Átgondolt szerkesztői munkát sejtet a lapszám szerkezete: a tanulmányokban, esszékben és kritikákban hivatkozott novellák rendre helyet kapnak benne (közülük talán a legtöbb szó a Szász Tamás, a pogány című, elsőként megszülető, és rögtön díjnyertes novelláról esik, melyet saját bevallása szerint pusztán „legénykedésből” írt a szerző – belső szerkesztési játékot sejtet az is, hogy néhány oldallal hátrébb Szakács István Péter éppen erről a virtusról értekezik értőn).
Az összeállítás igen sokoldalú: a néhány tankönyvízű vagy unalmasabb fejtegetés mellett olyan gyöngyszemek szerepelnek benne, mint Láng Gusztáv okos szavakkal kivirágoztatott esszéje, amelyben a Tamási írásművészetét jellemző „artisztikus novella” fogalmát járja körül, Dsida Jenő plágiumról és pletykáról szóló írása, mely a korabeli irodalmi életben nagy port kavaró Ladó Lajos-ügy körül forog (Tamásit az a támadás érte, hogy Ladó Lajos jegyzeteiből írta történetei egy részét), de szó esik a nagyezüst vitézségi éremről, melyet a fiatal író katonaként kapott, a mágikus realizmusról, melynek világirodalmi megjelenése előtt Tamási már megírta a maga műveit, de a „mágikus expresszionizmusról” is, vagy – Szabédi László találó szószerkezetéről – a Tamási-novellákat jellemző „fortélyos párbeszédről”.
Sokat megtudunk Babits és Németh László Tamási Áront fogadó szeretetéről (Babits szerint van valami „naiv pantheisztikus világnézet” Tamási művészetében), Gintli Tibor és Balázs Géza tanulmánya a Ragyog egy csillag, illetve a Jégtörő Mátyás című könyvekről pedig példaértékű (Balázs Géza veti fel a Jégtörő Mátyás kapcsán, hogy: „Tamási történetét szinte filmen látjuk. Népmese modern elemekkel, fantasztikummal, avatárokkal, beszélő állatokkal, átváltozásokkal, kalandokkal, gigászi küzdelemmel ismeretlen és titokzatos lényekkel és módszerekkel. Kész Harry Potter vagy Gyűrűk Ura. Csakhogy ez a miénk, a mi ősi hagyományainkból, a mi érzésvilágunkból fakad, s talán jobban is megérint bennünket.”)
Szmeskó Gábor felveti a Szirom és Boly című kötet ironikus olvasatának a lehetőségét, Molnár Vilmos pedig párhuzamot fedez fel William Shakespeare és Tamási Áron feleselő párbeszédei között – mindkét szempont érdekes és továbbgondolásra ingerlő.
De szó esik Tamásinak nem csak a novelláiról, regényeiről és drámai munkáiról, hanem a közéleti szerepvállalásáról is – és (kedvcsinálóként írom) arról például, hogy mit mormogott Kádár János Tamási Áronról (elítélően, mondanom sem kell), miért jelentette föl az írót az adácsi tsz-elnök, hogyan írt és mennyit ivott a szerző, mit sóhajtott az író temetésén Nagy Imre festőművész… Dávid Gyula révén megtudhatjuk, mik voltak a korabeli romániai cenzúra kifogásai, és hogyan lehetett megkísérelni ezek kijátszását.
Van a Sütő András Tamásiról szóló tanulmányáról szóló tanulmány, interjú Basilides Alizzal, aki igen fiatal leány létére lett az édesapjánál is idősebb író felesége (és ekként mesél a napirendről: „Este fél tízkor, mikor Tamási Áron elkezdett dolgozni, én akkor tettem-vettem. (…) Ő kettő tájban bejött, amit leírt, azt felolvasta nekem, és utána mondta, hogy most menjünk el. Nem lehetett máshova menni éjjel, csak egy Pipacs nevű bárba. Az ’50-es években az egyetlen hely volt, ami nyitva volt ilyen késő éjjel.
Átmentünk, gyalog, be a belvárosba. Ő ott jól érezte magát, kioldódott, ivott. 5 órakor főztek egy isteni bablevest, azt mindig megettük, amikor ott voltunk. Szépen bezártak, mi pedig hazamentünk, lefeküdtünk, és 12 tájban ébredtünk. Hát, tényleg nem lehet azt mondani, hogy ez egy rendes élet. Talán egy írófeleség élete.”), elolvashatjuk a híres Gond és hitvallás című írás fakszimile másolatát, láthatjuk az ötvenhatos szerepvállalást és a megtorlás során tanúsított magatartást – egységes egésszé, nagy és színes kaleidoszkóppá áll össze a lap, melynek közepén Tamási Áron és művei szerepelnek.
Olyannyira szerepelnek, hogy a jó néhány egészében vagy részben idézett szöveg finom ízelítőt ad a művekből; mert remek lehetőség a okos és tájékozott szöveget látni a szerző munkáiról, de az eredeti írások olvasását nem helyettesítheti semmi – hiszen mégiscsak ez az irodalom lényege. Ennek a lapszámnak sikerült megcsinálni a csodát, mert egymás mellett találhatjuk mindkét műfajt, és okosodás közben sem kell az olvasónak megfosztania magát az eredeti szövegek olvasásának örömétől.
Irodalmi Magazin. 2015/4. szám. Kiadja az Írott Szó Alapítvány, a Magyar Napló Kiadói Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár