2017. szeptember 22., péntek, Móric napja
Lugas, Lugas Riport
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/az-illuzio-ara-1905724/

Az illúzió ára

Képhamisítás – Farkastörvények uralkodnak a régiségpiacokon (2.)
Miért nem bűncselekmény a műkincshamisítás? Miért nem ébreszt gyanút, ha egy több tízmilliós Rippl-Rónai-kép az online kereskedésben ennek töredékéért kapható? A műkereskedelem színpadán hol az elkövetők, hol a kereskedők játsszák a naiva szerepét.

A kereskedő még csak nem is személyesen kereste meg a festőművészt, hiszen mindennapos esetről volt szó. Rutinosan telefonált, hogy készíttessen néhány Munká-csy-másolatot. Vagyis Munkácsy-stílusú új kompozíciót. A megrendelő hosszan ecsetelte, hogy az alkotásnak pontosan olyannak kell lennie, mintha Munkácsy Mihály festette volna. Korabeli hatást kell kelteni, magyarázta a műkincskereskedő fura hangsúllyal.

Gyakran hallani: a hazai műkereskedelemben forgó alkotások egyharmada nem eredeti. Főként a vásárokon és az online piactereken bukkannak fel az olcsóbb hamisítványok. Ha az „Ecserin” eladnak egy kétes tárgyat, annak nincs publicitása, de a fél város beszéli, amikor komoly aukciósházba bekerül egy hamis kép. Mert milliókat lehet bukni az üzleten. Hogyan lehet ennyire hiszékeny a vásárló? Vagy a rámenős, jó emberismerő kereskedők befolyásolóképessége ilyen nagy? A képkereskedelem sokat látott üzletemberei a szájuk szegletében kesernyés mosollyal hallgatnak, hiszen, ha felmerül az eredetiség kérdése, ők maguk is inkább a megegyezés hívei. Hogy csalásért le is ültessenek valakit?! Magyarországon szinte egyedülálló Dörömböző Ferenc kaposvári műkereskedő esete, akit több év börtönbüntetésre ítéltek nemrégiben, miután bebizonyosodott: a minél nagyobb haszon érdekében kortárs festőket és szobrászokat bízott meg azzal, hogy neves művészek – például Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József, Mednyánszky László, Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Benczúr Gyula és Kovács Margit – stílusában készítsenek festményeket és szobrokat, és ehhez az adott korra jellemző anyagokat is biztosított számukra. A szobrokat és a festményeket aztán – nyomott áron – eredetiként akarta értékesíti.

Hát nem ébreszt gyanút a vásárlóban, ha egy Rippl-Rónai-kép, amely a nagy aukciósházakban ötvenmillió forint felett is gazdára találhat, az online művészeti kereskedésben ennek töredékéért kapható? Az eset kapcsán a védőügyvéd megfogalmazta, miért olyan könnyű becsapni az embereket: ugyan ki ne szeretné, hogy egy Aba-Novák-festmény függjön a falán? De az eredeti mű megfizethetetlen a többség számára. Viszont egy kvalitásos festő motívumai alapján készített utánérzés visszaadhatja az eredeti kép hangulatát, és úgy tűnik, az illúzióra komoly társadalmi igény mutatkozik.

Fotó: MTI

Kiállítás Pécsen a Csontváry Kosztka Tivadar hamisítói által készített mintegy ötven festményből, 2011

– A másolatkészítésnek egyértelmű szabályai vannak: elengedhetetlen például, hogy a kép mérete különbözzék az eredetitől, és látható legyen rajta a másoló neve. A maiak képviselhetnek ugyan esztétikai értéket, de többnyire nyersanyag- és munkadíjárban beszerezhetők. Az idő azonban mindent más megvilágításba helyez – véli Emőd Péter, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) műtárgyhamisítási munkacsoportjának szakértője. – Egy XIII. századi festménynek a XV. századi másolata, főleg, ha kvalitásos munkáról van szó, szinte vetekszik egy önálló műalkotás értékével. A régi mesterekkel foglalkozó aukciósházaknál, a BÁV-nál vagy a Nagyházi Galériánál gyakorta látni például a képek alatt nagy betűkkel Rembrandt nevét, persze, amikor közelebb hajolunk, jobbára kiderül, hogy a mester művének későbbi másolatáról van csak szó, amely azért így is komoly esztétikai és anyagi értéket képvisel.

Másolatot készíteni tehát elfogadott tevékenység, de hogy a műkincshamisítás se lenne bűncselekmény?! Egészen pontosan: mint tényállás nem szerepel a magyar büntető törvénykönyvben.
– A csalás, illetve a szerzői jog megsértése az a büntetőjogi tényállás, amely a műtárgyhamisítás esetében alkalmazható – mondja Kármán Gabriella jogász, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos munkatársa, a HENT műtárgyhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője. – A kulturális javak hamisítása mint büntetőjogi tényállás nem létezik. Csalás esetén az eljárás során bizonyítani kell, hogy a mű eredetiségére irányuló megtévesztés jogtalan haszonszerzés miatt történt. A kulturális javak sérelmére elkövetett csalás miatt a gyanúsítottak, illetve az elítéltek többnyire kereskedők. Bár ismerek olyan ügyet, amikor a hamisító is előkerült, de vallomása szerint fogalma sem volt arról, hogy a képet eredetiként akarták értékesíteni.

Ami persze nehezen hihető, az ellentéte viszont ugyanilyen nehezen bizonyítható. A vallomást tevő mindenesetre meglehetősen „naiv” lehetett, hiszen a hamisítás a vászon előkészítésével kezdődik. Mielőtt nekilátott az öregítésnek, bizonyára végiggondolta, hogy a művészettörténeti, a restaurátori és a természettudományos vizsgálatok milyen módon tisztázhatják az eredetiség kérdését, a műalkotás festőjét és korát. Feleleveníthette saját tapasztalatait, hogyan öregszik a kép, mennyire törékeny és foszladozik a korának megfelelő vászon. A kép húzószélét sósavval kenegetheti a csaló, hogy az jól kiszáradjon, töredezett legyen, és a hátulját is „összepacsekolhatja” koszos viaszgyantával, mintha csak korábban itatták volna át konzerválás végett. Neves műértőket is megtéveszthet egy alapos alapozás…
A leleplezést nehezíti, hogy a másolás a régebbi korokban is része volt a mesterségbeli tudás elsajátításának, és a csalás sem új találmány. Nem könnyű tehát kiszűrni a korabeli hamisítványokat, de a tanulási vagy eladási – és nem megtévesztési – céllal készített másolatokat sem minden esetben.

Emőd Péter szerint tévedhetetlen szakértő nem létezik. Vásárlás előtt érdemes tehát tájékozódni, rendelkezik-e felelősségbiztosítással az általunk megkérdezett szakértő, és tévedés esetén anyagi felelősséget tud-e vállalni a döntésért.
– Magyarországon független műtárgypiaci szakértőt nem könnyű találni, mert abból nem lehet megélni – mondja Emőd. – Nálunk a szakérők többsége múzeumban vagy kereskedelmi galériában dolgozik, nem ritka tehát, hogy aki az egyik oldalon megítéli, az a másik oldalon éppen értékesíteni vagy megvásárolni akarja a képet. Amikor árverőházba vagy nagyobb galériába beviszünk egy festményt, azt ugyan nem feltétlenül fogják nekünk egy az egyben kijelenteni, hogy márpedig ez a kép hamis, de az elutasítás jellegéből következtethetünk arra, ha hamisnak gondolják. A galéria nem bűnüldöző szerv, de amikor fölmerül az eredetiség kérdése, a galériás már csak a saját jó híre érdekében is inkább azt mondja, hogy köszönjük szépen, nem kérjük a képet. Ám, ha a műalkotás nagyobb értéket képvisel, és a festményszakértő esélyt lát a kép eredetiségére, dönthet úgy, hogy megéri a tüzetesebb vizsgálatot. Bár a nagy aukciósházak igen komoly szakembergárdával rendelkeznek, gyakori, hogy külső szakértők segítségét is kérik, főképp, ha természettudományos vizsgálati módszereket kell bevetniük.
Megoldatlan rejtélyek ettől persze mindig lesznek. Ilyen a magyar művészet egyik legérdekesebb hamisítási sztorija, az ál-Csontváry-festmények története is.

Máig rejtély, hogyan téveszthették meg a jeles műgyűjtő Gegesi Kiss Pál Kossuth-díjas gyerekorvos-professzort, aki az 1930–40-es években Csontváry-festményként vásárolta meg képeket. A szemlátomást silányabb minőséget az agyafúrt kereskedő azzal magyarázta, hogy áruja – közel másfél száz festmény! – a nagy Csontváry-művekhez készült tanulmányok vagy rontott változatok, amelyeket a festő a Bartók Béla úti műtermének és gácsi patikájának a padlására száműzött, és onnan kerültek elő a halála után. A természettudományos vizsgálatoknak köszönhetően a „pszeudo-Csontváry”-képekről ma már szinte minden tudható, épp csak az nem, hogy ki festette őket.

Sokszor elég egy gyors kézmozdulat, a szignó megváltozik, és a jelentéktelen festő képéből máris kvalitásos műalkotás lesz. Vagy még jobb, ha szignó sincs. Amikor két festő között – például a mester–tanítvány viszony folytán – felfedezhető stílusbeli hasonlóság, a szignó könnyedén eltávolítható. Utána pedig jöhet a mítoszképzés, hogy a mester hol, mikor, milyen körülmények között festette a nagyszerű művet, és ha a történet elég hihető, már csak hitelesíteni kell a hamisítványt. Ez a folyamat általában puhítással kezdődik: a tulajdonos addig jár kitartóan a szakértők nyakára, amíg lassanként a közmegegyezés részévé nem válik a „nagy felfedezés”. De újonnan is létrehozhatják a művet – persze úgy, hogy azért jól felismerhető legyen benne egy bizonyos kvalitásos művész keze munkája. A profi hamisítvány hitelesítése egykettőre sínre kerülhet, még ha először csak feltételes módban írnak is képről, vagy csak az erényeit boncolgatják, mert hamarosan nagy eséllyel kimondják róla, hogy „erős a gyanú” a festői kör azonosítására, majd nem sokkal később már „életrajzilag is beleillik” valamelyik nagy alkotó életművébe.

A kereskedő biztonsága és a vásárló bizalmának megtartása ugyanakkor alapvető érdek ebben a szakmában. A gyakorlott szemű szakértő azonnal tudja, hogy egy mű eredeti, vagy sem, de ha a szakértői vélemények nem egy irányba mutatnak, előfordulhat, hogy restaurátorral, más művészettörténészekkel is konzultálni kell, és még további, komplex fizikai vizsgálatok (UV-lámpa, infralámpa, röntgen) elvégzésére is szükség lehet.
– Amikor behoznak a galériába egy képet, először is megállapítjuk, hogy az alkotás a profilunkba tartozik, vagy sem. XIX–XX. századi magyar képekkel és Zsolnay kerámiákkal foglalkozunk – mondja Virág Judit művészettörténész, igazságügyi képszakértő. – Nagy lexikális tudás, több évtizedes gyakorlat szükséges ahhoz, hogy el lehessen dönteni az eredetiséget, de ha a vizsgálatok alapján eldőlt, hogy a kép rendben van, megkezdődhet az aukciós felkészítés. A tulajdonosok folyamatosan hozzák be az alkotásokat a galériába, melyekből évente három aukciót rendezünk. Hozzávetőlegesen két-háromezer műtárgyból válogatjuk ki az aukción esetenként szereplő kétszáz tételt. Ilyenkor első a stíluskritikai vizsgálat, utána a szakirodalomban, a levéltárakban és az adattárakban kutatjuk a festmény történetét. Minél több kiállítási és reprodukciós adatot találunk, annál jobban dokumentálható a festmény története. Ezután kezdődhet a kép fizikai felkészítése az aukcióra: ha kell, a restaurátor megtisztítja a festményt, esetenként állagmegóvást is végez.

A galéria valamennyi eladott festmény eredetiségéért garanciát vállal. Virág Judit elmondása szerint gyakran előfordul, hogy olyan képet visznek be a galériába, amelyről első ránézésre lerí, hogy hamisítvány. Az egyértelműen nem eredeti műveket azonnal ki lehet szűrni – állítja –, vannak azonban bonyolultabb esetek is, amikor tüzetes, esetenként heteken, hónapokon át tartó vizsgálatot folytatnak, mire meg tudják állapítani, hogy a kép eredeti vagy hamis. Nem minden eset egyértelmű, hiszen a legnagyobb művészeknek is születnek gyengébb alkotásaik.

Művészi rang vajon, ha a festőt hamisítják? Jóllehet néha azzal cukkolják egymást a művészek, hogy „te nem is vagy komoly festő, mert téged nem hamisítanak”, a tiszta helyzet megteremtése valójában az alkotók érdeke is, hiszen a csaló felhígítja a festő életművét, rontja továbbá a munkái­nak kialakult árszintjét. A hamisító éppen azt a bizalmat teszi tönkre, amely nélkül a műkereskedelem nem működhet. A bizalom megtartása érdekében Váli Dezső például adatbankot épített föl a honlapján, melyen az eredeti alkotásai mellett ott vannak a hamisítványok is. Emőd Péter szerint, ha a mai nemzedék tagjai dokumentálnák az életművüket – sorszámmal, dátummal, technikával, kitérve a vásznak és a pigmentek típusára is –, akkor száz év múlva a mai alkotók nevével már sokkal kevésbé lehetne visszaélni. Már ami a kompilációt, a művész stílusában festett műveket illeti. Mert a másolattípusú hamisítványokat egy precíz dokumentáció akár elő is segítheti!

Hirdetés

Kiemelt

Semjén Zsolt: a migráció következményeit nem lehet jóvátenni

A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy minden korábbinál brutálisabb kormányellenes gyalázkodásra kell felkészülni.

Poszt-trauma

Sátrazó migránsok miatt zárták be a híres egyetemet

8000 diák nem tanulhat.

Gyűlnek a fellegek a Soros-terv felett

A cenzúra agyréme fojtogatja a Wikipédiát (is).

Fény derült Jordán Tamás titkára

Ő is az utcára vonulna.

Pofára esett az ellenzéki média Felcsúton

Egészen mást kaptak, mint amit vártak.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!