Mire a könyv végére értem, arra jutottam, hogy igen, megéri. Megéri, mert így a költő elmondhatja mindazt, amit a világról gondol, ami különben szétfeszítené belülről, ellehetetlenítené a hétköznapjait – igen ám, de ha csak ennyi volna, akkor a versírás nem lenne több átlagos naplóvezetésnél. Márpedig – jó esetben, mint például ennek a könyvnek az esetében is – annál jóval több: élményt ad az olvasónak, elgondolkodnivalót, és hatással van arra, hogyan látja a világot és az életet.
Pethő László Árpád kötete könyvtárgyként is feltűnően szép: Kusztos Endre képzőművész munkái illusztrálják a kis méretű könyv borítóját és a belívet is, és ezzel megadják a kötet alaphangulatát: filozofikus, szinte létösszegző igényű, a sorssal viszont férfiasan vitába szálló versek sorjáznak egymás után. Rögtön a kötetnyitó vers (Napba öltözött) megadja a földrajzi és lelki koordinátákat: „Bábel és Trója – Doberdó / és Nagaszaki – Drezda és / Kolozsvár – Guantanamo / aztán az óceánba hullva / felparázslik a hamuban / sült galandféreg – arcodon / a ketreccel –: az ólom utáni / flakontengerben landolva.”
A dedikált versek a dedikálás nélkül is érthetőek, és ami engem külön megfogott, az az amerikai szabadversekre emlékeztető, szabad áradás – néhol Ginsberg Üvöltés című költeményét juttatja eszünkbe egyik-másik költemény. Komoly versek ezek, sok tér nem nyílik a játékosság számára, de egyrészt nem is céljuk, másrészt nem is kérhető számon egy, már a címében is a létről (és a lét végéről) szóló verseskötet esetében ilyesmi.
A történelmi eseményeket „elemeli” a szerző a referencialitás talajáról, és néha nagyon pontos, szellemes megfogalmazások mélyítik tovább a versélményt: „…ott kint ülnénk a / tavaszban – jajzón ama / istenen felpör- // getett éggel ám – / s didereg a lélek már / nincs menetelés –/” (Halálos menet) – itt külön említést érdemel a „jajzón” szó, amelyet így használva még sosem láttam, de megérdemelné, hogy beépüljön az olvasók szókincsébe. Az egyik kedvencem: „És beindul a / bejárhatatlan erdő – / rét zümmögése // örömmel fogad – / végre hazajöttél a / voltból a lettbe”.
Annak ellenére, hogy néhol egy gondos szerkesztő keze munkája nem ártott volna, Pethő László Árpád könyve teljesíti a feladatot, amelyet a verseskötetektől elvárunk: nem csak arra az időre köti le figyelmünket, amíg olvassuk, hanem utána is megmarad az élmény, és újraolvasáskor ismét gyönyörködtet.
Pethő László Árpád: Világvégi rajzok. Androméda Könyvműhely 2000, Pápa, 2017