Az idei első A népmese mai élete előadáson Agócs Gergely mutatta be nemrég megjelent, Pál István mesél című kötetét a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Nyitott Műhelyében. Agócs Gergely az előadáson úgy foglalta össze a néprajztudomány lényegét, hogy kutatói a „valóságról próbálnak meg kis igazságokat letapogatni”. Szerinte ebben nagy segítségükre volt Pál István, akivel 1992 júniusában ismerkedtek meg, és huszonhárom éven át volt az adatközlőjük.
– István bácsi egy olyan mesebeli embernek tűnt, akit minden néprajzkutató maga elé képzel – mesélte Agócs, majd levetített egy felvételt, melyen Pál István bemutatkozott, és a jelenlévők egy kicsit megismerhették rendkívül eredeti személyiségét.
,,Nekem könnyű volt a meséket megtanulnom, mert beleszülettem” – ilyen egyszerűen árulta el titkát Pál István, aki 1919. február 25-én született Kétbodonyban. Négy idősebb lánytestvére volt, és miközben édesanyja kenderfonóként készítette a lányoknak a stafírungot, sokat dalolt, illetve meséket is mondott a kisebbeknek.
Az édesanyja legendákat, novellameséket és tréfameséket mondott, míg édesapja inkább a varázsmeséket szerette. Pál István eredetileg kanászként dolgozott, de felesége családjának unszolására végül kitanulta a juhászmesterséget, ami a legrangosabb pásztormesterségnek számított, így jobban megbecsülték.
Agócs Gergely szerint nem lehetetlen, hogy Pál István a magyar néprajztudomány legjobban dokumentált adatközlője. A népzenész és népzenekutató akkor ismerkedett meg vele, amikor Nógrád megyei muzsikáló pásztorokat keresett.
Többen ajánlották neki István bácsit, aki nemcsak népdalokat és meséket, hanem számos más folklóradatot is közölt, például olyan titkos összejövetelekről is mesélt neki, amelyeken a pásztorok megbeszélték, hogyan fogják a különböző mágikus eljárásokat alkalmazni.
Amikor Agócs Gergelyék 1992-ben rátaláltak, már 73 éves volt, hat gyerekéből ötöt eltemetett, és volt olyan unokája is, aki előtte hunyt el. Ő maga jelentette ki, hogy a közös munka a néprajz- és népzenekutatókkal meghosszabbította az életét: új reményt adott neki az, hogy átadhatta azt a hatalmas tudásanyagot, amit felhalmozott.
Vidéken az István bácsihoz hasonló embereknek hatalmas hagyományos műveltségük volt. „Nem magas volt ez a műveltség, hanem mély” – magyarázta Agócs Gergely. Pista bácsi műveltségét pedig nem lehet kétségbe vonni: majdnem ezer népdalt tudott fejből. Ez a hatalmas szöveg- és dallammennyiség pedig teljesen strukturáltan élt benne, hiszen saját, meghatározott műfajkategóriái is voltak, megkülönböztetett például lírai dalokat, balladákat és katonadalokat.
Szövegfolklórjának nagy részében hiedelemmondák voltak, a most megjelent könyv ezeknek a meséknek a gyűjteménye. Pál Istvánt élete végéig az éltette, hogy átadja azt a hatalmas tudásanyagot, amit felhalmozott. Ez a könyv azt bizonyítja, hogy mindezt sikerrel tette.