A történelmi események utólagos értelmezési lehetőségei – és ezáltal a bennünk élő kép róluk – akkor bővülnek igazán teljesnek hatóvá, ha a lehető legszélesebb körből merítünk mind a primer dokumentumokból, mind pedig az eseményeket vagy magukat a dokumentumokat értelmező, elemző írásokból és véleményekből. Ez annyira nyilvánvaló, hogy már szinte közhely. Mégis, valahányszor egy eseményhez közeledünk, könnyen megfeledkezünk a fenti tételről, így fennáll a veszélye annak, hogy töredékesen vagy egyoldalúan ismerünk meg – vagy vélünk megismerni – bizonyos történéseket.
A kalandos életutat bejáró, jelenleg Ausztráliában élő és dolgozó Csapó Endre 2016-ban, az Antológia Kiadó gondozásában megjelent, Ötvenhat emigrációs szemmel (1964–2014) című, Elemző írások 1956 forradalmáról alcímű könyvében összegyűjti mindazokat a cikkeket, amelyeket a magyar forradalom tárgyában az ausztráliai Magyar Élet nevű – a külhoni magyarok egyetlen hetilapjaként ismert – újságban az elmúlt évtizedek során megjelentetett. Ahogy a könyv előszavában (a bevezető előszót Lezsák Sándor írta) ő maga fogalmaz: „A könyv címében szereplő »emigrációs szemmel« kitétel alkalmazásával arra utalok, hogy az ötvenes években folyamatban volt nagyhatalmi politikai fejleményeket távol a hazától és a nyugati hírhálózat figyelésével nagyobb eséllyel szemlélhettük, mint a vasfüggöny mögött élő honfitársaink.
Nagyon is érzékeltük az Egyesült Államok politikájának kettősségét: harsány kommunistaellenes propaganda és a valóságos, közös hatalmi politika legalizálását célzó folyamatos diplomáciai tárgyalások Amerika és a Szovjetunió között. Ismertük az amerikaiak hírverését és az általuk válogatott emigránsokkal szervezett »rab nemzetek felszabadítása« propagandájukat (Captive Nations Week-rendezvények elnöki üzenettel stb.), de azt is, hogy nincs mögötte tartalom. Számunkra az lett volna meglepő, ha Amerika kiállt volna a magyar szabadságharc mellett akárcsak hivatalos támogató megnyilatkozással. Nehéz volt viselnünk a győztes forradalom örömére nehezedő aggodalom súlyát.”
A kötetbe rendezett cikkek és beszédek azonban nemcsak ezt a témát járják alaposan körül, hanem annak szinte minden aspektusát megragadják, azokat is, amelyeket nemcsak emigránsként, de a történelem iránt érdeklődő emberként egyáltalán el lehet képzelni. A szerző igen karakán véleménye végigvonul a köteten, de ugyanígy a hazaszeretete és az ügy iránti elkötelezettsége is. Néhol dühös, néhol érzelmes, néhol keserű, máskor tárgyszerű, történeti tényekkel alátámasztott mondatai mindig logikusak és igényesek, és jól látható koncentrikus körökben helyezkednek el egyfelől 1956, másfelől 1956 – néha féltenivaló – öröksége körül.
Csapó Endre tanúja volt szinte az egész XX. századnak, hiszen 1921-ben született, majd 1948-ban kivándorolt Ausztráliába, ahol először fizikai munkából élt, majd egy országos vállalat üzemtervező rajzolójaként dolgozott. 1964-ben alapító-szerkesztője és tulajdonosa lett a Sydney-ben havonta megjelent Ausztráliai Magyarságnak, olvashatjuk a szerző életrajzában. „Ezt 1978-ban, a Magyar Élettel egyesítve, nemzeti szellemiségű, országos terjesztésű hetilapot létesítettek az ötödik kontinens hatvanezer fős magyarságának.”
A lap azóta is működik, a diaszpórában kifejtett nemzetmegtartó szerepe jelentős. Mindezen okoknál fogva – és a kötet szövegeit tanulmányozva – meggyőződésünkké válhat, hogy Csapó Endre meglátásai érvényesek, árnyalják a bennünk kialakult képet, és mindig méltók 1956 szellemi örökségéhez.
Csapó Endre: Ötvenhat emigrációs szemmel (1964–2014), Antológia Kiadó, Lakitelek, 2016