Barack Obama 47 éves volt, amikor feljutott a csúcsra, nyolc éve kezdte meg első fehér házi napját. Akik rá szavaztak, hatalmas lehetőséget láttak személyében, ő testesítette meg a reményt az eltérő bőrszínűek közti együttműködésre, a sehova sem vezető gyűlölet meghaladására, sőt a Föld lakosságának békés együttélésére. Ezek illúziók maradtak, ahogy a személyéhez kötődő lelkes elfogultság, az Obama-mánia is. Egyre többen kezdték a maga valójában látni, olyannak, aki nem váltotta be a valódi változás ígéretét.
A fehér anyától és fekete apától származó volt illinois-i szenátor pedig jó eséllyel indult azért, hogy valóban megváltoztatja Amerikát. Elegáns, kiváló szónok, valóságos sármőr. Nyugodt, talán kicsit túl nyugodt is volt, egyaránt közönyösen szemlélte sikereit és kudarcait. Rövid szenátori munkássága alatt a szavazásokkor mindig tartózkodott, de személyiségének volt értelmiségi kisugárzása, látszott, hogy az Egyesült Államok legjobb egyetemén, a Harvardon végzett. Nem egy beszédében képes volt kifejezni mélyről jövő érzelmeit, különösen akkor, amikor olyan dolgokba ütközött, amelyekkel szemben még a világ legnagyobb hatalmú országának elnökeként is tehetetlen volt. Ilyenek voltak például a sorozatosan ismétlődő hazai tömeggyilkosságok, amelyek áldozatai előtt le kellett rónia kegyeletét. Az elmúlt nyolc évben ott volt mellette felesége, Michelle és két, a Fehér Házban felnövő lánya, Malia (18) és Sacha (15), akik csak tovább növelték népszerűségét és büszkeségét.
Obama az elmúlt héten Chicagóban tartotta meg elnöki búcsúbeszédét, abban a városban, ahol az első lépéseit tette meg a politikában, ahol megválasztott elnökként először lépett dobogóra. Természetesen most is sokszor el kellett kennie zsebkendőjével egy-egy könnycseppet. A leköszönő elnök is leltárt készített tevékenységének nyolc évéről, a búcsúbeszédben érthetően a kedvezően megítélt események kerültek előtérbe. A megfigyelők épp a helyszín kiválasztásával paradox módon rámutatnak arra, amiben Obama a belpolitikában egyértelműen csődöt mondott: a faji szembenállás szintjének csökkentése, a feketék életszínvonalának növelése.
Chicago egyik szegénynegyedében, Altgeld Gardensben, ahol főként feketék és latin-amerikaiak laknak – az 1980-as években itt volt szociális munkás Barack Obama –, a felnőtt lakosság körében a munkanélküliség 60 százalékos, a fiataloknál ez a szám 80 százalék körül van. Mindez párosul a kíméletlen erőszakkal: 2016-ban 762 gyilkosság és 3500 fegyveres összetűzés történt a városrészben. Ezzel a mutatóval az emberölések számában csupán ez a chicagói kerület – más nagyvárosokat megelőzve – az első az országban. 2015-ben az amerikaiak 13,5 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt, ez a szám az afroamerikaiaknál 24,1 százalék, azaz közülük négyből egy nyomorban él. A nagy hatalmú fegyverlobbival, az NRA-vel szemben kudarcot vallott minden kísérlete, hogy szigorú fegyverszabályozási törvény lépjen érvénybe az országban. Csak a tűzfegyverek évi 30 ezer áldozatot szednek az Egyesült Államokban, nem beszélve a mindenkit megrázó tömeggyilkosságokról. Csak dekrétummal tudta szabályozni a nagy tűzerejű, támadó automata fegyverek megvásárlását, e rendeletének sem jósolnak hosszú életet.
Obama mindig hangsúlyozta, hogy egész Amerika és nemcsak a fekete kisebbség elnöke, és így is tett. A feketék sorsában nem tudott változást hozni. Jelentős számban ők voltak azok, akik a 2008-ban kirobbant másodlagos jelzálogpiaci válságban milliószámra veszítették el lakásukat, és kerültek az utcára. Nem tudott, sőt nem is akart a „feketék vezetője” lenni. Egyetlen beszédéről sem állíthatjuk, hogy abban a fekete közösség feltétlen támogatását tűzte volna zászlajára, mindig Amerika egészének elnöke akart lenni. Innen ered a mélységes csalódás, amelyet a feketék zöme a második mandátuma végén érzett iránta. Jól mutatja az elkeseredettségüket: a rendőri túlkapások fekete áldozataira összpontosító szervezet, a Black Lives Matter vezetője a közelmúltban egyszerűen elutasította Obama fehér házi meghívását, mondván, nincs miről beszélgetnie vele.
Gumicsont
A múlt héten az egyik magyar ellenzéki napilap újabb ütést mért a gyűlölt rendszerre: Orbán Viktor magyar miniszterelnököt nem hívták meg az új amerikai elnök beiktatási ünnepségére. Ezen a „híren” jól elcsámcsogott az ellenzéki sajtó. Lám, ennyit ért a hőn szeretett amerikai vezető megválasztása, egyből megfeledkezik nagy barátjáról, akivel pedig telefonon milyen szépen elbeszélgettek! – valahogy így reagált a kárörvendők kórusa. Elárulunk egy titkot: még Vlagyimir Putyint sem hívták meg a Capitolium lépcsőjére, pedig a sivalkodó sajtó szerint neki elévülhetetlen érdemei voltak Trump megválasztásában. Sőt még a legfőbb szövetséges, Nagy-Britannia miniszterelnöke sem gyönyörködhetett az eskütételben. De egy egész földrész vezetőit, Jean-Claude Junckert, Donald Tuskot vagy épp Angela Merkelt csak megtisztelték egy meghívóval? Hát bizony őket sem. Csak azért, mert a legritkább esetben szoktak állami vezetőket a washingtoni beiktatásra meginvitálni, meghívott nagykövetek képviselik az országukat az eseményen. Jól tudta ezt az az újságíró és szerkesztő is, akiknek fejéből kipattant az álhír: ez kiváló gumicsont lesz, amelyen elrágódhat az ország.
És az Obamacare, az amerikai egészségügyet megreformáló intézkedése talán nem nyújtott ellátást eddig biztosítással nem rendelkező tízmillióknak? Az új kormányzat első rendeletével vissza fogja vonni, mondván, túl sokba kerül az amerikaiaknak. Valószínűleg hasonló sors vár az Obama által összegzésében felsorolt „pozitív” intézkedések zömére. A most leköszönt elnök ugyanis csak két és fél évig élvezhette a törvényhozás két házának támogatását, ezért majd hat évig rendeletekkel kormányzott. Ezeket pedig különösebb gond nélkül egyik napról a másikra megszüntetheti a Trump-adminisztráció.
A másik ügy a társadalmi különbségek mérséklése, amelyben katasztrofális az eredmény. Soha nem emelte a legvagyonosabbak adóját, a világ egyik leggazdagabb befektetője, Warren Buffett a különböző legális adóelkerülések címén kevesebbel járul hozzá az Egyesült Államok költségvetéséhez, mint a titkárnője. Az elmúlt nyolc évben Amerika egy százalékát adó szupergazdagok még gazdagabbak lettek. Ma már hiába látja úgy Obama, hogy „számos család nem tudott profitálni a gazdaság megszilárdulásából”, ez a megkésett felismerések sorába tartozik. Szögezzük le, ezekkel maga is hozzájárult Donald Trump konzervatív jelölt meglepetésszerű győzelméhez, akinek csapata bámulatosan ráérzett az amerikaiak elégedetlenségére, hogy elég abból, ahogyan Washingtonból irányítják az ügyeket.
A 2008-as – az Egyesült Államok maga által gerjesztett, majd azt sikeresen exportáló – nemzetközi gazdasági válságon mára túl van Amerika: a munkanélküliség majd a felére csökkent, jelenleg 4,8 százalék, ám a gazdaság a versenyképességben ugyancsak gyengén teljesít. Ennek ára volt: Obama 5000 milliárd dollárral nagyobb deficitet hagy maga után, mint azt elődjétől átvette. A gyakorlatilag teljes foglalkoztatottságot mutató adatok látványosak, 11 millió állást hoztak létre az elmúlt években, de a növekedés továbbra is igen alacsony, 2,1 százalékon áll, ezért a szakértők szerint még ezen a területen sem lehet egyértelmű sikerről beszélni. Vannak olyan ágazatok, ahol a szülők tegnapi bére magasabb volt, mint ma a gyermekeiké. A fizetésnövekedésben az Obama-évek legjobb eredménye a tavalyi volt, 2,9 százalékkal nőttek a bérek, de előtte az amerikaiak vásárlóerejénél tetszhalott állapotot mértek.
Az elnöki búcsúban Obama határozottan büszke volt külpolitikájára: Oszama bin Laden meggyilkolására, a megegyezésre az iráni atomprogramról és az első lépések megtételére az amerikai–kubai kapcsolatokban. Tíz évvel azt követően, hogy Amerikát megtámadta az al-Kaida, sikerült likvidálniuk a vezetőjét. A történethez az is hozzátartozik, hogy Obama háromszor adta ki a parancsot Oszama pakisztáni búvóhelyének ostromára, majd háromszor vonta vissza. Határozatlanságának egyik kiemelkedő pillanata ez volt. Az iráni és kubai előrelépésre pedig valószínűleg az a sors vár, mint az Obamacare-re, az új kormányzat felül fogja vizsgálni. Aztán itt van Guantánamo, az amerikai fogolytábor felszámolásának ígérete, amely már Obama 2008-as kampányának része volt. 242 fogoly helyett az amerikai támaszponton terrorgyanúval ma már csak hatvan raboskodik, mindenféle bírósági ítélet nélkül, de mindenesetre Trump örül ennek, ő Guantánamo felfuttatásáról beszél.
Van egy ennél sokkal súlyosabb tévedése Obamának, amelyet talán még magának sem vall be. Ez a demokráciaexport, amely az arab tavasz szításával és támogatásával egész térséget taszított a polgárháborúba. Százezrek estek áldozatul annak a téves megítélésnek, hogy hatalmi játékokkal lehet majd rábírni országokat az Amerika szerinti „jó kormányzásra”. A szír és líbiai állapotok elrettentőek. Szíriában külföldről támogatott „kliensek”, megbízottak, legyenek azok kormánypártiak vagy „mérsékelt” felkelők, vívják háborújukat. Obama a semmiért, azaz a reménysugárért, amelyet hordozott, 2009-ben Nobel-békedíjban részesült. E szellemtől áthatva kivonta csapatait Irakból és Afganisztánból, ahol 8400 főt meghagyott, hogy majd védelemért hozzájuk forduljanak a jelenlegi rezsim tagjai. Nemcsak fegyverrel segítette a felkelőket Szíriában, hanem hatalmi vákuumot hozott létre, amelyet betöltött az Iszlám Állam.
Ily módon az Iszlám Állam felemelkedésében is megállapítható a felelőssége, ugyanis váltig kitartott amellett, hogy nem küld szárazföldi csapatokat a feltartóztatásukra, csak légierővel igyekezett sakkban tartani a dzsihadistákat. Csak a szír polgárháborúban eddig a halálos áldozatok száma négyszázezerhez közelít. Az izraeli–palesztin konfliktusban sem sikerült áttörést elérnie, tervezete zátonyra futott, sőt az izraeli kolóniaépítések miatt a zsidó állammal soha nem volt rosszabb a kapcsolata, mint manapság.
Az már az eredmények és kudarcok felsorolásából is látszik, hogy Obamának nem sikerült az amerikaiak által csak „szakító”-nak nevezett, újszerű megoldásokkal előálló elnöki mandátumot megvalósítania, amely valóban átrendezte volna Amerika bel- és külpolitikai viszonyait. Jó esetben kioszthatjuk rá az „átmeneti” minősítést. De több száz év után is emlékezni fognak rá: igen, ő volt az első színes bőrű elnökünk.
Ifjú nyugdíjas
Barack Obama 55 évesen akár nyugdíjba is vonulhat. Most azonban két hét alvásra vágyik – nyilatkozta egy interjúban. Az amerikai állam egy törvény szerint évi 200 ezer dollár (mintegy 58 millió forint) ellátmányt folyósít legfiatalabb nyugdíjas elnökének. Ha kialudta, kigolfozta magát, és egy-kétszer zsákolt a kosárpályán, akkor új tevékenység után kell néznie. „Ebben a korban nem könnyű nulláról indulni” – állapította meg egy amerikai humorista. És valóban, igencsak korlátozott azoknak az állásoknak a száma, amelyeket egy volt elnök elvállalhat. Talán majd felkéri – megfelelő díjazásért – egy nagy amerikai multi tiszteletbeli elnökének. Vagy nyitva áll előtte a tanári pálya, bármelyik egyetem megadná neki a jogászprofesszori címet, mint elmondta, mindig is nagyon szeretett oktatni.
De addig, ha bármilyen pénzügyi gondja adódna, tart egy alig félórás beszédet valamelyik nagy nemzetközi vállalat éves rendezvényén, és máris besöpri érte egyéves nyugdíját. Kell is a pénz. Például új lakást kell bérelni. Állítólag már megvan a bérlet. Washington felkapott, Kalorama negyedében, mintegy három kilométerre a Fehér Háztól. Havi díja a The New York Times szerint 22 ezer dollár, de ez még Obama emelt nyugdíjából sem jön ki, úgyhogy munkát kell vállalnia. A 760 négyzetméteres lakást már egy volt elnök, Bill Clinton is bérelte. A kilenc szobában, ha összehúzzák magukat, csak elfér a család, ne feledkezzünk meg a két serdült lányról, nekik kell a tér, és Obama anyósáról, aki a Fehér Házban is velük lakott! Felmerül a gyanú, hogy Obamáék nem sokáig fognak bérelt lakásban lakni. Barack csupán az eddig megjelent három könyvével 15 millió dollár bevételt hozott. A feleségtől, az 52 esztendős Michelle-től, akinek népszerűsége hihetetlen magasságokban jár, a könyvkiadók bármit megvesznek, amin ott virít a neve. A nyolc év alatt csupán a pár könyvből származó bevétele meghaladta a 20 millió dollárt. És a java csak most jön! A kiadók egymást tapossák le azért, hogy övék legyen az Obama-memoárok kiadási joga, egyes jól értesültek nyolc számjegyű összegről beszélnek, amelyet Obama besöpörhet. Talán nem kell aggódnunk a család anyagi jólétéért.
„Három dolog biztos az életben – fejtette ki Obama. – A halál, az adók és hogy Michelle nem jelölteti magát az elnöki posztra.” Pedig lehet, hogy ez utolsóban meglepetés éri Obamát. Ha a mostani választáson a felesége elindul, akkor toronymagasan megválasztották volna az Egyesült Államok elnöknőjének. És mindjárt fekete is, minden „rekord”egy helyen. Milyen szép lett volna, ha a férj ünnepélyesen átadja a hatalmat feleségének. (Volt már ilyen a történelemben.) Talán Amerikában is járja a mondás: ami késik, nem múlik.