A 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából – áll a Wikipédián. Ha pedig tovább kutakodunk, ilyeneket találunk: „Halálát követően kultusza gyorsan terjedt. Sírja csodatévő zarándokhely lett, mondák és legendák fonták körül alakját.
Szentté avatását azonban csak III. Béla kezdeményezte száz év múlva, 1192-ben. Kérésére III. Celesztin pápa két bíborost küldött, hogy a király nagyváradi sírjánál történt csodákat felülvizsgálják. Miután több csodás gyógyulás szemtanúi lehettek, egy égi jel végképp meggyőzte az olasz csodaszakértőket. 1192. június 27-én déltájban a váradi székesegyház fölött fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át.
Árpád-házi Szent László napját a szokástól eltérően azóta sem halála, »égi születésnapja« évfordulóján, hanem június 27-én, a csillagjelenés napján ünnepeljük” – olvashatjuk a Történelemportál.hu oldalon.
Szent László kultusza tényleg elképesztő méretekben van jelen mind a mai napig (!) a Kárpát-medencében – a legtávolabbi településeken bukkan fel a nép emlékezetében vagy konkrét műalkotásokon, freskókon, földrajzi tájegységeken (!) Szent László király alakja, lovának patanyoma, megpihenés közben tett kijelentése, amely akár településnév adásához is vezetett.
Tehát óvatosan bár, de kijelenthetjük, hogy László király kultusza a magyarság egységének egyik szimbóluma, egyik biztos támpontja.
Alig van olyan település a Kárpát-medencében, sőt néha azon is túlnyúlóan, ahol – ha kicsit megkapirgáljuk a kollektív emlékezetet – ne volna valamilyen Szent Lászlóhoz köthető történet: csak éppen annyira beleivódott az emberek tudatába, annyira együtt élnek vele, hogy a konkrét történelmi személyiségnek a jelenség kialakulásában játszott szerepe egyszerűen eszükbe sem jut.
Persze, a hétköznapok gondolkodásának nem is kell, hogy sajátja legyen az ilyesfajta elvont és mégis konkretizáló elmélkedés, azokra ott vannak ezek a kiválóan megválasztott emléknapok.
És az ilyen emléknapok óhatatlanul (de persze óhajtva mégis) elvezetnek a szentté avat(ód)ás kérdéseihez és metafizikájához – és arra a következtetésre juttatják a legnagyobb kételkedőket is, hogy még ha nem is hisznek a csodákban, amelyeknek alapján a szentté avatás 825 évvel ezelőtt megtörtént, a nagy magyar királyt – soha el nem múló érdemeire való tekintettel – III. Celesztin pápa követe, Gergely bíboros méltán avatta szentté, a szónak minden – elkoptatott és transzcendens – értelmében.