Vízépítő mérnökként végzett a Műegyetemen. Sohasem bánta meg, hogy ezt a pályát választotta?
– Nem. A víz – amely már a görögöknél is a négy őselem egyike volt – olyan hálás szubsztancia, amellyel egy életen át érdemes foglalkozni. A vízépítő mérnök árvíz idején az aszályos időszakra készül, szárazság idején pedig a vízbőségre. Mindig van feladat, még ha időszakonként változik is. Az aszály akár éveken át tarthat, míg egy árvíz néhány hét alatt levonul. Érdekes megélni, hogy árvíz idején olyan emberek is összefognak és védekeznek az áradat ellen, akik korábban szóba sem álltak egymással.
– Önnek bejött ez a pályaválasztás, hiszen egyetemen tanszéket vezetett, most rektorként dolgozik, a közelmúltban az MTA is tagjai közé választotta. De miért legyen ma egy fiatalból mérnök, informatikus, műszaki szakember?
– Ha pragmatikusan nézzük, akkor azért, mert hatalmas a hiány műszaki szakemberekből, azaz mérnöki diplomával könnyű elhelyezkedni. A kormány nagyon komoly állami ösztöndíjrendszerrel támogatja az ilyen pályát választókat. Bármennyire hisszük is azt, hogy rengeteget fejlődtünk az elmúlt két és fél évtizedben, továbbra is számos építenivaló van. És olyan feladatokra is készülni kell, amelyekre korábban nem – például az éghajlatváltozás hatalmas terhet ró az emberiségre, amelyet műszaki szakemberek nélkül nem oldhat meg. A megannyi feladat nagyszámú, jól felkészült mérnököt igényel. A Műegyetemen azt éljük meg, hogy friss diplomásainkat lábon elviszik, mert mérnökeink képesek gyorsan alkalmazkodni az ipar változó igényeihez.
– Huszonkétezer informatikus hiányzik a hazai piacról. Miért nem képeznek elég szakembert, vagy másként fogalmazva: egy ilyen hatalmas intézmény képes-e rugalmasan reagálni a gyorsan változó környezetre?
– Rendületlenül folyó kutatási projektjeinken keresztül a legkorszerűbb ismeretek jelennek meg tananyagainkban. A trendeket követjük, a trendek egy részét magunk határozzuk meg. Az egyetemre érkező hallgatók tudásával ellenben gond van. A középiskolák nyilván nagyon sokat tesznek azért, hogy minél felkészültebb hallgatók kerüljenek a kezeink közé, de nem elég hatékony a munkájuk. Lehet, hogy ez nem csak az ő hibájuk. Rohanó világban élünk, a verbális kommunikáció helyére a virtuális térben való kommunikáció lép, amely szintén fontos, de az infokommunikációs világban is szót kell értenünk egymással. Ez nehezen megy. Idén alapképzésre közel hatszáz informatikushallgatót vettünk fel, de éppen ezen a téren vagyunk gondban. Az informatikai kar vezetői állítják, maguk sem tudják, hogy három–öt év múlva hol tart az informatika. Szinte önállósodott a fejlődés, néha öngerjesztően túl is szalad.
Őszintén: tényleg elemi szükségleteket elégítenek ki az okostelefonok? Nem éljük meg nemegyszer teherként az okoseszközök legújabb szolgáltatásait? Másik példaként: napjaink egyik fontos kutatási iránya az önjáró járművekhez kötődik. De például ön úgy kelt fel ma reggel, hogy az utazás élményét – előzés, sebességváltás, kanyarodás – átengedi a mesterséges intelligenciának? Ez olyan lehetőség, kínálat az informatika részéről, amelyhez nekünk, az emberiségnek kell felnőni. Nem valódi szükségletet elégít ki, hanem inkább szükségletet teremt. Az önjáró gépjármű is öngerjesztő folyamat eredménye – ezzel együtt rendkívül fontos téma, mert aki most autonóm járművet fejleszt, öt-tíz év múlva piacvezető lehet, ráadásul addigra a tudati szükségletek is megérnek.
– Idén mérnökinformatikus-képzésre 370, gépészmérnökire 380 ponttal is bekerülhetett valaki a Műegyetemre. Az alacsony pontszám logikus következménye, hogy az egyetemre felvett hallgatók negyven százaléka lemorzsolódik, mert nem tudja teljesíteni a követelményeket. Ilyen helyzetben olyan véleményt is hallani, hogy hasznos lenne az egyetemi felvételi visszaállítása. Elképzelhetőnek tart ilyen lépést?
– Azért hadd jegyezzem meg, hogy a felvett elsősök átlagpontszáma idén meghaladta a 415 pontot. Az egyetemi felvételi rendszer visszaállítását igen alapos előkészítés, szervezés után lehetne bevezetni, hogy tényleg lássuk, kiket veszünk fel, hogy időben szólhassunk, ha valakiről azt érezzük, nem erre a pályára és nem ebbe az intézménybe való. Ne vesztegessenek el éveket ezek a fiatalok, hanem esetleg idejében más irányba kanyarodva az ottani követelményeket teljesíteni tudják. Jelenleg ilyen volumenű változtatásra nem állnak rendelkezésre a feltételek, és ilyen döntést nem is a Műegyetemnek kell meghozni. Amit mi megtehetünk, hogy különböző technikákat alakítunk ki, amelyekkel a kívánt szintre hozhatjuk fel a diákokat, így csökkentve a lemorzsolódást. Akikben van „csíra”, azoknak minden segítséget megadunk a benn maradásra, hogy maguk kapaszkodjanak ki a gödörből, és nagyobb utazási sebességre kapcsolva becsülettel megalapozott, jó minőségű diplomát kapjanak. A folyamat hosszú lesz.
– Öt éve kutatóegyetemi címmel rendelkezik a Műegyetem, az elmúlt egy-két év felsőoktatási átalakításai, szakmegszüntetései gyakorlatilag érintetlenül hagyták az intézményt. Minek köszönhető ez?
– A műszaki tudományokban bennünket tekintenek hazai zászlóshajónak. Ezzel a szereppel sohasem akartunk visszaélni, de mindig is akartunk vele élni. Ha a jól bejáratott és eredményes rendszerhez hozzányúlunk, a következmények beláthatatlanok. Elitképző egyetemként gondolunk magunkra, ahol a hallgatók átlagosan öt százaléka kiugró tehetség. A tehetséggondozás a Műegyetem rendületlen feladata, a kiválókkal külön foglalkozunk. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a mérnöki pálya így kiképzett marsalljai mérnökhadtest nélkül semmit sem érnek. Ezek egymást feltételezik. A kiválóság elsősorban a tudományos diákköri munkában nyilvánulhat meg. Hogy ebben sikeresek vagyunk, azt az országos tudományos diákköri konferenciákról elhozott megannyi dobogós helyezés bizonyítja.
– Nekünk már nem a hazai, hanem a külföldi egyetemekkel kell versenyeznünk, hazánknak és a szomszédos országoknak is felkínáljuk tudásunkat – mondta nem sokkal a beiktatása után. Valamennyi képzési szintet figyelembe véve több mint húszezer diák tanul a Műegyetemen, ebben a külföldiek aránya csaknem hat százalék. Mit kínál az intézmény, hogy a külföldiek ezt az egyetemet válasszák?
– Több mint két évtizede képzési programunk túlnyomó részét angol nyelven is kínáljuk.
Az európai uniós hallgatócsere-program, illetve a kormányzati kezdeményezésre közelmúltban született Stipendium Hungaricum program is ezt a célt szolgálja, teljes képzésre kiterjedő ösztöndíjat kínálva harmadik országbeli diákoknak. Ezeknek a programoknak köszönhetően a külföldi hallgatók megfelelő anyagi körülmények között tanulhatnak. Hadd legyek kíméletlenül őszinte: a jég hátán sodródva még a Műegyetem sem vonzó helyszín a külföldi egyetemisták számára, de budapesti intézményként, a főváros nyújtotta feltételek között igenis az. A tudást tőlünk kapják, az élményeket a magyar fővárostól. A kettő együtt ütőképes.
– A matematikában legjobb eredményeket elérő középiskolások zöme külföldön jár egyetemre. Mi a helyzet a mérnöki vonalon?
– Ismerem a problémát, mint ahogy magam is hallottam olyan fejvadász cégekről, amelyek a magyar agyexportból élnek. Ez a jelenség bennünket egyelőre a mesterképzésben érint. Alapképzés után a legjobb hallgatóink számára megjelenik a nemzetközi kínálat: kecsegtető karrier, vonzónak tűnő anyagi feltételek. Én akkor támogatom a külföldi képzést, ha az adott hallgató olyan különleges tudásra tehet szert, amelyet itthon nem kaphat meg. Menjen, de jöjjön vissza! Az én ideám egy dinamikus létszám. Egyetemünkre szűkítve: az adott tanszéki közösség – fiatal tanszéki oktatók, doktoranduszok, de beleértve az oda kötődő hallgatókat is – akár egyharmada is egyszerre lehet külföldön, de ez a tartózkodás véges idejű legyen, és dinamikusan cserélődjenek a személyek! Illetve az érintett lássa, hogy az ott szerzett ismeret hazai hasznosulásában ő szakmailag, erkölcsileg miként lehet érdekelt! Nem igazán értem meg azokat, akik nem látják, hogy milyen hatalmas lehetőségeket kínál ez az intézmény. Oktatóink tudása iránt olyan erős a hazai ipar kereslete, hogy igen szép fizetéskiegészítés jöhet ebből az irányból. Nem elhanyagolható szempont az a miliő sem, amelyet ezek a történelmi falak, a több száz éves hagyományok nyújtanak. Én meghatározóan ennek köszönhetem tehetségem akadémiai tagságot és rektorságot hozó kibontakozását. A Műegyetem jó szélben zászlóshajó, szélcsendben menedékhely – ennél szemléletesebben nem tudom megfogalmazni ennek az intézménynek a nagyszerűségét.
– „Csapat kell, csapatstratégia és jó végrehajtás” – ezt ugyancsak ön mondta. Hogyan áll ezekkel a célokkal?
– Kicsit késésben vagyunk a rektori kabinet általam elképzelt, új struktúrájú felállításával, de haladunk. Az egyetem központi, összegyetemi stratégiát létrehozó és gondozó egységének átszervezése az előrevezető utat ígéri, ezt szolgálja az intézmény múlt év végére létrehozott tudományos tanácsa is. Külső pénzügyi források tekintetében örömömre szolgál, hogy mostanra a közép-magyarországi régió is pályázhat brüsszeli pénzekre. Bízom magunkban, hiszen a korábbi támogatási ciklusban a Műegyetem volt a legsikeresebb intézmény Közép-Európában – 113 konzorciumban voltunk tagok. Az unió kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját 2014–2020 között meghatározó Horizon 2020 programnak már most tucatnyi konzorciumában dolgozunk. Rektorként örömmel tapasztalom, hogy keresett partner vagyunk. Ha úgymond hátradőlnénk a műbőr fotelben, akkor is történne valami, de nem dőlünk hátra, hanem aktívan pályázunk. A lépéshátrány ugyanis nem az én pályám. A lépéstartás sem rossz, de lépéselőnyben célszerű az életet élni. Az utóbbihoz kellenek a jó, elhivatott kollégák, az információáramlás, a jó kommunikáció és a jó hallgatók, akik motiválják oktatóinkat, hogy az egész rendszer időről időre megújulhasson.