Az egyik legrövidebb életű (hét év – Jankai tréfás megjegyzése szerint épp annyi, mint egy házasság), de a rendszerváltást közvetlenül megelőző években az egyik legnagyobb hatású együttes, a Prognózis alapító tagja ma is több zenekarban ír és játszik párhuzamosan, és saját stúdióját is gondozza. Az Omegát és számtalan külföldi stadionszínpadot is megjárt muzsikus április 23-án ünnepli 55. születésnapját barátaival a Barba Negra Music Clubban egy kiadós, négy zenekart és az 1970-es évek magyar rocknagyágyúinak jó részét felvonultató koncerttel.
A rocktörténeti szemináriumnak ígérkező estén ott lesz Benkő László, Debreczeni Ferenc, Demeter György, Gidófalvy Attila, Papp Gyula, Varga Miklós, Vörös István, Vikidál Gyula, Zeffer András, és igazi meglepetés lesz Janicsák István moderálása és a Hammond-párbaj. Utóbbi boldogabb időkben minden jobbfajta, több zenekaros koncert elengedhetetlen része volt; olyan, mint a gitárpárbaj, csak a jó öreg Hammond elektromos orgonával. Ez a generáció a stílusteremtő Jon Lord iskolája – ínyenceknek való játék lesz.
A billentyűst az első külföldi zenei hatás a sportberkekben mozgó, focicsapattal Barcelonába utazó apuka és egy őshippi lemezboltos szerencsés találkozása révén érte egy Pink Floyd-lemez és a Szelíd motorosok filmzenéje formájában – ezek dallamait kezdte vadul gyakorolni a zongorán tízéves korában. Akkor jelent meg a hatodik Omega-lemez is, a Nem tudom a neved meghatározó Moog-szintis szólójával – Jankai akkor még nem is álmodott arról, hogy évek múlva ő fogja játszani azt a szólót több ezer ember előtt.
Az 1980-as évek végén a Prognózis feloszlott – a rendszerváltás korszaka a magyar rock általános válsága lett, de az egész bolygón hatalmasat fordult a zenei kultúra, a mainstream hidegebb lett, mint a fagyott kutya lába, az underground pedig millió szubkulturális zsánerre szegregálódva tartott a jelenlegi zavart csönd felé. Kísértet járta be Európát, hamisan károgva: a rock halott. Jankai ekkor egy – saját szavaival – home-stúdiót épített szüleinél, a gyerekkori szobájában, a korabeli rockzenészek menedékét, ahol a Pa-dö-dőtől Varga Miklóson és Vikidálon át Zámbó Jimmyig mindenki megfordult. A stúdió a mai napig működik.
– Az első komoly felvétel 1988–89 tájékán egy Popmanó című borzalmas válogatás volt – idézi fel nevetve Jankai. – De az volt a lényeg, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalathoz be lehetett járulni, a Mahasz nemzetközi szintű stúdióiban készült felvételei mellé tenni a mi kis masterünket. Ott olyan komoly szakmai problémákról volt szó, hogy nem lehet a lemezen négy lábdob-ütés egymás után, mert nem elég mély a lemez barázdája, és a Magyarországon legelterjedtebb Tesla lemezjátszó tűjét ledobja…
A billentyűs családjában a zenei pálya többgenerációs: édesanyja énekesnő volt, és a fiai is ezt a hivatást vállalták: Valentin 17 évesen lett az akkor már külföldön is koncertező Blind Myself dobosa, jelenleg a Leander Killsben játszik, Sebastian pedig a BreakThru-ban basszusgitározott, most a New Friend Requestben pengeti a szikár hardcore-metál ritmusokat. Édesapjukkal régóta együtt játszanak a Triász koncertjein.
Jankai a színpadon kívül sem pihen: hamarosan olvashatjuk a könyvét is, amely tele lesz olyan sztorikkal, mint amikor a turnébusz kilyukadt kerekét az út mellett szedett fűcsomókkal tömte ki a zenekar. És még oda is értek a koncertre.