Nem kell szó szerint venni a címet, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményében (egykori öntödében) látható Stadler vasútijármű-gyártó cég által Svájcból ideszállított, színes-szagos terepasztalban nincs valami sok vas, mégis az egyik legmisztikusabb elem szellemisége lengi át az aprólékosan összeragasztgatott alagutat, viaduktot, vastraverzeket.
Mi mást is hozhattak volna az egykori öntödébe a derék svájciak, mint terepasztalt, ezt a sajátos attribútumát a szerzetesi alázatnak és a rigorózus mérnöki precizitásnak, mániákusságnak és gyermeklelkűségnek, kisded mását a teremtést utánzó, építő akaratnak? A svájci nagykövetség számára a Gotthárd-bázisalagút idei átadása adta a kiállítás apropóját, a helyszínt pedig a mi legsvájcibb magyarunk, avagy legmagyarabb svájcink, Ganz Ábrahám személye, aki svájci állampolgárságához haláláig ragaszkodott, és ezt remekül össze tudta egyeztetni például a Ne bántsd a magyart! feliratú ágyúcsövek öntésével 1849-ben – neki nem jelentett gondot multinacionalitás és hazafiság.
A terepasztalon egyébként a vasúti tematikán túlmenően rengeteg apró finomságot láthatunk, hózentrágeres bácsi kaszálja kiskertjét, helikopterrotor pörög, esküvőt fényképeznek – Csibi Kinga főmuzeológus, múzeumvezető elmondása szerint a szakértők még a megnyitó előtt két órával is orvosi csipeszekkel rakosgatták a helyükre a kis vedreket, fákat, sok egyéb aranyosságot, elvégre szállítás közben még a legnagyobb precizitás mellett is lepotyoghat ez-az az installációról. A terepasztal csodáin túl még méltó tipográfiával és illusztrációval ellátott, angol nyelvű paravánokból, illetve egy magyarra fordított prospektusból ismerhetjük meg a világ legmélyebb vasúti alagútját, amely összeköti északot és délt, Rotterdamot és Genovát. Németországnak, Svájcnak és Olaszországnak egyaránt fontos és szimbólumértékű építmény ez. Beszélhetünk számokban is: ami a XIII. században 17 nap gyalogút volt, most vasúton 4 órányi utazás, és a számunkra teljesen észvesztő svájci számítás szerint 2020-ra 2 óra 48 perc lesz.
A Szent Gotthárd-hágót már a vaskorban is használták, azóta vonultak rajta szekérkaravánok, postakocsik, zarándokmenetek, hadseregek, most pedig itt van a 17 évig épített alagút, amely 500 méterrel halad a tengerszint felett, és kerek 20 percig tart átmenni rajta – jóformán még arra sincs időnk, hogy átéljünk egy tisztességesebb klausztrofóbiát. Már a kiállítás megnyitóján is rengetegen voltak, svájci alpesi kürtösök bolyongtak és hallatták a felhőkbe vesző hegycsúcsok drámai hangjait az öntöde terében (most tudtam meg, hogy a kétembernyi hosszú kürt praktikusan szétszerelhető, háton is szállítható, én meg anno, naiv gyermekként azt hittem, hogy egyszer megcsinálják a hegyormon, aztán ott is marad, mert a sarkon nem tud befordulni vele a kürtös), és megtisztelte jelenlétével az eseményt az idén százéves Külföldön Élő Svájciak Szervezetének alelnöke, a svájci törvényhozás tagja, Filippo Lombardi is, valamint az a kedves, négy-öt nyelven beszélő mozdonyvezető, aki először tesztelhette élesben az alagutat.
A Gottardo 2016 című kiállítás szeptember 28-ig látható a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben.