2017. december 14., csütörtök, Szilárda napja
Lugas, Lugas Helyzetkép
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/a-remenyseg-kemenye-2513908/

A reménység kéménye

Betyárhistóriák – Bűnözők a XXI. századi bulvár sztárgyárában
A bűnözők esetenkénti társadalmi népszerűsége egyáltalán nem új jelenség. Több oka is lehet, ha a közösség szabályaival nyíltan szembeszálló lator sokak számára szimpatikus lesz. Jelezheti a közösség erkölcsi tudatának problémáit, de a bulvármédia hatalmát is.

Számítani lehetett arra, hogy nem csupán a kétezres évek elején vált ki felháborodást a posta- és bankrablásaival hírhedtté váló Ambrus Attila bulvársajtónak köszönhető átlényegülése népmesei hőssé és popikonná. Ugyanezek az indulatok kísérik a róla szóló film bemutatását is, hiszen sokan tartják teljes erkölcsi képtelenségnek, hogy a kisebbségi sorból érkezett, Magyarországon szerencsét próbáló bűnöző ifjak és aggok példaképévé vált, nem kis mértékben a bulvársajtó és a kereskedelmi televíziózás alternatív világlátásának – és a kilencvenes évek sajátos magyar rögvalóságának – „eredményeként”.

Ez a morális abszurdum egyébként Woody­ Allen 1969-es Fogd a pénzt, és fuss című vígjátékából lehet ismerős. A filmben a körözött személy szomszédja elragadtatva nyilatkozik a televíziónak a menő bűnözősztárról, aki tökéletesen megjátszotta magát, és mindenkivel elhitette, hogy csak egy kis mitugrász. Holott csavaros eszű, nagyszerű és népszerű rabló.

Bár Ambrus Attila történetét előszeretettel hasonlítják a hazai betyárromantikához, ez a párhuzam meglehetősen sántít, és a történet abszurd átlényegülése sokkal inkább emlékeztet az amerikai vígjátéki előképre, mint a hazai, XVIII–XIX. századi történeti és irodalomtörténeti előzményekre. Ugyanis a kétszáz évvel ezelőtti ponyva közel sem volt olyan megengedő az erkölcsi kihágásokkal kapcsolatban, mint amilyen a XXI. századi bulvár.

Az 1787-ben megjelent Gyilkos asszonyról című pozsonyi versezet például, amelyik illusztrált ponyvaröplapként terjedt a térségben, egyáltalán nem rejti véka alá véleményét a buja szenvedélytől fűtött családirtó nővel szemben, akit nem halálra, hanem életfogytig tartó, bilincsekben töltendő és botozással – százötven pálcával – súlyosbított tömlöcre ítéltek. Ezt a büntetést egyébként aligha élte évekkel túl a szüleit, gyermekét és férjét megölő bűnös asszony.

Fotó: MTI–Balázs Attila

Ambrus Attila agyagozik a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön műhelyében

Angyal Bandi históriája viszont még a primitív osztályharcos párhuzamba sem illik bele. Ónody András ugyanis nem a társadalom kisemmizettjeként akart elégtételt venni, és önhatalmúlag igazságot tenni. A ponyva főhőse történelmi személy volt, valószínűleg kisnemesi származású, és bár verses történeteiből sok pozitív tulajdonságot olvashatott ki a korabeli bulvárfogyasztó, bűnhődésével szemben nemigen tapasztalhatunk részvétre utaló jeleket. Ónody nevét egyébként csodálatos, csaknem minden nőt magával ragadó szépsége miatt változtatták Angyallá.

Ám a társadalom kivetettjeinek életét választó, betyárrá lett kisnemes az Alföldön rossz társaságba keveredett, lókötővé vált, és nem kerülhette el az igazságszolgáltatást. Megkötözték, és tömlöcbe vetették. A róla szóló korabeli versek azonban sem igazságosztói szerepéről nem írnak, sem sorsa fölött nem sajnálkoznak. Az Alföldre menendő Angyal Bandi nótája című versben inkább tényszerűen megállapítják, hogy egy icce víz és egy font kenyér lesz a fejadagja, lábára és kezére 33 fontos vasat raknak. Ahogyan a többi betyár históriájában is inkább a szerelmi szál tragikus, nem az elkerülhetetlen büntetés, amelyet a zsiványok méltán szenvedtek.

Vagy tragikusak a kivégzésre várók saját nótái. Ilyen szövegek ugyan csak kéziratban maradtak fönn, mégis sokan hallhatták és ismerhették. Alighanem ezeket az énekeket csak­ugyan előadták akasztás előtt, okulásként a látványosságra gyülekezők számára. Körülbelül úgy, ahogyan a legutóbbi időkig sokfelé divatban volt faluhelyen temetéskor az elhunyt nevében, a halott életének és érdemeinek említésével egyszerű párrímes költeményt énekelni.

De lehet más forrása is az ítélet és a népballadák között álló különös műfajnak, ugyanis a középkorban elő-előfordult, hogy a kivégzésre szántak maguk mondtak erkölcsnemesítő beszédet a bámész sokaságnak. Az ítélet kihirdetését rendszerint a végrehajtás követte, majd a halál beállta után még a XVIII–XIX. században is elhangzott a lelki vigasztalást nyújtó lelkésztől az erkölcsi tanulságot összefoglaló beszéd. A XIV–XV. században azonban jó néhány feljegyzés van arról, hogy a halálra szánt, de bűneit valóban megbánó latrok nagy hatású, jól kidolgozott szónoklattal szólították meg a nézőket, s céljuk nem a szánalom felkeltése volt, hanem az erkölcsi nemesítés; mások visszatartása a bűntől.

Ha a ponyvairodalomból ismert betyárhistóriák alakjai nem is lettek okvetlenül valamennyien népi hőssé, a kriminalisztika történeté-ben számtalan olyan eset ismert, amikor a bűnöző valódi „sztárrá” vált; a társadalom többé-kevésbé egységes rokonszenve kísérte tevékenységüket, amit az irodalom is megörökített. Jack Sheppard a XVIII. század Angliájában foglalkozott lopással, rablással, betöréssel, egy ideig Elisabeth Lyon nevű, zsebmetszésre szakosodott szeretője segítségével.

Sheppard a maga korában szokatlan hírnevét az Edgworth Bess becenevű hölgy kiszabadításával szerezte, akit aztán az ismertségtől megrészegülve hamarosan elhagyott. A sors azonban úgy hozta, hogy rövid idő elteltével mindketten ugyanannak a fogháznak lettek lakói, s a nem kellőképpen védett New Prisonból együttes erővel sikerült megszökniük. Módszerük klasszikusnak nevezhető: becsempészett ráspoly és összekötözött lepedő segítette őket. A kiszabadult bűnöző azonban ismét rendőrkézre került, és halálra ítélték.

Ezúttal Bess segített neki megszökni, a siralomházba szerszámokat vitt, és Sheppard feszítővassal kitágította a vasrácsot, majd női ruhában kisétált a börtön kapuján. Ezzel azonban nem értek véget megpróbáltatásai, mert a rendőrség hajtóvadászatot indított a leleményes bűnöző ellen, akit hamarosan sikerült újból elkapniuk. S mivel szökési képességei immár mindenki számára ismertek voltak, ezúttal mindkét lábát a börtön padlójának súlyos kőkockájához láncolták, s kezét is megbilincselték.

Sheppard azonban egy óvatlan pillanatban fölvett egy rozsdás vasszöget a földről, s ennek segítségével harmadszor is kereket oldott. Szökése egészen emberfeletti volt: a láncokat nem tudta eltávolítani a lábáról, ezért az övébe akasztotta, és a kandalló kéményén keresztül fölmászott a börtön felsőbb szintjére, ahol számtalan ajtó feltörése és felfeszítése után kiért a börtön tetejére. A vakmerő bűnöző, miután a láncoktól is megszabadult, színlelt bocsánatkérő levelet írt a börtön vezetőjének a búcsú nélküli távozás miatt…

Vesztét végül nagyzoló életmódja okozta: először koldusruhában kirabolt egy zálogházat, majd gazdag dendinek öltözött. Ám a magát előkelő úrnak maszkírozó rabló valódi kilétét egy éjszakai italozás során felismerte a csapos, és a részegsége miatt ellenállásra nem képes Sheppardot ismét börtönbe zárták, majd 1724-ben felakasztották.

Sheppard a XVIII. századi London népmesei hőse lett, s életének kalandos történetét hamarosan számtalan irodalmi mű örökítette meg. Különösen érdekes, hogy a drámairodalom és a próza mellett allegorikus históriája templomi prédikációba is bekerült. Ráth-Végh István szerint egy külvárosi templom szónoka számára a valószerűtlen szabadulástörténetek erkölcsi tanítássá szelídültek: „Keresztény híveim! Micsoda szégyen, hogy mi nem merjük megtenni lelki üdvösségünk érdekében azt, amit ő halandó testének megmentéséért tett. Rajta! Cselekedjetek ti is úgy: nyissátok fel szívetek lakatját a bűnbánat szögével – zúzzátok szét a bűnös szenvedélyek bilincseit, kússzatok fel a reménység kéményén…”, és így tovább.

Ráth-Végh számára persze furcsa volt az aktualizálás, de a középkori és kora újkori prédikációirodalomban egyáltalán nem példátlan a korabeli vagy régebbi történések – olykor emlékezetes bűnesetek – felemlegetése. Temesvári Pelbárt, a késő középkor legismertebb magyar hitszónoka egyik szentbeszédében például egészen pontosan megjelöli a példázat szereplőit, akik a közelmúlt valóságos alakjai voltak.

Nővérekről beszél, akik 1495-ben a pestisjárvány áldozatai lettek Esztergomban. Haláluk előtt meggyóntak. Egyikőjük azonban elhallgatta egy fontos vétkét. A rossz gyónást tevő leány egy órával később halt meg, és anyjuknak elmondta a látomását: nővére üdvözült, az ő lelkéért azonban fekete hollók képében ördögök gyülekeznek.

Fotó: MTI/AP/George Brich

Los Angeles, 2017. november 20.
Az 1970. december 21-i képen Charles Manson amerikai sorozatgyilkost (k) kihallgatásra viszik egy Los Angeles-i bíróságon. Manson 2017. november 19-én 83 éves korában elhunyt a kaliforniai Kern megye egyik kórházában. Az intézet szerint természetes halált halt.

A közelmúltban elhunyt Charles Milles Manson nevű amerikai sorozatgyilkos popkulturális története jelentős mértékben eltér minden korábbi „sztárbűnözőétől”. A homlokára horogkeresztet tetováltató pszichopata szektavezér ugyanis a bűn és a gonosz metaforájává vált, népszerűségét nem bármiféle jó cselekedetének, szociális érzékének, igazságérzetének köszönhette, hanem kíméletlenségének. Manson többek között olyan gyilkosságokért lett közellenség, mint a nyolc és fél hónapos terhes Sharon Tate színésznőnek, Roman Polanski feleségének 1969-es meggyilkoltatása.

Őrült volt, aki Jézus és a sátán megtestesülésének tartotta magát, és a hatvanas évek hippikultúrájának világát felhasználva főként fiatal lányokból álló követőket talált magának. Egy nagy, egész Amerikát porba döntő etnikai konfliktusra készült, amelynek hamaros kirobbanására a The Beatles munkásságában vélt bizonyítékot találni. Megdöbbentő módon a nem különösebben tehetséges zenész, aki börtönbüntetése alatt tanult gitározni, sikeres és sok feldolgozást megért poplemezeket készített szektájának tagjaival.

Manson figurája az amerikai popkultúra része lett. Történetét film dolgozta fel, alakja rajzfilmfiguraként bukkant fel a South Parkban, Brian Hugh Warner pedig puszta polgárpukkasztásból művésznévként használja a sorozatgyilkos felbujtó és Marilyn Monroe nevének ötvözetét: ő Marilyn Manson, s ugyanígy neveztetik együttese is.

Bizarr, az európai kultúrától jelentős mértékben eltérő jelenség Charles Milles Manson hidegvérű felbujtó népszerűsége, s csak reménykedni lehet abban, hogy a destrukció nem a társadalom morális átalakulásának tünete, hanem csak pillanatnyi tévedés.

Kiemelt

Boldogságügyi miniszter

Időről időre megjelennek boldogságindexek, amelyek a különböző országok közt állítanak fel rangsort, hogy hol boldogabbak, hol szomorúbbak az emberek. Mi ez utóbbiak közt szereplünk.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!