Az egykor Németországban élő házaspár, Filotás Tivadar és felesége, Sybille eredetileg Toscanában kívánta létrehozni a babamúzeumot, de szerencsére úgy döntöttek, hogy idehaza is szükség lehet egy ilyen egyedülálló gyűjtemény felmutatására, és végül 1994-ben, egy szépen újjáépített és rendbehozott tihanyi portán megnyitották a babavilág kapuit.
Na de kanyarodjunk vissza egy kissé az ismerősen csengő családnévhez. A legtöbbeknek talán az LGT Szól a rádió című slágeréből köszön vissza: „Bár Skoff Elzát és Filotás Lilit kevesen ismerték, / Azt tudta minden hallgató, hogy a hangjuk milyen szép.” A legendás hírű rádió-bemondónő azonban csak egyike a híres közeli rokonoknak – a sport kedvelői számára a Filotás Tivadar név sem idegen: a múzeumalapító édesapja volt az első magyar öttusaverseny győztese és az első magyar olimpiai résztvevő is a sportágban 1928-ban Amszterdamban.
Lénárd Máté szabadkai kapitány, később vészbíró az anyai ág híres történelmi alakja: őt az 1848–49-es szabadságharcban a tizenhárom aradi vértanú mellett halálra ítélték, majd megkegyelmeztek neki – de tizenhat évnyi várbörtönre ítélték, és kilenc évet le kellett töltenie. Ő lett aztán Szabadka és környékének főispánja, aki alatt sokat fejlődött a város, és toleráns városvezetőként is elismerték az ott élő nemzetiségek. A szépanya testvére, Bíró Károly szintén szabadkai polgármester volt a 19. és 20. század fordulóján, amikor a városközpont is újjáépült. És ők csak a legismertebbek a családból – ha a tihanyi Babamúzeum igényes honlapját felkeressük, vagy elolvassuk a Huszárvágás című Filotás-emlékiratot – amelynek hátoldalára Kukorelly Endre írt ajánló szavakat –, még számos meglepetésben lehet részünk.
Maga a múzeumalapító Tivadar életútja is fantasztikus fordulatokkal teli: édesapja három héttel a születése előtt meghalt, ő maga a bankigazgató anyai nagyapa és egy pótmama, Móni felügyelete alatt cseperedett fel, majd az ’56-os forradalom következményeként testvéreivel Ausztriába került, ahol az iskoláit is végezte, később Németországban fejezte be tanulmányait, politológia–szociológia szakon. Ott ismerte meg későbbi feleségét, Sybillét is. A nyugat-poroszországi lány négyéves kori traumájához köti babagyűjtő szenvedélyét.
1945-ben, a keleti front elől menekülve már nem érhette meg, hogy nővéreihez hasonlóan ő is kaphasson porcelánbabát, sőt szinte az összes játékáról le kellett mondania. Egy szalmababával vészelte át a kislánykorát, amelynek aztán minden karácsonyra új ruhákat varrt. Filotás Tivadar meséli, hogy nem sokkal a házasságkötésük után a fiatalasszony egy bolhapiacon meglátott egy porcelánfejű babát, amely ráadásul nem is volt olcsó, de érthető módon ragaszkodott ahhoz, hogy megvegyék. Az előzményeket tekintve az ifjú férj nem mondhatott nemet (a baba most is a hálószobájuk dísze).
Akkor nem volt még divatja a babáknak – ekkor kezdett bele lassan a gyűjtögetésbe Sybille –, de tíz évvel később már nagyon drágák lettek az egyes darabok. Ekkorra Filotás úr kereskedéssel, később parkettakészítéssel is foglalkozott, így jobb anyagi lehetőségeik voltak az újabb babák beszerzésére, mert időközben – mi tagadás – maga is csatlakozott felesége gyűjtőszenvedélyéhez. Lassan kialakultak az érdeklődés keretei is: elsősorban 1840 és 1920 között működő, többnyire németországi műhelyek babáira figyeltek. A biedermeier, a reformkor arisztokráciája, a gazdag polgárok engedhették meg maguknak, illetve gyermekeiknek ezeket a babákat – aztán a háborúk miatti elszegényedés következtében arra kényszerültek, hogy vidéken elcseréljék ezeket (féltett ékszereikkel együtt) alapvető élelmiszerre. A babák, amelyek egyébként az úri házak vitrinjeiben laktak, és csak ritka, ünnepi alkalmakkor játszhattak velük a gyermekek, így kerülhettek aztán a hatvanas évekre parasztházak padlásaira, ahonnan vándorkereskedők vásárolták fel és kezdték árusítani az ócskapiacokon.
Filotás Tivadar Münchenben egy alkalommal elkísérte feleségét egy babagyűjtőhöz, ahol azonnal megszületett a terv: nyerjen hát konkrétabb formát a szenvedély, nyissanak múzeumot! És innentől már kimondottan a leendő múzeumukat álmodták, az első antikbaba-gyűjteményt Magyarországon. Tihanyban az elrendezésben segítségükre volt barátjuk, Halmos Albert és felesége – mindketten maguk is gyűjtők és szakértők a témában. Úgy igyekeztek kialakítani a tárlatot, hogy életszerű legyen, valós jeleneteket, mozgást jelenítsen meg, ne egy merev kiállítás képét nyújtsa. Ez szépen ki is alakult: a látogatók két szinten is megcsodálhatják az ízlésesen elrendezett, értékes és egyedi babákat, amelyek korabeli környezetükkel az úri világ lakás- és öltözködéskultúráját, hiteles életképeit adják vissza.
Ezek mellett külön részleget képeznek a Kárpát-medence magyar népviseleteit bemutató babafigurák: mindegyiket ugyanaz a művésznő, Kisné Juhász Mária készítette – a nyelvterület legtöbb tájegységének pompás ruháit láthatjuk összegyűjtve.
Aki pedig napi szinten felügyeli a tárlatot, gondját viseli a múzeumnak, az nem más, mint Sybille asszony. A gyűjtemény huszonkét év óta töretlen népszerűségnek örvend, olyannyira, hogy voltak évek, amikor az ötvenezret is elérte a látogatók száma. A belépő árát sem tartják magasan, hiszen küldetésüknek érzik, hogy minél többen részesüljenek az élményben, amit a számukra is oly kedves babák közvetítenek.
A Babamúzeum március 15-től október 23-ig látogatható minden évben, így idén is bőségesen van még idő arra, hogy beillesszük a Balaton-környéki programjaink közé a felkeresését.