Angoltanár koromban az egyik kedvenc órai témám volt az, hogy meghallgattuk Sir Arthur Conan Doyle egyik igen nagy ritkaságnak számító rádióinterjú-részletét, és közösen elálmélkodtunk rajta, mennyit romlott a nyelv, ami a hallható érthetőséget illeti, és bezzeg milyen szépen beszél ez a drága ember, még az r betűket is – jó skót szokás szerint – alaposan megpergeti. Ebben a kis részletben arról beszélt a kiváló író, hogy milyen sokat tanult Edgar Allan Poe-tól (különösen a Morgue utcai kettős gyilkosság című elbeszélést tartotta nagyra, amelyről azt állította, hogy a deduktív, levezető és következtető nyomozási módszertan első és megkerülhetetlen műve), illetve egy orvostanárját emlegette fel, aki olyan pompás diagnoszta volt, hogy pusztán a páciensre való rápillantás útján meg tudta mondani nemcsak a betegséget, hanem igen gyakran az illető foglalkozását, sőt lakhelyét is.
Az Attraktor Kiadó gondozásában megjelent elbeszélésgyűjtemény kiváló keresztmetszetét nyújtja a szerző kisepikájának, de – és most az elején elmondom a kifogásaimat, hogy utána kedvemre dicsérhessem a kötetet – sem a jellegtelen borítón, sem valamilyen elő- vagy utószó formájában nincs semmiféle utalás arra, miért született ez a kötet, miért most adták ki, miért éppen ezek a történetek és így tovább. Hiszen Sir Arthur Conan Doyle műveiből készültek már válogatások, kerek évfordulója nincs, a fordítás és kiadás viszont 2017-es, és azonkívül, hogy a fölöttébb lelkiismeretes és kitűnő jegyzetapparátusból (mely a nagyon pontos és magyarul szépen szóló, letisztult fordítást végző Kiss Sándor munkája) kideríthető: ezek a szövegek jórészt folyóiratokban jelentek meg, más indokot nem nagyon lehet találni – ilyenkor bizony jól jönne egy féloldalas előszó, amelyik eligazítja az olvasót a miért, hogyan, miért éppen most és egyéb kérdésekben. De lehet, hogy csak szőrszálhasogató vagyok.
Mert a könyv és a kötetben szereplő elbeszélések tényleg kitűnőek. Az angol irodalom és az angol krimi legszebb hagyományait folytatják (vagyis kezdik el, hiszen majdnem mindenki tőle és az ő Sherlock Holmesától tanult nyomozni), mindegyik szöveg elképesztően izgalmas, és olyan mondatok szerepelnek benne, amitől kirázza a hideg a szépre áhítozó olvasókat.
Közös jellemzőjük ezeknek az elbeszéléseknek, hogy szinte mindegyikben szerepel valami elsőre természetfölöttinek tűnő jelenség, amelyről a nyomozás végére vagy a történet előrehaladtával rendre kiderül, hogy teljesen hétköznapi oka van (jóllehet néha így is különös vagy bizarr, de szerencsésen nélkülöz mindenféle olcsó, természetfeletti magyarázatot – a nehezebb utat választja tehát: racionális okokat keres), az olvasóban viszont mégsem marad semmiféle hiányérzet, ugyanis annyira jól felépített szöveget kapott, annyi ideig volt része a kellemes feszültségben, hogy szinte örömmel dől hátra, egy „Na, ezt is megoldottuk, és pusztán az emberi butaság, aljasság, gonoszság volt az ok!”-ot elmormolva.
A fordítás, mint említettem, kitűnő, ódon zamatú, mégis teljesen korunkra jellemző – nem beszélve a jegyzetekről, amelyek egészen pedáns lelkiismeretességet sugallnak. Az én anglofil lelkemnek viszont leginkább az angol úriemberségre tett utalások és mondatok a kedvenceim, ezek közül néhányat meg is osztok önökkel: „Nincs is kifinomultabb dolog a világon annál, ahogy a civilizáció eme isten háta mögötti előőrsei viccet csinálnak szörnyű helyzetükből, és nemcsak bátran, de nevetve néznek szembe az élet kihívásaival” – áll például A kádárműhely démona című elbeszélésben, mely így zárul: „Megjött a szakácsa, Meldrum. Hamar fejezzük be a reggelit és térjünk vissza a szigetre, mert a feketék még azt hiszik majd, hogy elmenekültünk.” Vagy A lakkdoboz története címűből megtudhatjuk azt is, hogyan viszonyul az angol nemes a világ róla alkotott véleményéhez: „A féltékenységet megmosolygom, a gyűlöletet semmibe veszem, de a szánakozást nem tudom elviselni.”
A Lady Sannox esete vagy az Egy doboz kaviár pedig olyan történeteket mesél el, hogy nem csak Jókai Mórnak A Caldaria című elbeszélését juttatják eszünkbe, hanem akármelyik hollywoodi forgatókönyvíró megnyalhatja mind a tíz ujját, amikor elolvassa: filmre kívánkozik mindkettő. Érdemes elolvasni a könyvet, és elcsodálkozni, mi mindent tudott Sir Arthur Conan Doyle.
Sir Arthur Conan Doyle: A rémálom szobája és más rejtelmes történetek. Fordította és jegyzetekkel ellátta: Kiss Sándor. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő, 2017