2018. január 17., szerda, Antal, Antónia napja
Lugas, Rezeda
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/a-tabani-2591623/
Rezeda Kázmér utazásai 

A Tabáni

Este megyek a Tabániba – gondolta Rezeda Kázmér, és azért gondolta ezt, mert este ment a Tabániba. Elég öreg volt már ahhoz, hogy olykor egészen közvetlen, ok-okozati összefüggés legyen gondolatai és cselekedetei között.

Emberemlékezet óta járt a Tabániba, ami alatt a Tabáni Gösser söröző értendő Budán, az Attila úton, szemben azzal a nagy, üres, zöld területtel, amelyet ma Tabánnak neveznek, és amelyet régen is Tabánnak neveztek.

Ám régen minden más volt. Esetleg, más szemszögből nézve, régen is ugyanolyan volt minden. Régen például volt egy Márai Sándor, aki mikor még nem volt régi, ilyesmiket írt: „Éjjel Virág Benedek verseit olvasom. Szomszédok voltunk a Krisztinavárosban, csak ő 200 évvel elébb költözött oda, a Szarvas térre. Verseit a felfedező örömével olvasom. Papköltő volt, színésziesség nélkül, mécslászlós ripacskodás nélkül. Jólesik éjfélkor a Csendes-óceán partján szót váltani a szomszéddal.”

Ilyesmiket olvasva mindig felmerült Rezeda Kázmérban, hogy vajon nincs-e minden egészen másképpen, például azzal kapcsolatban, hogy ki és mi a régi.

Vagyis Márai mindig régi volt-e, akkor is, amikor élt, vagy soha nem régi, és régi-e Virág Benedek, aki egyebek mellett ezt írta: „Oh Phillis! nemigen gyakorta járnak / Már a csintalan ifjak ablakodra, / Víg dalt zengnek ugyan, de bánatodra: / »Alszol Philis? Aludj«. S magadra zárnak”, s ráadásul azt a címet adta neki, hogy Hangzatka hendecasyllabusokban, ami azért eléggé réginek hangzik, de lehet, hogy vannak, akik eleve réginek születnek, és csak előkelő vendégként járnak-kelnek saját korukban, s vannak, akik menthetetlenül és otthonosan jelen idejűek minden pillanatban?

– Mindenesetre Márai pedig az én szomszédom, és nekem is jólesik beszélni vele – gondolta még Rezeda Kázmér –, amúgy pedig a hendecasyllabus tizenegy szótagos verssor, képlete X X – U U – U – U – –, és azért kezdődik azzal a csúnya XX-szel, mert a kezdés rövid is meg hosszú szótag is lehet.

– Jó tudni az ilyesmit – tette hozzá Rezeda Kázmér, pedig tudta, hogy nem is, vagyis, hogy mégis…

S ebben rejlett a titok, amiért Rezeda Kázmér emberemlékezet óta a Tabáni Gösserbe járt. A Tabániban minden megbízhatóan ugyanolyan volt. A tulaj minden alkalommal megköszönte a vendégnek, hogy „szerény büféjét választotta”, igaz, ez csak a törzsvendégnek járt ki, aki hálából is és szívből is kacagott a tréfán.

Aztán a Tabániban még Virág Benedek idejéből ott felejtődött egy pincér, akinek végtelenül bizalomgerjesztő ősz haja és ősz bajusza volt, tiszta, becsületes, mindig mosolygó szeme, s aki tökéletes bizonyossággal kelt át a keskeny pallón, mely a kellemes barátságosságot a bizalmaskodástól elválasztotta.

Ezért járt a Tabániba Rezeda Kázmér, és a saalbachi májgombóclevesért. Ez volt a Tabáni egyik nagy attrakciója, akkora májgombóccal, mint egy felnőtt férfi ökle, ám puha és omlós, mint egy szűzleányka ajka, és mindig sok-sok apróra vágott, fiatal hagyma borította a leves felszínét, mint egy zöld bársony a változtathatatlanság soha sem háborgó, szelíd tengerén.

A tulaj egyszer levette az étlapról, de akkor lázadás tört ki, és a törzsvendégek – közöttük Rezeda Kázmér – bojkottal, a bejárat eltorlaszolásával, a vérmesebbek pedig veréssel fenyegetőztek, úgyhogy alig egy hét után minden visszatért a régi kerékvágásba.

És ott volt a csirkecombfilé pirével meg őszibarackbefőttel. Ebben az volt a jó, hogy a csirke tanyasi, a piré krumpliból készült, a befőtt meg házi volt. Ritka ám az ilyesmi a mai Budapesten! És még azt is tudták a Tabániban, hogy csirkecomb esetén a felsőcomb az igazi!

A tatárt pedig kérhette a vendég bekeverve, és helyesen tette, ha úgy kérte, mert valahol, a Tabáni konyhájának mélyén ott kellett éljen a Minden Tatárok Atyja, és az keverte a nyers húst össze a fűszerszámokkal, ugyanis a Tabániban egyszerűen tökéletes volt a tatár, és kész.

Miképpen tökéletes volt még a gulyásleves, a kacsamáj, a libamáj, és – kapaszkodjanak meg! – a Tabániban rántott borjúlábat is felszolgáltak, szintúgy tökéleteset, a tartárt pedig helyben készítették, és soha, de soha nem akarták valami üveges rémséggel helyettesíteni.

A túrógombóc, ó, a túrógombóc, hát az pedig… Szuperlatívusz… elmorzsolt könnycseppek a szem sarkában… no és persze porcukor. És jó sört csapoltak a Tabáni Gösserben, meglepő módon Gössert, semmi fakszni, csak jéghideg csapolt sör, párás pohárban, és ha pikolót kért az ember, azon sem akadt fenn senki.

Ezért járt Rezeda Kázmér a Tabániba, semmi egyébért. Emberemlékezet óta.

Ment Rezeda Kázmér, ment gyalog az Attila úton a Mikó utca felől, és elbeszélgetett szomszédjával, Máraival: „A Tabán egy napon eltűnt; maradt helyette egy szép park és a Bethlen-udvar, mindenki legnagyobb csodálkozására s intő példaként, hogy nem jó túlzott sietséggel a változó idő elé építeni. A budai utcák viskói és szerény, múlt század végi, sok anyag- és helypazarlással épített bérházai között, mintha a holdból estek volna le, sima homlokzatú, a nyugati új építőművészetet helyenként szerencsétlenül és különösebb ötletesség nélkül utánzó, gyakran rikító és ízléstelen bérpaloták tolakodtak. Buda megtelt új stílussal, e különös kísérlettel, amely talán szociálisabb, emberségesebb szándékú, mint volt a régi építkezés; de éppen Budához nem illett.”

– Bauhaus… – tette hozzá Rezeda Kázmér –, és akkor itt van még a Dózsa-szobor is!

Csodálta Dózsát Rezeda Kázmér az iszonyatos haláláért, de nem volt híve annak, amit életében tett.

– Meg aztán, ha már Dózsa-szobor, akkor a Szervátiuszé, odafent a Galériában!

Így beszélgetett Rezeda Kázmér a régi szomszéddal, a Tabáni felé menet.

Karácsonyi vacsorára ment Rezeda Kázmér a Tabániba. A gimnáziumi osztályával.

– 1977-ben kezdtük a gimnáziumot, és még nincsen halottunk – gondolta Rezeda Kázmér, és ezen el is csodálkozott. – Ötszáz év alatt, amennyi eltelt, már legalább a férfiak tíz százaléka halott kellene legyen – gondolta, és hálásan elmosolyodott.

– Legyen a mindannyiunk élete a karácsonyi ajándék az idén – mondta magában Rezeda Kázmér, aztán kimondta hangosan is, úgy magának, és a szigorú Dózsa György mintha integetett volna egy kicsit a buzogányával.

De lehet, csak egy angyal repült arrafelé, ki pohár sörre igyekezett a Tabániba.

Kiemelt

Sztárok a Nappaliban

A január eleji, idén harmadszorra megrendezett program során több mint száz pécsi együttes lepi el a belvárosi kocsmákat és szórakozóhelyeket.

Poszt-trauma

Űrhajóval még nem jöttek

A bevándorlás egy álprobléma.

A király meztelen!

A szakáll nem elég.

Az áruházlánc ismét felháborító dolgot tett

Ezekkel a keresztekkel csak a baj van.

Pink

A férfimezőny jelentős része babának öltözött.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!