébreszti, hogy tán mégis csak helyesebb lett volna, ha Görgey Erdélybe vonul s pár hétig húzva még a háborút, időt ad a külföldi mozgalmak kifejlődésére.
Görgey bűnhődése nagy volt; egész élete megsemmisült. S a nemzet elvesztette benne korunknak egyik legnagyobb tehetségét. Másrészt ha átvergődünk Kossuth hontalan életének napjain, veleérezve az ujjongó remények és a sötét kétségbeesések szakadatlanul váltakozó láncolatában, visszarettenünk a szenvedésektől, amelyekben bőven bűnhődött azért, ha valamiben hibázott.
Hiszen ez a sors egy emberi léleknek és szervezetnek rendszeresen ismétlődő marcangolása volt. Az ideális boldogságvágy leggyönyörűbb álmai nélkül ember nem bírta volna az újabb és újabb kínos erőfeszítéseket, amelyeket Kossuth útjain megfigyelhetünk.
Vége