– Júniusban a Hősök terén adják elő az Itt élned, halnod kell című zenés játékot az ’56-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából. Ebben ön is kapott szerepet. Kit alakít?
– Ez egy vadonatúj darab, nem más, mint egy zenés utazás a magyar történelemben, a honfoglalástól egészen a rendszerváltozásig. Koltay Gábor rendezi a művet, ő igazán érti az ilyen monumentális színházi előadások csínját-bínját. Testvére, Gergely pedig a dalok zenei és tartalmi egységéért felelős szerző és művészeti vezető. Nem lebbenteném fel a fátylat, de annyit elárulok, komoly lázadó szerep lesz az enyém. A zene a klasszikus Kormorán-hagyományokat követi, tehát népzenével gazdagon átitatott dallamos, progresszív rockzene várható. Úgy gondolom, a hiteles magyar történelem és nem a mondavilág lesz a lényegi útmutató a műben.
– Pedig nagyon kedveli a mítoszokat, példa erre a Mítosz című albumuk.
– Kedvelem, hiszen általában a mítoszok a valóságban gyökereznek. Egymástól távol élő népek mítoszaiban is olykor meghökkentő, hihetetlen közös történeteket, emlékeket találunk. Elgondolkodtató, hogyan maradt tőlünk távoli népekre és ránk sokszor ennyire hasonló örökség, de én ezt nem boncolgattam. Célom az általam is már gyermekként magamba szívott mitikum dalokká konvertálása volt. A Kalapács zenekar többnyire előbb szerzi a zenét és csak ezután jön a tartalom. A Mítosz nyers dalainak eleve heroikus hangulatuk volt, ezért szinte elkerülhetetlen volt, hogy hőstörténetszerű szövegeket írjak hozzájuk. A magyar legendáriumot bizonyára közelebb érzem magamhoz, mint például a kerekasztal lovagjainak meséjét, tehát adott volt a téma.
– Nem is rock-, hanem metáloperának lehetne nevezni.
– Valóban voltak olyan gondolataim, hogy pár pluszdallal és némi pluszcselekménnyel és mesével még gazdagítva színpadi művé, hovatovább filmmé gyúrjuk a Mítoszt. Koltay Gáborral is beszéltünk róla akkoriban, hogy mi kellene egy ilyen nagyobb léptékű álom megvalósításához. Több szereplővel, énekessel és meglévő, de kiadatlan dalokkal egy képzeletet és gondolatokat ébresztő zenés filmet, amolyan metáloperát is kovácsolhattunk volna belőle. Sajnos hiányzott az anyagi háttér, ezért elodáztuk.
– Idén 30 éves a Pokolgép Totális metál című, első magyar heavy metal albuma. Hogyan emlékszik vissza erre a korszakra?
– 1986 egy felszabadító év volt, noha nem reklámozták úgy, mint a kor államilag támogatott lemezeit, mégis kimagasló sikerrel és rekord példányszámban fogyhatott el az első magyar metálalbum. A Pokolgép indulását sokat segítette Nagy Feró, aki átnézte, lektorálta, „javítgatta” a szövegeinket. 1985-ig még Paksi Endre is a Pokolgép oszlopos tagja volt, és az addig született dalok szövegeit ő írta. Ezek közül a régebbi szövegű, de már akkor klasszikusnak számító dalok közül is jó néhány felkerült a Totális metál albumra. Feró egy kissé már előre hozzászelídítette a cenzúra gépezetéhez a szövegeinket, nehogy problémát okozzon, ha túlságosan nyilvánvalóan szólunk be a rendszernek. A harmadik lemezen (Éjszakai bevetés) változtattunk. Feró ment, de jött Józsa Béla és Horváth Attila is szöveget írni, ám mi magunk is aktívabbak lettünk ezen a téren. A külföldi eladásról, terjesztésről nem sokat tudtunk akkoriban, csak jóval később derült ki, hogy mindenütt lehetett kapni hivatalos boltokban, még talán Romániában is. Mostanában olyan nyugati bandák, mint például a Hammerfall, Arch Enemy vagy a Moonsorrow felől is érkezett elismerés. A Moonsorrow esetében olyan is volt, hogy a Pecsa-koncertjükön daloltam velük Pokolgépet és ők kísérték. Mindenképpen szeretném megünnepelni a Totális metál 30 esztendős jubileumát, de az még képlékeny, hogyan.
– Több más zenekara is van a Kalapács mellett. A Hard, az Akusztika és így tovább. Miért?
– A legszívesebben mindent egy zenekarral alkotnék meg, de nem járhatja mindenki az én utam. Ha nincs más megoldás, akkor új projektet indítok, de véghezviszem, amit szeretnék. Az Akusztika is úgy indult, hogy nemcsak átírni, hanem újrafogalmazni is szerettem volna a dalainkat. Most is tervezek valamit, már nevet is adtam a dolognak, de a részletekről még nem szeretnék beszélni. Na jó, annyit elárulok, a projekt neve Neolit. A Kalapács zenekar tagjaival 16 éve zenélünk együtt, ez szinte egyedülálló a magyar zenei életben. Miután kiléptem az Omenből, Paksi Endrével és néhány Ossian-gárdistával közös munka eredményeként ki nem adott Pokolgép-dalokból megszületett az Első merénylet. Ezután alakult ki a Kalapács tagsága, de először csak a régi dalok eljátszása volt a cél. Aztán a duzzadó kreativitás megtette hatását és a banda elkezdte ontani az albumokat magából. Noha voltak súrlódások, talán azért tudunk ilyen jól együttműködni, mert a tagok közül sokan gyerekkori barátok, lényegében egy ismerősi, vagy épp korai zenésztársi körből jöttek.
– A legutóbbi, Enigma című lemezükről a Zuhanni kell című dal tetszik a legjobban a hallgatóknak. Ön szerint miért?
– Fogalmam sincs, melyik dalt kedveli legjobban a közönség, de a Zuhanni kell klip nélkül is valóban kimagaslóan szerepel a netes letöltések terén. Sosem lehet előre megjósolni, hogy melyik dal válik közönségkedvenccé egy albumon. A daloknak különös az élete: van, amelyik jól hangzik a lemezen, de koncerten nem úgy működik. Olyan is van, hogy a lemezen közepesebbnek gondolt dal a koncerten a legjobb reakciókat kapja.
ink– Idén megjelenik az új albumuk?
– Ha a csillagok úgy állnak, biztosan. Ötlet van egy csomó, de a banda csak akkor küldi át őket, ha szinte stúdiókész. Na, ez még nem történt meg. Szólok, ha közelebb a megoldás.
– Mit gondol arról, hogy a külsőségek kezdenek eltűnni a színpadról vagy a nézőtérről?
– A legszívesebben talpig vasba öltöznék, mert számomra jobb, ha ünneplőbb a színpadi viselet, és nekem ez az ünneplőm. Megértem azt is, aki lazább, kényelmesebb cuccban nyomja. Ma már én is jobbára ezt teszem, de a nagy megmozdulásokon csiliviliben lépek fel. Azzal viszont mindig megtisztelem a közönséget és a színpadot, hogy nem ugyanabban a ruhában játszok, amiben bevásárolni megyek a piacra, és néhány metálékszer is dukál. A magam részéről szeretem, ha egy zenekar a látványra, a külsőségekre is figyel, a heavy metal nekem erről is szól. A látványos külsőség nem válik a zene rovására. Az is igaz viszont, hogy nem fogok egy nyári fesztiválon talpig bőrben megrohadni a délutáni hőségben. Ennyit azért bölcsültem húszéves koromhoz képest
– Ön szerint hol tart a világ metálzenéje? Rostokol, vagy képes megújulni?
– A zene folyton lüktet, pulzál, változik. Nincs megállás, ahogy számunkra is változhat a hatása. Valami még szebbre, vagy épp még keményebbre vagy durvábbra vágyunk és mindig másra és másra. Van, hogy egy dal, ami régen keménynek hatott, nyáresti tánczenévé szelídült a mai kor kemény rockdalaihoz képest. Én is szeretném tovább feszegetni a határaimat és keresem az utat a még keményebb, máskor pedig a még dallamosabb, vagy a még letisztultabb felé. A metamorfózis most is zajlik éppen, és mindig van új születőben.
A mellékelt link egy Kalapács-számhoz viszi el önöket.