Ki ne őrizne kellemes emlékeket az egykori balatoni vagy dunai hajózásról? Mondjuk a boldog-szomorú hetvenes-nyolcvanas évekből. A Szántód és Tihany között oda-vissza közlekedő komphajóról, ahol estéről estére az egyik, már akkor is öreg vízi járgányt kivonva az utasszállító forgalomból a Demjén Rózsi-féle Bergendy együttes húzta a pop-rock talpalávalót. Ugyanekkor a dunai Express koktélhajók állandó vendége volt a Taurus, soraiban Radics Bélával, a Syrius és egyéb akkor futó bandák. A hajókázásnak és nem mellesleg a jófajta rockmuzsikának – főképp így, együtt – megvolt a maga varázsa és hagyománya; aztán a változások szelei valahogy mégis elfújták ezt a fajta kulturált, tartalmas szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget. Kár érte.
Napjainkban azonban, ha nem is az egykori formában és keretek között, de ismét feléledni látszik a hajós rocklegenda. Ha nem is a Táncsics, Rákóczi vagy Hunyadi nevezetű vízi járműveken, miként „a régi szép időkben” (bár az öreg bárkák ma sincsenek kivonva a forgalomból), de egy Fanny nevezetű egykori aknaszedő motoros, ma takaros sétahajó jó szívvel ad helyet a míves rockkultúrának. Nemrég épp a Szkítia mutathatta meg – telt ház (akarom mondani fedélzet) előtt, mégis családias környezetben – magát, valamint a nemrég a boltokba került Rajzolt világ albumát. Úgy gondolták – és milyen jól tették! –, hogy nem árt teljes egészében, elejétől a végéig megismertetni a nagyérdeművel.
Nem mintha a jelen lévő, láthatóan összeszokott közönségnek különösebb meglepetést okoznának a repertoárral, hiszen a dallamos refrénekkel, sőt némelyiknél a teljes dallal is lelkesen besegített a nagyérdemű a három fronténekesnek: Sztrebka Erikának, Ráduly Leventének és Szepesi Richárd „Ricsosznak”, aki sokoldalúságát bizonyítandó többfajta furulyával, valamint Dulai Zoltán hegedűjátékával egyetemben igyekszik erősíteni a folkvonulatot, amelynek súlypontja
– elsősorban a mondanivaló súlyossága miatt, másrészt koncepcionális okokból – a Rajzolt világ albumon kissé hátrébb helyeződött. A Szkítiának mindig is volt véleménye a világ eseményeiről, különös tekintettel az aktualitásokra, ám arra gondosan odafigyeltek, hogy intelligensen, mértéktartóan, ugyanakkor őszintén fejezzék ki gondolataikat.
Az énekesnő felkonferálásában el is hangzik, hogy „nem szítunk, nem lázítunk, csupán tényeket sorolunk fel!”. Csak a miheztartás végett. A Hazát, házat, a Tiéd az ország, a Népünk golgotája vagy épp az Erdély majd egyszer hazatalál opusok mind-mind a feltétel nélküli hazaszeretet, aggódás szinonimái, amelyeket kivétel nélkül mesteri módon foglaltak dalba. Ez utóbbira, Sebestyén Rita megindító, keserűséggel teli verssoraira a zenekar gitárosa, vezéregyénisége, Gulyás Szabó László – aki egyébként néhány veretes gitárszólóval is megörvendezteti az egybegyűlteket – írt zenét, hogy aztán mindenki őszinte meglepetésére az azóta ifjú hölggyé cseperedett egykori tinédzser lány a dal elhangzása előtt lúdbőröztető hatással maga szavalhassa el költeményét.
Családias hangulatról beszéltünk, és nem túloztunk: kevés olyan zenekarral, előadóval találkozni, amelyik felvállalja, hogy pár dal erejéig alkalmi karaokéban énekeltesse az arra vállalkozókat. Mindenesetre a Best of Szkítia blokk előtt jól hat. Ebben főképp a könnyebb fajsúlyú, (népi)táncolható, folkosabb darabok kapnak helyet, és az általános jókedv a zenekarra is átragad. Pad Richárd fáradhatatlanul hajlong és ugrál billentyűparkja mögött, Ferencz Dávid még a kemény basszusozás közben is bejárja a rendelkezésre álló szűk teret.
Még szerencse, hogy a ritmusfelelős Pallás Gyula a dobjai mögül nem nyújtja be további helyigényét. Hiába a könnyedebb hangvételű darabok, a Szkítia úgy látszik, nem tud és nem is akar kibújni a bőréből: hamar előkerülnek a hazánkat, sorsunkat érintő fajsúlyos témák. Még távolról sem született meg az ukrán nyelvtörvény, amikor a 2010-es Hajnaltűztánc albumra megírták Magyar iskolát, sokat! című számukat vagy javaink kiárusítása ellen az Ez az ország nem eladó nemes opusát.
Szabadság, szerelem. A hajóhídon kifelé baktatva még fülünkben csengenek az örök érvényű verssorok, amelyek a Szkítiát is saját dalra ihlették: „Emeld büszke fejed, jó magyar / Hisz érted szól ez utolsó dal.”