Ahogy belépünk a zöldes, komlószínű terembe, rögtön a földön fekvő zsákokat pillantjuk meg, bennük árpa, maláta és komló – a sör alapanyagai. Belemarkolhatunk, megszagolhatjuk a szemeket, és eszünkbe véshetjük a sör kiskátéjának első válaszait.
A mezopotámiai kezdeteket, a sörfőzés eredetét is tárgyalja a kiállítás, és kiderül, hogy az italra utaló legrégebbi nyomokat a mai Egyiptom területén fedezték fel. De szerencsére nem egy lexikont ollóztak ki, majd helyeztek szép színes táblákra, csak annyit, amennyit feltétlenül szükséges, hiszen az ehhez hasonló ismereteket a könyvtárban vagy a világhálós keresőn is megtalálhatjuk.
A jó sör az jön is, megy is, sebaj, ha rongyom rámegy is – aki szereti Robert Burns skót költő kocsmadalait, annak hiányozhatnak az elmés söridézetek és szépirodalmi vonatkozások – a hazai Hrabalok vagy éppen ő –, de aki arra számít, hogy rengeteg régi sörösüveget és -címkét lát majd, az nem csalódik. De aki csak erre számít, az meglepődik, mert jóval többet kap.
Sokan hörpintik az italt, de kevesen tudják pontosan, hogyan készül. Ezt a falon egy nagy és részletes szemléltető ábra mutatja be tíz lépésben. És egy a jelszó, tartós interaktivitás, ami innen sem hiányzik. Jäger Sebestyén, egy XVIII. századi serfőzőmester ,,várja” a látogatókat, aki Kunszentmártonban főzte a sörét. Itt a korabeli eljárásról és piacról is sok mindent meg lehet tudni.
A hazai sörfőzés és -fogyasztás történetét kiegészíti a söripar mai állapotáról szóló rész, amelyből kiderül, hogy a kis sörfőzdék, amelyek a hagyományosabb, azaz történetibb eljárásokkal főzik az italt, a piacnak csak az egy százalékából részesednek. Ijesztő arányok és aránytalanságok, ha belegondolunk, hogy a Monarchia korában alapított sörgyáraink sincsenek már magyar tulajdonban.
Kuriózumokból sincs hiány. Szóba kerül honfoglaló őseink italkultúrája is. A közhiedelemmel ellentétben a nomád népek is szerették a sört, nem csak kumiszt ittak. Ráadásul a jászkunoknak volt egy jellegzetes kölesből készült itala: a boza. A kölespogácsából erjesztett, alacsony alkoholfokú, savanykás ital korábbi forrásokban nem szerepel, de az 1422-es jász szójegyzékben és a későbbi, XVI. századi kódexekben már igen. Sajnos a bozaivás szokása a XVIII. században eltűnt.
Velősen mutatják be a középkori sernevelőket, a német és cseh serfőzőket, az ipari sörgyártás megindulását és a legnagyobb üzemeinek történetét is. Ám az állami sörfőzés sem maradhat ki, és megmosolyogtató látni, hallani a kommunista ,,sörpropaganda” felvételeit, amelyben éppen azzal dicsekednek az ötvenes években, hogy a sörtermelés már több, mint 1938-ban volt, egy munkás sem szomjazhat, és az életszínvonal a fellegekben jár. Ehhez képest a fanyar valóság az volt, hogy a jó munkások este a lebujokban építették le magukban azt, amit nappal építettek: a szocializmust.
Tehát nézzék meg a kiállítást, mert higgyék el, hogy sok kocsmai sörvitára lehet itt választ találni: kis táblákat szereltek a falakra, egy-egy szót írtak rájuk, mint például a komlózást vagy a felső erjesztésű sört. Ezeket a táblákat fel lehet emelni, és kiderül, mit is jelentenek ezek a fogalmak.
A legbelső teremben a polgári kor és a szocializmus kocsmahangulatát állítják szembe egymással, más-más berendezéssel, fényképekkel és kis filmhíradókkal vagy reklámokkal szemléltetik a különbségeket. Szomjasan sem maradunk, a múzeum honlapja szerint, ha nem csal, akkor a kiállításra váltott jeggyel a szomszédos Mókus Sörkert Étteremben fél áron sörözhetünk.
A kiállítás október 15-ig látogatható.