2017. március 26., vasárnap, Emánuel napja
Kultúra
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kultura/nemzedeki-nosztalgia-1469494/

Nemzedéki nosztalgia

A Trainspotting 2 nem mer kilépni a túl jól sikerült első rész árnyékából
Eltelt húsz év a kilencvenes évek közepe és a fiatalkorunk óta, nagyjából ennyi elég is volt a hajdani stábnak, hogy újra összeálljanak és összerakják a kultikus Trainspot­ting második részét, előszedjék egy új történet erejéig az akkor retinánkba beleégő figurákat – az már más számlára írható, hogy a végeredmény szelídebb, vékonyabb, félénkebb lett.

Az eredeti Trainspotting (1996) nem véletlenül lett egész Európában kultfilm, a heroinba menekülő baráti társaság posztkamaszkori útkeresése és masszív társadalomkritikája bőven elég volt, hogy az észak-amerikai Shop-Stop (Kevin Smith, 1994) és a francia A gyűlölet (Mathieu Kassovitz, 1995) mellett szinte minden házibuli ezzel a filmmel fejeződjön be – vagy éppen a másik kettő közül valamelyikkel, mikor melyik került elő VHS kazettán –, kívülről tudjuk a jeleneteket és a monológokat, a szereplőkre pedig körülbelül úgy hivatkozzunk, mintha együtt nőttünk volna fel.

A Trainspotting 2 előzetese olyan volt, mintha meghívót kaptunk volna egy osztálytalálkozóra, az ember előszedte valahonnan az eredeti filmet, újra megnézte, húsz év távlatából pedig nemcsak a film jelenetei és nagy szövegei kerültek elő, hanem azok a csatolt élmények is, amikor együtt moziztunk valamelyik osztálytársunk lakásában – a szülők pél­dául nyaraltak, mit sem sejtettek –, kipróbáltuk a bárszekrény italait, megvolt az első cigarettánk, és nagyon szerelmesek voltunk az egyik osztálytársnőnkbe.

A film aztán olyanra is sikerült, mint egy osztálytalálkozó: régi fotókat nézegettünk, felidéztük, hogy ki hová jutott, és pár pillanatra előúsztak azok az élmények is, hogy annak idején milyen hülyék mertünk lenni, ma már mennyire nem, annak idején rendesen a világmegváltásra készültünk, ma már inkább csak egy normálisabb és élhetőbb életre, annak idején az volt a menő, aki két végén égette a gyertyát, ma már inkább az, aki hamarabb magához tér az igényes és felárazott kézműves sörök okozta másnapból.

A Trainspotting 2 tudatában van saját magának – kicsit túlzottan is –, nem mer kimászni a túl jól sikerült első rész árnyékából, de nem is gondolom, hogy az lenne a fő célja, hogy azt meghaladja, rátegyen még egy lapáttal, és így megszülessen egy új nemzedéki kultfilm. Danny Boyle rendező és John Hodge forgatókönyvíró ehelyett a nosztalgia útját választotta, előszedték a korábbi szereplőket, nemcsak a főbbeket, hanem az egészen aprókat is (például az a férfi, aki annak idején is elütötte Rentont, ismét elüti), visszamentek fiatalkoruk ikonikussá váló helyszíneire és némileg a korhoz igazítva megismételték a nagy dumákat. Ha pedig mindez nem esne le nekünk, akkor rá is erősítettek: egymásba úszó montázsokban csúszott össze múlt és jelen, az első és a második rész képkockái.

Forrás: Intercom

A kultfilm szereplői visszamentek fiatalkoruk ikonikus helyszíneire és megismételték a nagy dumákat

A szórakoztatóipar ezt nagyon találóan „fan service”-nek keresztelte el, és ennél megfelelőbb kifejezést nem is lehetne találni: ennek a filmnek az elsődleges célja, ennél pedig nem is akar többet, hogy az első rész rajongóinak örömöt okozzon. A film elején az alkotó és a rajongó között kötött szerződést pedig az alkotók maradéktalanul teljesítik, jól érezzük magunkat, az pedig alig-alig jut eszünkbe közben, hogy a film viszont semmilyen, a nosztalgiafaktor tudatosított jelenléte nélkül pedig nemcsak érthetetlen, hanem majdnem élvezhetetlen is.

Irvine Welsh – az eredeti Trainspot­ting alapjául szolgáló regény írója – 2002-ben már megírta a folytatást Pornó címmel, ami ugyan számtalan cselekményszálon bonyolította tovább az eseményeket, de nem sikerült átugrania a korábbi mű által felállított magas lécet: ennek az egyik oka az ócska ponyvákat idéző stílusa volt, a másik pedig az, hogy már nem tudta olyan erősen megragadni azt a bizonyos életérzést.

A mostani film nagyon szabadon vette alapul a Pornó cselekményfolytatását – nyomokban Pornót tartalmaz, mint ahogy valamennyi élelmiszer mogyorót –, ami még nem is lett volna baj, ha lettek volna ehelyett erősebb, érvényesebb, keményebb állításai a negyvenes éveit taposó korosztály és a 2010-es évek – brexit előtti/közbeni/utáni – skót, vagy angliai, vagy edinburgh-i állapotáról.
Nem voltak, így a négy egykori barát – Renton, Spud, Beteg Fiú és Begnie – újratalálkozásának története nemcsak érdektelen lesz, hanem olyan semmilyen is: félrecsúszott felnőtt életük kilátástalanságán túl nincs sok üzenetük a nézők számára, amit mégis megfogalmaznak (például a közösségi médiafogyasztókra áthangszerelt Válaszd az életed! monológ), nem jut túl a közhelyek szintjén.

Hirdetés

Kiemelt

Kósa Lajos: elgurult a gyógyszer Strasbourgban

A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság messze túlterjeszkedett minden határon, amikor Magyarországgal szemben a bangladesi menekültek ügyében ítéletet hozott.

Poszt-trauma

Újra lesújtott a genderterror

Ezúttal Amerikában.

Botka olyat kapott, hogy a fal adta a másikat

Kilövési engedély.

Bróker-ügy: Kulcsár leülte, a szocialisták megúszták

Pedig több ismert szocialista politikust is hírbe hoztak a botránnyal.

Szavazás: magyar lett az Év EP-képviselője

Már tavaly is döntős volt. Vajon ki lehet az?

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!