– Hogyan találta meg a krimi műfaja, mennyire befolyásolta, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap a műfaji filmeket helyezi előtérbe?
– Pár éve írtunk egy könyvet az öcsémmel, Pacskovszky Zsolttal Nő kutyával és holddal címmel, és mivel nagyon élveztem ezt a számomra új műfajt, úgy éreztem, jó lenne kipróbálnom magam a film területén is a krimi-dráma műfajban. Kihívásnak véltem, mert korábban inkább művészfilmeket készítettem. Nem állítom A tökéletes gyilkosról, hogy csupán krimi volna, hiszen drámai elemekben is bővelkedik. Ám így vagy úgy, a magánélet és a bűntény oldaláról is fogva kell tartani a néző figyelmét, elvarázsolni, kiszakítani a való világból. A jó film titka, hogy a nézőt érdeklik a benne felvillantott sorsok, azonosul a főszereplőkkel és velük akar menni. Nehéz helyzetből indítottuk el a filmet, mert a főszereplőnk nem igazán szimpatikus a történet elején, de remélem, hogy a történet előrehaladtával ez feloldódik a nézőkben.
– A lélektani oldalról mintha a gyilkosnak hitt lány, Petra – akit Hőrich Nóra Lili játszik – és a nyomozó, Kamenár – László Zsolt alakításában – apakomplexusra is visszavezethető viszonya érdekelte volna önt a leginkább.
– Az egyik vivőeleme a filmnek ez a furcsa viszony. De mivel a film egyszerre egy nyomozás, és mellette a magánéleti válság elemeit is követi, a történetmesélés nehézsége az volt, hogy mikor melyik motívum kerüljön előtérbe. Ehhez a váltakozáshoz pedig mind a két szálnak erősnek kell lennie.
– Ön szerint miért nem magyar műfaj a krimi?
– Az amerikai filmek látványgazdagsága miatt a néző általában a nagy költségvetésű mozi számára készült bűnügyi történetekhez szokott hozzá, amit a magyar film nem mindig engedhet meg magának. A krimi inkább televíziós műfaj. Ott sok csatornán sikeresen mennek a nyomozócsapatok munkáját bemutató szériák. A mozi nehezebb eset: kérdés, hogy van-e létjogosultsága az olyan magyar kriminek, amely komolyan veszi magát és igényesen próbál lélektani mélységekbe is belelátni. Ugyanolyan jegyárért szuperprodukciókkal kell konkurálnunk, amelyek százával érkeznek a mozikba. Nem látod előre, hogyan tudod meggyőzni azokat a nézőket, akik bemennek a Die Hardra vagy a James Bondra. Hogy mondod el nekik, hogy ez nem annyira látványos szuperprodukció, mégis lehet jó? Valami más ízt kell hogy keressenek benne.
– A magyar filmgyártás átmeneti szünetelése némiképp megállította a pályáját; legutóbbi munkáját, A vágyakozás napjait 2010-ben forgatta. Hogyan töltötte a közben eltelt időt?
– Amikor bedőlt a Magyar Mozgókép Közalapítvány, már volt egy előkészítés közelében álló projektünk, egy mikrodráma; szerelmi történet egy elvált anya és egy férfi között. Onnan kellett egyet fordulni más irányba és elengedni egy időre a tervet. Egy évig Dél-Angliában éltem, filmkészítést tanítottam, és közben egy koprodukciós filmet próbáltunk létrehozni. Ez tulajdonképpen visszatérés az emberi játszmákhoz, drámákhoz, amelyeket a leginkább szeretek feldolgozni. Körülbelül tíz éve foglalkozom ezzel a könyvvel. A tökéletes gyilkos ötlete ezután jött, két évig dolgoztunk a testvéremmel, Pacskovszky Zsolttal a könyvön. Azt hiszem a kísérletező szándékom abból is fakad, hogy úgy érzem, rettenetesen gyorsan megy az idő, ezért van bennem egy erős vágy, hogy amennyit csak lehet, kóstoljak meg az életből. Azokat a sarokpontokat, amelyek nekem nagyon fontosak, megpróbálom megtartani, hiszen ezek a biztonságot, állandóságot jelentik. Minden héten van például egy sport- és egy könyvtári napom, ezeket sohasem áldozom be, mert úgy gondolom, hogy filmek nélkül élhet az ember, de olvasás és mozgás nélkül nem.
– Hogyan látja, mi lehet az oka a hazai filmesek utóbbi időben tapasztalható sikerszériájának?
– Nagyon jónak tartom a módszert, amelyet a filmalap kitalált, vagyis azt, hogy dramaturgok, szakemberek külső szemként az ötlettől az előkészítésig, majd az utómunka vágási szakaszában is végigkövetik a filmet. A műfaji film irányába történt nyitást is helyeslem, de a siker igazi nyitja talán az, hogy a produkciók megkapják a megfelelő anyagi támogatást, és az alkotói ráhangolódás szempontjából immár időben tudnak elindulni a filmek. Az is nyilvánvaló, hogy tehetséges rendezőink vannak, erős forgatókönyvekkel. Ám meg kell hagyni, hogy korábban is voltak nagy hazai és külföldi szakmai sikerek. Lehet, hogy az is benne van a mostani, nézettséget is hozó sikerszériában, hogy talán túl sok az amerikai íz, ami a mozikban és a plázákban megjelenik – és nagyon fontos a magyar néző megszólítása magyar történetekkel.