Csender Levente új novelláskötetét, az Örök utcát a következő Cholnoky Viktor-idézettel indítja: „Hiszen azt hittem, hogy örökre megszabadultam már magától, és nem fogja többé a gondolkozásomat megterhelni olyan mesékkel, amikre senkinek szüksége nincs, de amiket mégiscsak mindig tovább kell mondanom!”
A mottónak is tekinthető szövegrészlet tulajdonképpen kérdésként és ígéretként is felfogható; kérdésként az olvasó részéről, aki talán titkon azt reméli, hogy mégiscsak választ kap arra, hogy miért tartotta fontosnak az író ezeket a történeteket lejegyezni, kitalálni, megalkotni; a válasz pedig természetesen az író részéről automatikusan generálódik, hiszen implicit vagy explicit módon, de szövegeivel mégiscsak választ ad, valamiféle világ- és irodalomértelmezést alkot.
A kötet első novellája a Villa Nirvana. Erős szöveg. A nő múltja, utazásának oka csak lassan tárul fel, a lassú információcsepegtetés folyamatosan ébren tartja kíváncsiságunkat.
A történet centrumában egy, a korábbi életét lezárni készülő nő áll, a novella ezt a középpontot rögzíti sajátos jelenében, amely mentén a múlt és a jövő épp kettéválni készül. Az írások között találunk fordulatokban bővelkedőt, olyanokat, amelyekben a csattanót egyféle leleplezés adja.
A Csörögefánk Karcsikája például csak évek múltán szembesül azzal, hogy a túlélés, a valamivel jobb élet ára anyja teste volt. Bár Csender Levente egyes szám harmadik személyben beszél Karcsikáról, megjegyzései, jellemzései annyira tömörek, pontosak, hogy az az érzésünk, Karcsika naplóját vagy egyenesen gondolatait olvassuk, éppen ezért okozhat megdöbbenést a pillanat, amikor megérti a „felnőttek játékát”.
A novellák között olyan is akad azonban bőven, amikor a lényeges háttérinformáció az utolsó sor lezárultával sem derül ki, amikor az életet megváltoztató fordulat az írásmű befejezéséig sem történik meg. Az elbeszélő nem válik omnipotenssé, sokszor úgy érezzük, mintha a novella egy szóbeszéd írásos rögzítése lenne, amelyben csupán találgatásokat olvashatunk.
A Köpésnyire a múlttól fogyatékos Lacikája például megállás nélkül köpködi az ablaküveget, s bár anyja hisz fejlődésében, az olvasó nem kap egyértelmű biztosítékot. Egy másik szereplő, Lillácska, a prostituált eltűnésének okára szintén nem derül fény, a „Szalona” szereplői, Piroska és Capári pedig minden bizonnyal az idők végezetéig veszekednek majd anélkül, hogy életük szerencsétlen körforgásában a legkisebb változás következne be.
A sorsok mögött persze mindig ott a társadalom, a történelem sokszor bebörtönző skatulyája; a Zabfosztókban például Csender a földművesek leleményességét mutatja be a Ceausescu-diktatúra alatt, a Repülj, madár, repülj Bors Lajosa pedig a Donyec-medencében töltött munkatábort is megjárja. Lacikáról pedig például megtudhatjuk, hogy a Terror Házában történt eset óta szokott rá az állandó köpködésre: „Egy idős bácsi, aki előttem állt, iszonyú indulatba jött az egyik képtől, és azt kiabálta, hogy a kurva anyádat, B. elvtárs, a rohadt kurva anyádat, és leköpte a vitrint. Erre a kiabálásra ébredt a gyerek, aki addig aludt a mellkasomon. Nagy szemekkel nézte, ahogy a nyál folyik az üvegen.”
Persze a novellák nem egy az egyben történelmi dokumentációk, ugyanakkor lehetőséget kínálnak a múlttal való szembenézésre.
Minden novella szereplője más és más, nincsenek egyszer csak, váratlanul összeérő szálak, közös, időnként felbukkanó mellékszereplők sem. A karakterek nem különös egyéniséggel vagy átütő tehetséggel felruházott alakok, kilétük mégis nagyon lényeges, hiszen úgy érezhetjük, történetük valami esszenciálisat rögzít az emberi sorsról.
Az élettörténet ugyanis itt maga az ember, az Örök utca novelláinak szereplői Riceour narratív identitás elméletének példái lehetnének, vagyis ez esetben épp történetük, egy-egy rájuk jellemző esemény megismerése által kapunk képet személyiségükről. Ami közös a szereplőkben, hogy nagyon emberiek, azonban nem mindig emberségesek.
A hibák, a kitartás hiánya, a céltalanság, az esendőség és esetlenség válnak leggyakoribb jellemzőikké. A leírás mégis sokszor ébreszt részvétet, az elesett szereplőkben pedig szinte mindig ott remény, a jó keresésének vágya.
Csender Levente: Örök utca. Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., 2018