„Az élet nem rehabostorta, tesó…” Az idézett mondat – sajnos – nem saját találmány: Kubiszyn Viktor kiváló, immár harmadik kiadását megérő, Drognapló című kötetéből származik. De humorból ennél több nincs is benne (leszámítva a kedvenceimet, az önironikusakat: „Az ideológiám ekkoriban az volt, hogy kizárólag természetes kábítószerekkel írom nullára magam, az önmegvalósítás végett”; illetve a keserű iróniát villantó részt, amelyikben a főhős-elbeszélő évekkel később kommentálja első leszokási kísérletének eltökéltségi hányadosát – és annak hiábavalóságát: „És akkor, ott, egy három-négynapos delirálás és haluzás után, a sokadik láz-hideglelés-elvonás kombó után azt mondtam: köszi, ez így egyelőre elég volt. Hm, pedig hol voltam akkor még az igazi mélységtől.
A társaságomhoz képest persze full dzsankiban nyomtam, de a későbbi önmagam azt mondta volna rám: úrigyerek”). Igaz, nem is az a fajta világ ez, amelyik hemzseg a humortól.
Bár a szerző hivatkozik a gonzó újságírásra és a gonzó novellaírásra (amely akár gonzó regényként, naplóként is olvashatóvá tehetné a könyvet: „Semmi fikció nincs benne, ha végiggondolom. Aztán ha másképp nézem, tiszta fikció az egész” – írja, bár egyértelmű, hogy egy valóságos naplóval van dolgunk, afféle irodalmi naplóval, mégis naplóval, annak minden keserű realitásvonatkozásával egyetemben.
Tehát az elbeszélő, a főszereplő és a szerző ritkán megvalósuló irodalomelméleti egysége jön létre itt, de az olvasónak érdemes folyamatosan emlékeztetnie magát, hogy tiszta fikcióként, gonzó regényként is olvasható művet tart a kezében.
Amennyiben az első szempontból – miszerint valóságos napló – vizsgáljuk, megállapítható, hogy egy irodalmi igénnyel megírt, nagyon fontos könyv, amely a drogozáshoz vezető út (családi háttér, habitus, jellem stb.) feltérképezésén túl a Csáth-naplókhoz hasonló valóságossággal és húsba vágó éllel szól a rászokásról, a leszokásra tett kísérletekről és – Csáthtal ellentétben szerencsére – a gyógyulásról, szabadulásról, a hit és Isten megtalálásáról, aki segít a szerző-elbeszélő-főhősnek tisztának maradni.
(És segít megírni az élményeit, hogy mások okuljanak belőle: „Mennem kell írni. Hírt adni az egészről, amiben voltam, hátha használ valakinek.”) A terápiás és megtérős rész kevésbé izgalmas a droghorror-horrodrog valós naplóélményeire vadászó olvasónak, de az önismereti értékét nem becsülném le, biztosan sok embernek segít majd a rehabilitáció során. Naplóként olvasva tehát olyan konkrét „haszna” van a könyvnek, amilyen haszna ritkán van könyveknek: szülőként, potenciális vagy exfogyasztóként olvasva egyaránt segíthet, óvhat.
Vizsgáljuk meg irodalmi műként is a könyvet! Az élőbeszédszerű stílus, a kultikusnak ígérkező mondatok („Huszonkilenc évesen, egy csomó trével a hátam mögött, egy nyolcadik kerületi dzsankipecóban ébredek minden reggel, ahol egy éve nincs se meleg víz, se fűtés, se egy eladható cucc, nincs egy ember, akire számíthatnék.”, vagy: „Az anyagozás az ÚT LERÖVIDÍTÉSE. Istenhez, a boldogsághoz, akármihez.
Meló és energiabefektetés nélkül. Amikor benne vagy, nem érdekel semmi, de semmi más. Ebben a sztoriban semmi különleges nincs.”), a súlyos, irodalmi értékkel bíró megfogalmazások („Megyek az egyik Emberhez. Gimnazista vagyok. Az utcán (…) próbálok szlalomozni a kisgyerekes anyukák-apukák és a belvárosi fiúk-lányok között, akik egymás egójába mászva korzóznak”) és a magas minőségű intertextuális és popkulturális utalások (a nevek Irvine Welsh munkáira való szándékos rímeltetésével bezárólag) igazi irodalmi értékkel bíró művé teszik a Drognaplót.
Kubiszyn Viktor: Drognapló. Irodalmi Jelen Könyvek, Budapest, 2017.