Idén a tervek szerint már a Budakeszi úti megújult Hild-villában karácsonyozik a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete. Ezt a megbízott igazgatótól, Kocsis Miklóstól tudjuk, akivel egyelőre az átmeneti bérleményben, a Ferenciek terén beszélgettünk.
Az intézet a napokban a kortárs irodalomértelmezés perspektíváiról tartott konferenciát. Szóba kerültek a teoretikusok és az esszéírók csakúgy, mint a kortárs próza- és líraelmélet fejleményei. Nem éppen populáris téma, de az intézet nem is ilyen célzattal jött létre. Hitvallása (hogy a kortárs művészetek változatosságát minél alaposabban felmutassa) magában foglalja az élő művészetet vizsgáló különféle szemléletmódok, tudományos irányzatok, elméleti iskolák, gondolkodásképletek számbavételét is. Ez a tanácskozás is egy újabb lépés volt a hosszú távú kutatások elindításához. Ezúttal fiatal irodalomtudósokat hívtak meg a Pesti Vigadóba, hogy együtt folytassanak eszmecserét: milyen is a kortárs magyar irodalom, és hogyan lehet képessé válni e zavarba ejtő gazdagság megragadására.
A kutatóintézet az MMA közgyűlésének döntése alapján 2015 elején kezdte meg működését. Kezdettől az volt az elképzelés, hogy ne csupán s ne is elsősorban az akadémiával vagy az akadémikusokkal foglalkozzon, hanem a kortárs művészet tágabb teoretikai összefüggéseivel. Nem feladata az intézetnek monográfiák kiadása vagy portréfilmek készítése (ezt a missziót az MMA másféle módon oldja meg), sem a kánonépítés, mint ahogy az egyes művészeti ágak történetének megírása sem. Annál inkább a művészettel kapcsolatos jelenségek és összefüggések XXI. századi feltárása, amely a bürokráciának, a gazdaságnak (például a műtárgypiacon), sőt a politikumnak is adalékokkal szolgálhat a közös működésben.
Ezt a küldetést úgy fogalmazzák meg, hogy a művészet elsődlegesen társadalmi relevanciájának, valamint elméleti összefüggéseinek tudományos igényű, folyamatos vizsgálatára esküdtek. Az intézet – célkitűzései és önmeghatározása szerint – társadalomtudományi módszerek alkalmazásával kívánja vizsgálni a magyar művészeti élet elméleti és gyakorlati eszköztárát, valamint azoknak a társadalmi folyamatokra gyakorolt hatását, mégpedig kritikai szempontok, illetve a művészeti intézményrendszer vizsgálatán keresztül. Ennek megfelelően a művészet és a művészetelmélet belső folyamataira (az alkotások létrejöttére, egyedi mivoltára, közönség általi befogadására, ennek hatásmechanizmusára), valamint külső vizsgálatára, azaz a művészetnek a társadalom egyes alrendszereihez fűződő viszonyára koncentrál.
Az igazgató kérdésünkre elmondta: az intézet felmenő rendszerben épül, a jelenlegi tíz-tizenkét fős kutatói-adminisztrációs létszám a jövőben legfeljebb ennek a duplájára bővül. Ezt a létszámot nem csupán a Hild-villa fizikai befogadóképessége határolja be (amely egyébként konferenciáknak is helyet tud majd adni), hanem a hatékonyság is: az egyes művészeti ágak átfogó áttekintése ennyi szakemberrel már eredményesen megoldható. Az intézet működését tudományos tanácsadó testület segíti, de akár az „utcáról” is be lehet kerülni a csapatba: az intézet vezetése eddig már több száz interjún van túl. A kritikákra, miszerint egyes kutatóknak még nincs meg a megfelelő tudományos minősítésük, az igazgató úgy reagált: tudatosan fiatal a gárda, a szükséges fokozatok megszerzése minden esetben folyamatban van.
Kocsis Miklós például, aki maga is a harmincas éveinek első felében jár, máris habilitált doktor, a jog és a kultúra határterületéről, a Pécsi Tudományegyetemről érkezett. Másfél száz publikáció szerzője, ötven hazai és nemzetközi konferencia előadója. Jelentős szakmai és közéleti – így különösen országos érdekképviseleti szerv vezetésében, intézményátszervezésben, szervezetfejlesztő munkában és szakmapolitikai egyeztetések során szerzett – tapasztalatokkal rendelkezik. De van a csapatban összehasonlító irodalomtörténész, keramikusművész-adjunktus, költő-jogbölcselő, filozófus, belsőépítész-iparművész, népzenekutató-karnagy, sőt kultúrmarketing-közgazdász is.
A kiadványok mellett elsősorban a tanácskozások mutatják be az intézeti kutatások eredményeit. Szeptember elején 1956/68 emigrációi Közép-Európában címmel rendezett az intézet műhelytalálkozót, amit a Visegrádi Alap is támogatott. A műhelytalálkozón tíz angol, lengyel, illetve magyar nyelvű előadás vizsgálta, hogy a kommunista hatalommal szembeni ellenállás szimbolikus és sorsfordító történelmi eseményei (1956, 1968, 1980) miként hagytak nyomot a közép-európai emigráns műhelyek és művészek gondolkodásán. Hamarosan Bartók Bélával, Járdányi Pállal és Márai Sándorral a középpontban terveznek konferenciákat több művészeti ág összekapcsolásával.