A Magyar Nemzeti Galériában május elejéig látható Ország Lili Árny a kövön című életmű-kiállítása. Ennek apropóján egy izgalmas és rendhagyó kiadvány is napvilágot látott, méghozzá a festőművész levelezéséből összeállított vaskos kötet, „…a világból a fényeket…” – Ország Lili levelezése címmel.
Ha valaki látott már Ország Lili-képet, egykönnyen nem felejti el. Sírkövek, temetők, arc nélküli mementók – a felejtés és emlékezés között egyensúlyozva. Hatottak rá a prágai temetők, a Bulgáriában látott ikonok, Pompeji maradványai. Kafkai hangulatot idéző képein falak és labirintusok tűnnek fel. Élete a nagy nehezen ledöntött falak mögött néha újabb labirintusokba torkollt. A leveleken át egy nagyon érzékeny ember jön közel az olvasóhoz, egy művész, aki alkalmanként megszabadult a képein fenyegetően magasodó falak tériszonyától. „A szépség labirintus. Sokan elindulnak benne, de feleúton elfáradnak. Csak keveseknek van erejük bejutni a labirintus közepébe. Ott Isten várja, fölfalja és kiokádja őket. Akkor – e választott kevesek – kijönnek a labirintusból, megállnak a labirintus bejáratában, s az arra jövőket szelíden befelé tessékelik” – írja Simone Weil francia filozófus. Ország Lili e választott kevesek egyike.
Egyes visszaemlékezések tanúsága szerint Ország Lili szorongásra hajlamos, visszahúzódó személyiség volt, keveseket engedett magához közel, ha valakit igen, abban feltétel nélkül megbízott. Széles körű levelezést folytatott – több nyelven. Barátai közt tudhatta Rácz Istvánt, Kolozsváry Ernőt, Pilinszky Jánost, a festő Róbert Miklóst és Bálint Endrét. Utóbbival folytatott levelezése azt támasztja alá, hogy szoros lelki kapcsolat kötötte össze a két művészt. Pilinszky nyitotta meg a kiállítását a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, illetve az Így teltek napjaink című versét Országnak ajánlotta.
A levelek a mindennapokról, Ország Lili művészi terveiről, festészeti elképzeléseiről, élményeiről értesítenek. Ország Lili, amikor barátainak ír, közvetlen, kitárulkozó, játékos, a szorongásnak nyoma sincs, egy finom iróniával megáldott nő szólal meg a szövegekben. 1960 októberében kelt, Bálint Endrének címzett levelében olvasható: „Egyet mondok, hogy nagyon-nagyon hiányzik. Mindig kérődzöm a régi dolgokon. Hol szeretném a Fillér u.-ba elkísérni Bíró apóhoz, hol a Rottenbillerbe akarok menni, hol a műhelybe várom, és veszekednék másfél órán keresztül, majd meghallgatnám azt, hogy én budai nagysága vagyok, aki ilyen meg olyan önző, hogy élni nem hagyja mesterét, mert mindig a saját képeit akarja mutogatni, vagy szeretnék a Mecsekben egy fekete mellett pletykálni, vagy Pannikánál szilvesztert ünnepelni.”
A kiállítás utolsó, meghívott tárlatvezetők által tartott bejárásán, április 25-én Topor Tünde művészettörténész és Winkler Nóra művészeti újságíró, április 27-én pedig Szabó T. Anna költő beszél az Ország Lili művészetéhez kötődő impresszióiról.