Az ukrán Maski Theatre művészete valahol félúton foglal helyet a bohóctréfák és a pantomimesek absztrakt művészete között. Egy-egy számuk megállná a helyét egy sátorcirkusz fűrészporos porondján is, egybefűzve viszont alkalmasak arra, hogy a komoly színházi előadásokhoz szokott közönségnek is adjanak valami olyan pluszt, amelyet csak az önmaguknál messzebb mutató, levegősebb értelmezési tartományokban mozgó színházi produkciók tudnak.
A társulat tagjai „túlképzett” előadóművészek: repertoárjukban a színpadi jelenlét, a színészi játék egyenrangú az ének- és tánctudásukkal, a humorról nem is beszélve. Maski Cubed (Bedobozolt Maski) című válogatásukban a díszlet hat kocka, melyeket eszközként – még nem cirkuszi értelemben vett rekvizitként! –, hol vetítővászonként, hol pedig árnyjátékok felületeként használnak.
A darab középpontjában a kisemberek világának kifordított helyzetei állnak: amennyire egyszerű az alkotásmechanika, annyira hordozza is magában a zseniális megoldások és messzire elrugaszkodó gondolati-filozófiai asszociációk lehetőségét. Vesznek egy alaphelyzetet – például félresikerült randi, félrelépésen kapott férj, rajongó udvarlás, lekésett vonat miatti mérgelődés –, és ebből kiindulva jelenetet építenek.
A pici gesztusok aztán megnőnek, és elhatalmasodnak mind a szereplőkön, mind az egész képen: a könnyen dekódolható „nagyon is emberi” testmimika így vált át abszurdba, a hétköznapi figurák túlzásaikban már-már az elmebajig groteszkek lesznek, hogy a csúcspont végül egy olyan szürreális állapot legyen, amelyik egyszerre nevettető és nevetséges; de megtartsa azt az illúziót is, hogy mi mind – átlagemberek, azaz a nézők – csak három lépésre vagyunk ugyanettől. Ha elveszítjük a kontrollt, kívülről ugyanígy festünk, nincs mentség: röhejesek vagyunk, és kész.
A Várkert Varieté nem kínál ilyen absztrakt értelmezési lehetőségeket, célja direktebb: újra feléleszteni a múlt században több csúcspontot megélő, de az elmúlt évtizedekben hazánkban kómában szendergő varieté műfaját. „Titkon dédelgetett régi álmom, hogy Magyarországon újraélesszük a varietét. Örülnék, ha sikerülne ezt a cirkusz és a színház közé sorolható műfajt Magyarországon ismét meghonosítani”
– mondta el egy interjúban Méhes Csaba pantomimművész. Az ő színpadi jelenléte köré szerveződött ez a felhőtlen és minőségi szórakozást ígérő este is. Die Forelle (A pisztrángötös) című etűdje nem hiába nyerte el az idei odesszai
Comediada nemzetközi bohóc- és pantomimfesztivál fődíját. A neurotikus zenész karaktere olyan telitalálat, amely egyaránt megidézi Woody Allen önmagába belefeledkezett értelmiségi világát – háromlapátnyi túlzással megpakolva – és egy komolyzenész önmagát és művészetét minden emberi gyengesége fölé helyező lámpalázas készülődését is.
Az estet Kőhalmi Ferenc, a bűvész Európa-bajnokság bronzérmese vezette: sima modora, gyors riposztjai hátukon vitték a decens térben változó hatású produkciókat. A világbajnokságon bronzérmes Galambos Fecó csak kivetítőn látható mikrobűvésztrükkjei talán nem egy ilyen színpadra valók, ahogy a BMX flatland világbajnok, Rob Alton „utcai trükkjei” is kicsit kilógtak a sorból. Sebastian és Krisztina quick change (gyorsöltöző-) száma ellenben abszolút sikert aratott, ahogy a Golden Power erőemelő duó aranyfestékkel vastagon beborított Atlasz-figurái is.
A varieté tehát működik, újraélesztése egyelőre sikeresnek mondható: telt ház volt, percekig vastaps, a jól öltözött, úri közönség – és gyermekeik – pedig egy-két kilóval könnyebb lélekkel állhattak be a ruhatári sorba.