Vári Zsófia képtelen elmenni szó nélkül a szociálisan leszakadók és a mélyszegénység fullasztó látványa mellett, az embertelen közömbösség ellen kiált, a közeledést és a művészet felelősségét hangsúlyozza. Mindennek akár szimbóluma is lehet a Várfok utcai Fest; tisztít Galéria szélesre tárt ajtaja, a terem közepén egy festőállvánnyal. Itt dolgozik a fiatal művész, aki belépésünkkor éppen valamit javít a múlt héten nyílt kiállítás egyik képén, de beszélgetésünk végére el is hagyja a teret a délutáni napsütés, amivel a megfelelő színárnyalat kikeverhető lett volna.
Intenzív színek és vonalvezetés járja be – tágítja – a kicsiny teret, amely nemrég még Patyolatként funkcionált, ezért is tartották meg tulajdonosai a Fest; tisztít nevet. Már az utcáról megragad az érzelemgazdag, expresszív képi világ, ami aztán behívja a gyanútlan járókelőt is – legalábbis a művész azt szeretné, hogy a kiállítótér ne csak egy jól meghatározható kör találkozóhelye legyen.
Valamelyest sikerült ezt elérnie múlt heti kiállítás megnyitóján, s noha azon személyesen nem voltunk jelen, arról szólt a fáma, hogy mintegy százötven ember hömpölygött a Várfok utcában a tárlat bemutatkozásán. Tény, hogy a sokadalomra rásegített Billy Zane látogatásának híre is. Vári Zsófia ugyanis nemrég összebarátkozott a Titanicból és a Twin Peaksből ismert hollywoodi sztárral, a színész pedig rajongójává vált munkáinak; most kifejezetten a megnyitóra érkezett Budapestre.
A kiállítás neve Párkeresés, amit G. István László egyik költeményére készült nagy alakú, akril- és vegyes technikával készült kép ihletett, de több munkájának egymásba boruló, inkább fonódó alakjai az emberi esendőség, gyámoltalanság tükrözői lehetnek, a József Attila-i „odataszít a muszáj is” sorok leképezői.
A Vári Zsófia által rendszeresen illusztrált szerző, G. István László verséből, a Repülő szőnyeg című költeményből is kiolvasható a ragaszkodás kényszere: „Lelke sötét hatalom, hajtja a párja felé.” De honnan ezek az Edvard Munch Sikolyát vagy Egon Schiele titokzatos, rejtett alakjait idéző felkavaró, rémisztő tekintetek? „Drámai élmények és reménytelen szempárok égtek belém, hordozom őket magammal, meg kell mutatnom őket a vásznon.
Egyetlen képben a teljes történet súlyát. Miközben törekszem arra, hogy ne depresszív, hanem életigenlő képeket hozzak létre. Miért vonulnak emberek mellettem porban, elállatiasult körülmények között az utcán? Szerintem a művészet sokat tehetne azért, hogy ezt a reménytelenséget felszámolja – mondja a művész. – Én első lépésként nem tehetek mást, mint hogy ecsettel a vászonra viszem az életért kiáltást.”
Ennél azért többet. Ősszel Billy Zane-nel a migránsok közé mentek, adományokkal, majd a színész festményeinek létrejöttében asszisztált Vári Zsófia, amelyeket elárvereztek, a befolyó pénzt a Magyar Vöröskeresztnek adományozták a menekültek támogatására. Billy Zane támogatója volt a társadalmi és fotóprojektnek is, a Keleti Passage társadalmi művészeti akcióval, mely testközelből láttatta a rajzaikat és üzeneteiket portréik mögött.
Vári Zsófia szerint a művészeknek együtt kellene lélegezniük a társadalommal, és amennyit emelkedik egy alkotó pályája, annyira kellene támogatnia a szegénységben vagy a fogyatékkal élőket. A szinte minden képén embert ábrázoló művésznő nem tartja magát jó emberismerőnek. A vásznon viszont kontúrjai néhány vonallal komplett személyiséget, emberi történetet mesélnek el, néhány vonallal is az expresszív látásmódot tükrözve, ahogyan ő fogalmaz, vele ellentétben képei „látóak”.