2017. december 14., csütörtök, Szilárda napja
Kultúra
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kultura/poirot-uj-bajusza-2463370/

Poirot új bajusza

A rendező maga játssza el a híres nyomozószerepet

Teátrálisan csodaszép film lett az új Agatha Christie-feldolgozás. Gyönyörű képek és beállítások követik egymást, az embernek megfacsarodik a szíve örömében, hogy milyen jó, hogy ma él: ilyen képeket láthat, ilyen képek mesteri elrendezése a filmművészet. Még akkor is, ha nem művészfilmet nézünk, és még akkor is, ha a színeknek, kontrasztoknak már régen nincs közük a valósághoz: a digitális kamerák és utómunka minden színből, árnyékból, kontrasztból és kontúrból kihozza a maximumot.

Ehhez illeszkedik aztán az a rendezői elv, hogy egy játékfilm helyett egyfajta színházi filmet nézzünk. A jelenetek, a beállítások, de főleg a koreográfia olyan, mintha egy színpadon előadott drámát látnánk, több kameraállásból felvéve, hatásosan összevágva. A két típusú életidegenség esztétikailag összepasszol, jól kiegészíti egymást, és ami talán a legfontosabb: világot teremt. Világra pedig nagy szüksége van egy új Agatha Christie-adaptációnak. A Gyilkosság az Orient expresszen a brit krimiírónő talán leghíresebb műve, Hercule Poirot pedig már nem egyszerűen fiktív figura, hanem nyomozói archetípus: akcentusával, eleganciájával, makulátlan bajuszával és minden egyéb „belgaságával” együtt.

Mindezt pedig több alkalommal láthattuk már filmen is: 1974-ben az amerikai Sidney Lumet forgatott belőle színes, angol bűnügyi filmet, „ragyogó szereposztással” (Albert Finney, Lau­ren Bacall, Ingrid Bergman, Jacqueline Bisset, Michael York, Jean-­Pierre Cassel, Sean Connery, John Gielgud), 2001-ben Carl Schenkel rendezett egy tévéfilmet Alfred Molina főszereplésével, 2015-ben pedig még egy japán tévéadaptációja is elkészült Oriento kyu­u­kou satsujin jiken címmel. Éppen ezért volt szükség a rongyosra olvasott történetnek és a klasszikussá vált korábbi feldolgozásoknak új, erős, karakteres világra.

Fotó: Fórum Hungary

A Gyilkosság az Orient expresszen egy lenyűgöző teátrális világot teremt

A leginkább Shakespeare-rendezéseiről ismert Kenneth Branagh nem is bízott semmit a véletlenre. A szereposztás ismét ragyogó, korunk legjobb és igencsak híres hollywoodi színészei játsszák le egymást nagy lelkesedéssel a vászonról: Johnny Depp, Mi­chelle ­Pfeiffer, Judi Dench, Michael Pena, Derek Jacobi, Penélope Cruz mellett a főszerepet a direktor önmagára osztotta, és már első pillantásra is újraértelmezte a híres férfiszerepet.

Ehhez pedig elég egyetlen dolgot megvizsgálnunk, és máris megértettük jelen adaptáció vállalását és hozzáadott értékeit: ez az egy dolog pedig nem más, mint Poirot bajsza. Albert Finney (1974) peckesre pödört bajsza természetesnek hatott, de mégis szimbóluma lett a figura éles elméjének, emberfeletti intelligenciájának (ezt a vonalat vitték tovább pár éve a japánok is), ezzel szemben Alfred Molina bánatosan semmilyen bajuszkája tévedésnek hat, korpulens jelenléte és húsos arca kiegészítéseképpen az ő Poirot-ja inkább szakszervezeti vezető, mintsem a világ legjobb detektívje – utóbbivá sem játéka teszi, hanem a szerep és a szövegkönyv. Branagh viszont a bajuszra hegyezett ki majdnem mindent: az ő bajsza nem is költemény, hanem építészeti csoda! Az arcát eluraló, kettős felépítményű „szőrszörnyeteg” előbb lép be a jelenetbe, mintsem az őt játszó színész, annyira hangsúlyos, hogy le sem tudjuk venni róla – a kortárs filmművészetben bajszoktól meglehetősen elszokott – tekintetünket.

S ahogy ez a bajusz újraértelmezi Poirot figuráját, nagyjából úgy teszi Branagh is adaptációjában: legyen épület a film, mestermű, vizualitás és színpadi jelenetezés tökéletes összjátéka. Gesztusaiban annyira felejthetetlen, hogy végül ez lesz felróható negatívuma is. Hiszen ez a tökéletességre törekvés a nyomozást magát megviseli: ha nem akarom lelőni a poént – hogy ki a gyilkos –, akkor nagyjából úgy foglalhatom össze a film sikerültségét, mintha Poirot legendás intelligenciáját kiegészítette volna egy okostelefon. A nyomozás néha megfeneklik, aztán mégis olyan váratlanul áll össze a kép, mintha egy napjainkban játszódó krimisorozatban lennénk, ahol az interneten vagy a rendőrségi adatbázisokban hozzáférhető információk legalább annyira fontos részét képezik a nyomozati dramatur­giának, mint amennyire a nyomozó természetes tehetsége és kirakóst összerakó szuperintelligenciája. Ez pedig egy múlt század harmincas évei­ben játszódó „whodunit” kamaradrámának kicsit sem szolgál előnyéül.

Kiemelt

Hipp-pel végre megjött a szerencse

Reménytelennek tűnt a helyzete, de remek hajrával rukkolt ki az ősszel kétszer is edzőt váltó Haladás az NB I-ben. A furcsa idényről Halmai Gábor résztulajdonossal beszélgettünk.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!