2017. augusztus 22., kedd, Menyhért, Mirjam napja
Kultúra
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/kultura/megnyitottak-felujitott-vasarely-muzeumot-budapesten-1846693/

Megnyitották a felújított Vasarely Múzeumot Budapesten

MTI
Egyéves felújítás után nyitották meg újra a Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeumát hétfőn Budapesten. Az óbudai kiállítóhely keddtől várja a közönséget a Victor Vasarely (1906-1997) életművét bemutató újragondolt állandó kiállítással.

A felújításnak köszönhetően mostantól méltó körülmények között látogatható a magyar képzőművészet külföldön is egyik legismertebb, ikonikus alakjának művészét bemutató gyűjtemény – hangsúlyozta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, aki szerint Vasarely úgy építette külföldi karrierjét, hogy mindig hazatért, sosem feledte, sosem tagadta magyarságát.

Hozzáfűzte: a Vásárhelyi Győző néven született művész saját korát több lépéssel megelőzve vált korszakos zsenivé. Új korszakot hozott a művészettörténetben azzal, hogy hitet tett a magasművészet alkotásainak sokszorosítása, mindenki számára birtokolhatóvá tétele mellett.

Pierre Vasarely, a Vasarely Foundation elnöke felidézte: a 20 évvel ezelőtt elhunyt művész gyakran beszélt Magyarországgal kapcsolatos elköteleződéséről, szülőhazája és a magyar nyelv iránti szeretetéről.

Meg volt győződve arról, hogy a művészetet nem lehet csak az elitnek fenntartani. 1955-ös úgynevezett sárga kiáltványában úgy fogalmazott, a jövő művészete vagy közös kincs lesz, vagy nem lesz – hangsúlyozta Pierre Vasarely.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója kiemelte: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csaknem 300 millió forintot fordított a leromlott állapotú, több mint kétezer négyzetméteres épület felújítására. Új szigetelést kaptak az erősen átvizesedett falak, megújult a homlokzat és a tetőszerkezet egy része. Korszerűbbé vált a világítástechnika, a műtárgyraktár és a kiállítóterek is.

A mintegy 150 műtárgyat és számos dokumentumot felvonultató újrarendezett állandó kiállítás a múzeum szándéka szerint új megvilágításba helyezi Victor Vasarely életművét. A kurátor, Imre Györgyi a megnyitót megelőző sajtóbemutatón elmondta: a tárlat részletesen foglalkozik a rövid, ám nagyhatású időszakkal, amelyet a pályakezdő művész Bortnyik Sándor műhelyében töltött el, ahol alapvetően grafikai képzést kapott. Később, az első párizsi korszakában nagyon erősen hagyatkozott az itt tanultakra, ennek megfelelően első, 1933-as kiállítási anyaga is elsősorban plakátokból, könyvborítókból és más nyomtatott papírokból állt össze.

Vasarely 1947-től az optikai vizsgálódásai hatására fordult a geometrikus absztrakt művészet felé. Imre Györgyi szerint a véletlen formáit kereste a természetben, például a kristályszerkezetek megnyilvánulásaiban. Az 1950-as 1960-as években jutott el a nevével fémjelzett kinetikus művészethez, jellegzetes mélyreliefjeit a gyermekkora Pécs környéki házainak kétrétegű ablakain átszűrődő fény játéka inspirálta.

A kiállítás kiemelt hangsúlyt fektet Vasarely Gestalt-elmélethez kapcsolódó műveinek bemutatására, a szem befolyásolhatóságáról a síkfelületen megvalósított, „lehetetlen” térbeli elemeket ábrázoló alkotásai tanúskodnak – fűzte hozzá Imre Györgyi.

Az állandó tárlat két pontján interaktív élményállomások várják a látogatókat, akik a virtuális szemüvegeket felvéve három dimenzióban szemlélhetnek meg „belülről” egy-egy Vasarely-alkotást. A kiállításon 1969 óta első alkalommal 13 sokszorosított grafika is látható abból a 118 darabos kollekcióból, amelyet Vasarely 1968-ban adományozott a Szépművészeti Múzeumnak.

A múzeum gyűjteményét Victor Vasarely 1982-ben adományozta Magyarországnak. A több mint 400 egyedi és sokszorosított alkotást tartalmazó, a művész egész életpályáját áttekintést nyújtó kollekciót bemutató múzeum 1987-ben nyílhatott meg az óbudai Zichy-kastély épületében.

Kiemelt

„Allahu Akbar!” üvöltéssel halt meg a barcelonai terrorista

Meghalt a múlt szerdai alcanari házrobbanásban a korábban eltűntként számon tartott imám is, aki radikalizálta az elkövetőket.

Poszt-trauma

Mindent felülmúló polkorrektség: rasszistázzák a szépségkirálynőt

Pedig csak egy kérdést tett fel.

Újabb aduászok Gulyás Márton hálójában

Gálvölgyiék után is sikerült fokozni. Mi jöhet még ezután?

Bayert kevesebbért is miszlikbe aprították volna

Hont András végleg megbukott.

Egyből reagáltak a migránspárti baloldaliak a terrortámadásra

A mi otthonunk a ti otthonotok(?)

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!