2018. január 17., szerda, Antal, Antónia napja
Lugas, Lugas Publicisztika
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/a-piros-pad-2609668/

A piros pad

Miért akarok én gyereket? Esetleg gyerekeket? Isten akarok lenni? Saját képemre akarom teremteni a világot? Vagy csak úgy. Megszokásból…

Így kezdődik a legutolsó, immár tizenegy éve megjelent, Gyerekgyár című regényem.

Most tizennégy évesek az ikreim.

Lombikbébik.

Mondhatnánk azt, szeplőtlenül fogantak, legalábbis én nem értem az asszony testéhez.

A Jóisten, a tudomány, a szerelem, az akarat, és valljuk be, a szerencse gyermekei is ők.

Érdeklődve olvastam a nyár végén fellángoló lombikbébivitának az egyházi, tudományos pró és kontra újságírói megnyilvánulásait. Steril és meddő vitának tartottam.

Egy dolgot, talán a legfontosabbat, hiányoltam. Maguk az ügyben érintettek, és nemcsak a nők, hanem a lombikpapák, nem szólaltak meg. Pedig tudnánk mit mondani szenvedélyről, akaratról, hitről, örömről és keserűségről, boldogságról és tragédiáról. Mivel személyesen is érintett vagyok, lombikikrek apja, egy lányé és egy fiúé, szeretném a mi történetünket elmondani.

Egy piros padon tudtam meg, hogy ikreim lesznek.

Túl voltam már a harmincötön, amit ki lehetett élni a világból, kiéltem (a drogon kívül), szerelmek, csalódások, egy viharosan gyors és szenvedélyes házasság, sportos és írói sikerek, vegyszermérgezés, ömlött a vér és az epe belőlem, a vörösiszap és a sárga irigység az élők iránt, egyszer a szívem is megállt, már nem vert vissza, gondoltam, ideje rálépni a fékre. Megtaláltam az igazit. És hát gyereket akartam.

Egy kicsi, pufók bubát. Próbálkoztunk sokszor.

Nem sikerült.

Nem tudtuk, ki miatt.

Ilyenkor szoktak a párkapcsolatok szétmenni. Jönnek az egymásra mutogatások. Te meddő vagy, mondja a férfi. Te magvaszakadt vagy, kihalsz, mint az Árpád-ház, mondja a nő. Mi nem mondtunk semmit. Elmentünk a János-kórházba, a budai meddőségi klinikára. Még a vér is megfagyott bennem. Mit keresek én egy meddőségi klinikán?

Beléptünk az ajtón kéz a kézben. És csalódtam. Csalódtam magamban, mert rájöttem, hogy előítéletes vagyok. Hogy a lombikprogramot valami bűnnek fogtam fel, nem pedig az élet, egy új élet esélyének. Olyan volt, mintha egy szálloda halljába léptem volna be. A váróban plüssfotelek és asztalok, a falon duruzsolt a plazmatévé, a recepció előtt hatalmas sor, mind gyerekre vártak, és a falon egy térkép.

Egy térkép, amely végképp eloszlatta az előítéleteimet, és megadta a hitet, a bizonyosságot. Egy Nagy-Magyarország-térkép volt, apró arcocskákkal. Apró gyerekfényképekkel, akik mind itt születtek. Mosolygó, fintorgó, kacagó, duzzogó istenbáránykáival. Egy darabig színes rajzszögekkel álmodtam.

Budapest agyon volt szurkálva, de voltak ott pozsonyi, ceglédi, muhi, mohácsi gyerekek is, és nyilak jelezték, honnan jöttek még ide. Ausztráliából, Argentínából, Új-Zélandról, Izlandról, Torontóból…, nem sorolom tovább. Akkor jöttem rá, hogy egy gyerekgyárban vagyok.

Tíz napig nem lehet ejakulációja, mondta a professzor, akit én csak a Nagy Ősz Istennek hívtam, neki nem lehetett gyermeke, talán azért kezdett el a teremtéssel foglalkozni.

Tíz nap testi interregnumom régen volt, de a leendő gyerekem miatt be kellett tartanom. Leautóztam a nyaralónkba, egy Miskolc melletti bányatóhoz, Emmybe. Késő tavasz volt, ébredezett a vidék. Kinyitották a házakat, készültek a nagyüzemre a kerthelyiségek, a tóparti sétányon a városból kiszökő családok sétáltak, néhányan már a vízbe is bemerészkedtek.

Gyűlöltem mindenkit, akinek gyereke volt, és azt kívántam, hogy nemsokára legyen, aki engem is gyűlöl. Volt egy harkályom, Bélának neveztem el, a villanypóznámon lakott, reggel ötkor kezdte el rágni a fát, azt hallottam ki a kopácsolásából, hogy mag-va-szakadt. Mag-va-szakadt. Vittem neki almát, és visszakopogtam. A-pa-leszek. A-pa-leszek. Abbahagyta a kopogást. Úgy vettem észre, bólogatott, és röhögve elrepült.

Elég spermája van, de satnyák.

A Nagy Ősz Isten szavai csengtek a fülemben, miközben villamosoztunk haza a négyes-hatoson. Még egy hét interregnum várt rám. A feleségemre meg két műtét.

Egy kivétel és egy betétel. Morbidnak hangzik, de ha emberéletről, emberéletekről van szó, nincs helye morbiditásnak. Csak az élet lehetőségének.

Azon gondolkodtam a nyár végén, hogyan nyilatkozhatnak a katolikus papok a gyerekvállalásról, akikre a cölibátus vonatkozik még mindig, kétezer éve. Volt-e bennük valaha is gyerekvágy? Hagyjuk most itt a Szűz Mária, József, Kisjézus betlehemi háromszöget, az élet szentsége, a teremtés fontosabb-e, vagy az a pislogó, csipás szem, amely az anyaméhből kijőve, ordítva rád néz?

Szerényi Gábor rajza

Debrecenben születtem, a kálvinista Rómában, katolikusnak kereszteltek. Kevesen tudják, hogy a pártállam és a velük együttműködő egyházak között volt egy egyezség, hány gyereket lehet Debrecenben katolikusnak keresztelni.

Én megúsztam, január 22-én születtem, beleestem a kvótába. Viszont azt soha nem tudtam, hogy milyen egy pislogó, csipás, ordító szem, amelyik éppen a napvilágra bukkan. Azt meg végképp nem, hogy milyen két kisgyerek ordító arca.

A piros padon várlak, mondta a telefonba a feleségem.

De mi van ? – kérdeztem szinte őrjöngve.

Majd megtudod, mondta, várlak.

Hosszabb utat régen tettem meg, mint ahogy a Moszkva tér felé mentem a villamoson, pedig utaztam már összepréselve a peronon Berlintől Prágáig, Bad Schandaunál a vámőr szemében tükröződtem hajnalig, de most a Margit-szigetnél dugult be a forgalom. Leszálltam, és futottam a János-kórházig.

Három piros pad van a kórház előtt. Mind a hármon ült egy nő. Ugyanolyan tavaszi kabátban, ugyanúgy borzolta a hajukat a szél.

Ugyanolyan szép fenekük volt. Írtam már könyvet Élni három nővel címmel, de most csak az enyémet akartam. Megtaláltam. Ott ült, és

apró könnycseppek gurulgattak az arcán. Leültem mellé, és ittam a könnyeit.

Ikrek.

Minden megaláztatásom elszállt abban a pillanatban. Mert kevesen tudják, hogy egy papának is vannak fájdalmai. A legnagyobb, hogy magára marad. Nincs mellette a nő, a leendő anya, akit szeret.

Nagyon sterilen így írnám le a fogantatást. Amikor a nőnek érett petesejtje lesz, azt leszívják, és egy lombikba rakják. Ugyanakkor a férfinak be kell mennie egy körülbelül 2 × 2-es fülkébe, amelyben van egy fotelágy, egy mosdó, egy tükör és egy átadóablak meg egy pipetta és egy csengő. És nagyon sok pornóújság. Mintát kell szolgáltatnia. Vagy életet.

A férfi áll a csapnál, vigyáz arra, hogy egyetlen csepp élet se menjen mellé. Nem érdeklik a pornóújságok istentelen bujaságai, csak a szeretett nő arca van előtte. Aztán csenget, az átadóablakba rakja a mintát (bocs, leendő életet), és kisétál, jöjjön a következő. A néhány százezer vagy millió sperma bekerül a lombikba, és sprint a petesejtek felé, hátha egymásba szerelmesednek.

A legnagyobb felelősség a döntés, hogy hány petesejtet ültessenek be. Lehet egyet, mondjuk, abból nem lesznek ikrek, és nem biztos, hogy sikerül. Maximum ötöt engedélyeznek. Amíg nem voltunk benne ebben a buliban, nem vettem észre, hogy mennyi iker, hármas iker sétálgat az utcán vagy a játszótereken.

Bizony, drága honfitársaim, ők majdnem mind lombikbébik. És szerencsére többnyire egészségesek. Mi hármat ültettünk be. (Hú de szörnyű ezt az ültettünket leírni!)

Ikrek, mondta a feleségem, és aznap este már nem kellett az interregnumot betartani.

Egy fiú, egy lány, mondta az orvos az ultrahangos vizsgálaton. A lány december 24-én fog megszületni, a fiú január 6-án. Rendben, mondtam a dokinak, miközben kifizettem tíz rongyot, a lányom szenteste, a fiam meg vízkeresztkor, igazi karácsonyi történet, de mondja meg, doktor úr, amíg a kicsi fiam nem születhet meg, addig visszavarrják? Elvette a tízest, az már az önök dolga, mondta.

Ikrek, ikrek, morzsoltam magamban napokig, és nem gondoltam a harmadikra. De hát hármat ültettünk be. Kiderült, hogy létezik a harmadik is. Egy pici pötty volt az ultrahangon.

Ha életben marad, nem biztos, hogy a másik kettő is egészséges lesz, mondta az orvos. De a kicsi biztosan nem. Imádkozzon, hogy felszívódjon! Nem vagyok gyakorló templomba járó, de elmentem a Lőrinc pap téri jezsuita templomba. Imádkoztam a kicsi felszívódásáért.

A katolikus egyház az emberi életet az anyaméhben életre kelt fogantatástól számítja. Ezért is ellenzi a lombikos megtermékenyítést. Könyörögtem a templomban a Jóistennek, hogy vegyen el egyet, hogy legyen két egészséges. Ilyen értelemben gyerekgyilkos vagyok. Azóta járom a Canossámat.

Még nem láttam a gyerekeket, szepegett a feleségem. A születésükkor én mostam le a hártyát róluk, és én vittem fel a mentővel az ikerinkubátorban a szülészetről a koraszülöttosztályra.

A fiam egyhatvan volt, a lányom egynyolcvan, ahogy később elneveztem őket, félbográcsnyiak. Karácsony előtt voltunk, félig üres volt a kórház. Éppen nem szült senki. Szégyen, nem szégyen, elcsórtam a műtő elől egy kerekesszéket.

Ráadtam az asszonyra a bundát, beültettem a kocsiba, és elindultunk felfelé. Fehér karácsony volt, hatalmas pelyhekben hullt a hó. A Corában, ahogy a koraszülöttosztályt neveztem, az ölembe kaptam, a császártól még nehezen járt, és vittem fel a lépcsőn, hogy lássa az életet.

A két gyerekünk talán karácsonyi álmot álmodott az inkubátorban.

Kiemelt

Sztárok a Nappaliban

A január eleji, idén harmadszorra megrendezett program során több mint száz pécsi együttes lepi el a belvárosi kocsmákat és szórakozóhelyeket.

Poszt-trauma

Űrhajóval még nem jöttek

A bevándorlás egy álprobléma.

A király meztelen!

A szakáll nem elég.

Az áruházlánc ismét felháborító dolgot tett

Ezekkel a keresztekkel csak a baj van.

Pink

A férfimezőny jelentős része babának öltözött.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!