Sajnos a kelleténél sokkal ritkábban van nálunk világirodalmi könyvbemutató. A magyar szerzők folyamatos bemutató- és turnékényszerével nemcsak Dunát, de több nagy folyót is lehetne rekeszteni. Ehhez képest a megjelenő világirodalmi művek viszonylag nagy csendben kerülnek ki a piacra, egyszer csak feltűnnek a kirakatban, vagy még ott sem, csak az újdonságokat felsoroló listákból tájékozódó figyelmes szempár veszi őket észre.
Ezzel az a legnagyobb baj, hogy egy szerzői bemutatón az intellektualizmusról a személyességre kerül a hangsúly, a műértelmezés és professzionális műértés helyét átveszi a vallomásosság, az életrajzi momentumok hangsúlyozása, a (konyha)pszichológia, az egyéni szűrőkön átfolyatott szubjektív filozofálgatás, politizálgatás. Egy ilyen könyvbemutatón – a szerző jelenlétében! – nem lehet, de legalábbis nem illik belemenni a mű elemzésébe, szétszedni a művet, hiszen ez az óra a laudációké és a túlzásoké. A hiányt valamelyest pótló irodalmár-kerekasztalokra, konferenciákra és előadásokra pedig a szakmán és sorstársakon kívül szinte a kutya sem kíváncsi.
Az Athenaeum Kiadó által múlt hétre szervezett könyvbemutató is ilyen üdítő kivétel volt, és noha a tárgyalt szerző és könyve nem igényel már különösebb pluszreklámot, mégis annak tanújele volt, hogy ha a szervezők jó érzékkel válogatják meg a beszélgetés résztvevőit, amazok pedig felkészülnek, gondolat- és ismeretgazdagon érkeznek, akkor nem csak egy könyvet útjára bocsátó gesztus lesz egy efféle bemutató.
A sokat és sok irányból kritizált, de jelenleg elvitathatatlanul a világ legnépszerűbb írójáról van szó, és az ő legújabb könyvének magyar megjelenéséről. Paulo Coelho A kém című lektűrjét a Hadik kávéház decens környezetében Szabó Tibor Benjámin vezetésével Nyáry Krisztián irodalomtörténész, a Líra Könyv Zrt. kreatív-igazgatója, Pál Ferenc egyetemi tanár és Hatala Csenge író mutatták be. Vagyis inkább beszélgettek róla, felszabadultan és egymást szóban és a reflektáltság minőségében is, mennyiségében is kiegészítve. A majdnem kétórás szalonbeszélgetésben előkerültek személyes anekdoták, fontos korábbi olvasmányélmények és irodalomtörténeti kontextualizálás, illetve az interpretáció lehetséges közelítései is, legyenek azok akár kétkedők és elutasítók, vagy üdvözlők és elhelyezők.
Coelho legújabb könyve egyes szám első személyben mondja el a legendás kémnő, Mata Hari történetét. Alapvetően levélregény, amelyben a kémkedés vádjával elítélt elbeszélő a párizsi Saint-Lazare börtönből írja leveleit ügyvédjének, hogy majd az adja át a köteget mint testamentumát lányának, akit nem láthat felnőni. Ezekből a vallomásokból pedig kirajzolódik egy kemény és céltudatos nő története, aki nem bírta elviselni a századfordulón még teljesen természetesen vett alárendelt női szerepeket. Saját rideg szabályai szerint építette fel az életét, amelyben barátot nem, csak érdeket és célt ismert. Az ő világában a vonzalom valuta lett, a szex eszköz, a szerelem pedig egy szigorúan tiltott érzelem. S karrierje egészen addig ívelt is fölfelé a világégés díszletei között, míg ezekhez a szabályokhoz tartotta magát, ám amikor szerelembe esett, törvényszerűen bukott, a világ pedig kukába dobta.
A kém első blikkre lektűr, vagyis nem az, hiszen egy ellenszenves érdekember bukástörténete van a középpontjában, amely nem happy endben, hanem tragédiában végződik. Ilyen módon pedig csak használja a lektűrirodalom bevett eszközkészletét, ám azt felül is írja, átkódolja, ellentételezi. Emellett A kém tipikus Coelho-regény is, hatalmas és tömör életigazságokkal, vagyis nem igazán az, hiszen nem a mestertől megszokott olcsó filozófia és annak igazolása van a középpontban, hanem Mata Hari gondosan felépített saját filozófiarendszerének bukása, végső soron. Ahogy a beszélgetés résztvevői is megegyeztek abban, ha nem tudták volna előre, hogy egy újabb Coelho-könyvet olvasnak, akkor csak nagyon későn esett volna le nekik: ez mégis az. Ez pedig akár felül is írhatja kritikus előítéleteinket.