Kormányzati döntés született idén tavasszal Új-Zélandon arról, hogy egy folyót ugyanolyan jogok illetnek meg, mint az országban élő embereket. A Whanganui Új-Zéland harmadik legnagyobb folyója, jogi védelméért több mint 160 éven át küzdött a partja mentén élő maori törzs. Az ország történelmének leghosszabb ideje tartó jogi eljárása ért véget e döntéssel márciusban.
A tárgyalásokért felelős miniszter, Chris Finlayson szerint biztosan lesznek majd olyanok, akik felvonják szemöldöküket amiatt, hogy jogi személyként kezelnek egy folyót, de szerinte ez cseppet sem furcsább annál, mint amikor cégeket vagy szövetkezeteket kezelnek így.
Mindössze pár nappal az új-zélandi események után az India északi részén fekvő állam, Uttarakhand egyik bírósága hasonlóan határozott: a Gangesznek és legnagyobb mellékfolyójának, a Jamunának is megszavazták az embereket illető jogokat.
Az alapgondolat maga, amely szerint az ökoszisztémákat és egyes természeti lényeket fel kell ruházni a védelmüket szolgáló jogokkal, nem új keletű. Christopher D. Stone amerikai jogkutató a hetvenes évek elején könyvet írt arról, hogy miért illetné meg jogi státusz a természetet. Azzal érvelt, hogy számos környezetvédelmi eset azért sikkad el a bíróságokon, mert az ügyet az igazságszolgáltatás elé vivő személyeknek egyszerűen nincs meg a szükséges felhatalmazásuk arra, hogy képviseljék a kárt szenvedő természeti entitásokat.
A hatvanas években a kaliforniai Sequoia Nemzeti Park óriási fáinak szomszédságában kis híján megépíthetett egy hatalmas üdülőközpontot a Walt Disney, mert a felperes környezetvédők nem tudták igazolni, hogy az építkezés során milyen sérelem érné őket vagy bármilyen személyt. A legfelső bíróság előtt zajló tárgyaláson elhangzott egy különvélemény: William O. Douglas azzal érvelt, hogy ahogyan például a vállalatok megjelenhetnek a bíróság előtt pertársként, ugyanígy meg kellene illesse ez a jog a természet élettelen tárgyait, hiszen a völgy, a mező, a folyó és tó, a fa, de még a levegő is megérdemli, hogy megvédje magát, ha az emberi pusztítás veszélyezteti létét.
Hogyan fog megjelenni egy folyó a bíróság előtt? Új-Zélandon két oltalmazót jelölnek ki ezentúl a Whanganui mellé, egyiküket az állam, másikukat pedig a maori törzs választja meg. Indiában három állam által kijelölt jogi gyámot kap a két folyó. Ezeknél az eseteknél is érezhető, hogy a természet jogi védelmével, jogainak elismerésével kapcsolatos kezdeményezések minden fontosságuk ellenére a nagyközönség és a döntéshozók számára általában túl absztraktnak tűnnek. A Budapesten, Sólyom László volt államfő fővédnökségével tartott első világjogi konferencia szervezői európai precedenst teremtve ismertetnék el a Balaton önálló jogalanyi státuszát, illetve a többi európai országban is indítanának hasonló szimbolikus kezdeményezéseket, a legjelentősebb európai tavak és folyók alapvető jogainak elismerésére, az egyes országokban éppen úgy, mint az európai jogharmonizáció szintjén.
Kétezer-nyolcban Ecuador alkotmányába beleírták, hogy a természetet megilleti a létezéséhez való jog. Azóta bárki kérheti az igazságszolgáltatástól a természet jogainak tiszteletben tartását. Nem sokkal később hasonló törvényt fogadtak el Bolíviában is. Az utóbbi évtizedekben a magyar jogalkotás szintén több esetben nemzetközi szinten is élen járó, előremutató precedenst teremtett. A világon elsőként ismertük el és intézményesítettük a jövő nemzedékek jogainak képviseletét, illetve az új Alaptörvény a nemzet közös természeti örökségének megóvását külön kiemelte. Ami pedig közelebbről a Balaton kiemelt közjogi státuszára utal: hatályos jogrendünkben már jó ideje külön Balaton-törvény szabályozza legnagyobb tavunk jogi helyzetét. A Duna és a Tisza önálló jogi státuszának megteremtéséhez több ország együttműködése szükséges, míg a Balaton esetében elegendő hazánk közjogi aktusa is, hogy a Gangesz és az új-zélandi Whanganui folyó után Európában nálunk legyen az első ilyen precedens, illetve a világon először ismerhetnénk el egy tó önálló jogalanyi státuszát.