Arról, hogy milyen alapgondolat hívta életre a kezdeményezést, hogy kritikusképzést indítsanak, Ragány Mihály, a színház sajtóreferense így nyilatkozik: „Kritikát írni nem könnyű! Talán a legnehezebb újságírói műfajok egyike. Viszont a színház számára lényeges, hogy az előadásokról kritikák szülessenek, hiszen ezek maradnak meg az utókornak, ha a darab lekerül a repertoárról. Fontos küldetésünk a középiskolás réteget megszólítani, elérni és egy életre megszerettetni velük a színházat. Ez a tanfolyam is egy módja ennek, reméljük, a kritikát író fiatal padtársa is eljön majd egy-egy előadásunkra.”
A leendő műhelyvezető, Zalán Tibor a munka többrétegűségét emeli ki: „Lazának gondolom el a közös munkát, de természetesen tartalmasnak és igényesnek is egyúttal. Színházban vagyunk, ahol minden könnyedebbnek látszik, mint amilyen valójában, így az első fontos tapasztalata az lesz az ifjoncoknak, hogy ezt a kettőt – könnyedség és igényesség – párosítani tudják, és véletlenül se keverjék össze. Ahhoz, hogy a színházban ne keveredjünk el, azaz ne maradjunk meg a partikuláris, ugyanakkor jól hangzó megállapítások szintjén, minimum két dologgal kell tisztában lennünk. A darabbal, amely valamilyen formában színpadra kerül, és a formával, amellyel a darab valamilyen megformáltságát fölteszik a deszkára.
Ez nem kevés figyelem és munka, ráadásul ezzel párhuzamosan meg kell ismerkedniük a színházzal mint épülettel, a színházzal mint intézményrendszerrel, a szövegkönyvvel mint az előadás egyik, néha nem feltétlenül, máskor feltétlenül a legfontosabb komponensével, a színésszel, aki szerepet teremt és életet vajúdik az írott formáknak, és akkor még ott van a szcenika, ott van az előadás számtalan, a néző számára láthatatlan összetevője a súgótól az ügyelőig, a zsinórpadlástól a forgószínpadig, ott a rendezői koncepció, akarat, önkény és önbeáldozás.”
Túljelentkezés esetén tesztelik is az érdeklődőket. Jelentkezni január 20-ig lehet a sajto@jokaiszinhaz.hu e-mail címen, név, telefonszám, e-mail cím, életkor és iskola feltüntetésével. A tanfolyam február elején kezdődik, és az évad végéig tart. Milyen reményeket fűz a színház a tanfolyamhoz? Ragány szerint: „Ha csak egy fiatalt találunk, kinevelünk, aki jó kritikaíró lesz – ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy jó véleménnyel van a látott színdarabokról –, és rendszeresen publikál a Jókai Színház előadásairól, már megérte a tanfolyamot életre hívni.”
A kérdésre pedig, hogy kik lépnek majd ki a képzés végén az „ajtóján”, Zalán Tibor ezt mondta: „Mentsen isten attól, hogy színikritikusokat képezzek ki ezeken a tanfolyamokon! Arra ott vannak a számtalan színházi önjelöltek és a színházak körül ácsingózó csókos lányok-fiúk meg a tehetségtelen színészek, munkátlan dramaturgok, lébecoló színház körüli (szag)emberek. Érzékeny embereket szeretnék kiengedni az utolsó óra végén az ajtón, olyanokat, akik szeretik a színházat, és nincsenek olyas buta elfogultságaik, melyekkel szembe fogják állítani a modernet az elavulttal, a korszerűt a korszerűtlennel, a bátran újítót a hagyományt gyáván tisztelővel, a kegyetlen színházat a megbocsátóval, a szemtelent a nyelvet szentként tisztelővel, az abszurdat a naturalistával stb. – szóval nem kategóriákra esküsznek majd fel, hanem teljesítmények értékelésére, szándékok vizsgálatára, értésre és megértésre.
Nem szakemberek lépnek majd ki az ajtón, hanem szakemberré válható, színházra nyitott személyiségek, akik mindenre befogadók és reflektálók, ami jó és előbbre viszi a színház ügyét, és mindent elutasítanak, ami ennek az ellenkezője, még akkor is, ha a legnagyobb színházi guruk – vagy annak számító műhelyek – böfögik színpadra az érinthetetlenség biztos tudatával a nagy és fertőző semmit. Ha csak annyit sikerül megértetnem velük a tanfolyam ideje alatt, hogy a színházról megnyilatkozáshoz is felkészültség, érzékenység, tolerancia, empátia, bátorság, alázat és feltétlenül tisztesség szükségeltetik, nem töltöttük együtt hiába az időt.
És persze nem zárom ki, hogy kikerülhetnek közülük jó tollú, bátor, a nagy magyar színházi-politikai katyvaszban rendet vágó kritikusok is. Tudja mit? Legyen így. De ha nem lesz, akkor sem fogunk sírva fakadni, nem lesz miért. Kezdjük majd elölről.” A kezdeményezés példaértékű lehet más, hasonló intézmények számára is, hiszen a színészek, rendezők, színházi háttérmunkások szakmai erőfeszítései könnyen elvesznek a pillanatnyiságban, ezért a művészi élmény autentikus és szakszerű megragadása kiemelt jelentőségű lenne.